Index Vakbarát Hírportál

Ismerős ez az épület valahonnan? Hát persze, hiszen nagyon emlékeztet egy híres pesti házra

2015.10.09. 09:11

Idén 150 éves az Akadémia épülete, amelynek megépítését szokás szerint baromi nagy vita előzte meg a közéletben. A legfőbb kérdés az volt, hogy milyen stílusú legyen, vagyis mely felel meg legjobban a nemzeti öntudatnak? Röpködtek az érvek a gótikustól a bizánci stílusig, végül ez nyert. Így született meg Pest első neoreneszánsz középülete.

A tervező Friedrich August Stüler, a porosz király építésze volt, aki ugyan végül semmi magyarosat nem vitt bele a végeredménybe, de egy nagyon klassz házat hozott össze. Ráadásul utólag tényleg magyaros, vagy legalábbis pesties lett: néhány évtizeddel később a város telelett neoreneszánsz palotákkal.

Az évforduló kapcsán izgalmas kiállítás nyílt az Akadémián  Stüler munkásságáról, ahol egy csomó nagy fényképen mutatják be a műveit.

Hogy milyenek a művek? Hogy milyen Stüler stílusa? Hát elsőre semmilyen. Tervezett (és társtervezett) szigorúan középkori hangulatú bazilikát, romantikus hangulatú csodakastélyt, mór stílusú zsinagógát, ókor előtt tisztelgő reneszánsz kertet és klasszicista múzeumot.

Szóval amolyan szivacs volt, aki mindent magába szívott, ami megtetszett neki, de nem adott hozzá semmi eredetit? Dehogyis nem! Hogy volt saját stílusa az épp a fenti épületen, a stockholmi Nationalmuseumén érezhető. Épp azért, mert nagyon sok elemében emlékeztet a mi Akadémiánkra.

Persze érezni, hogy itt is, ott is eljátszott az elemekkel, azért teljesen máshova tájolva a főhomlokzatot, más a tengelyek száma, más a középrizalit kialakítása is. Ugyanakkor épp annyi elem köszön vissza a két épületben, hogy ismerősnek érezzük a svéd múzeumot és felteszem a svédek ismerősnek éreznék a mi akadémiánkat.

Elől az oszlopos árkádok, a félköríves ablakok kiosztása és elrendezése is idézi a korábbi alkotást. Szó sincs persze másolatról, vagy arról, hogy na "eladom vidékre egy korábbi tervem". Egyszerűen csak meg lehet ismerni, kinek a keze munkájáról van szó. Ahogy mondjuk ismerős lehet nekünk a bécsi Kirche Maria vom Siege kupolája.

Akit érdekel a kiállítás az év végéig még megnézheti a Magyar Tudományos Akadémiában.

Amúgy lehet, hogy a nemzeti büszkeség beszél belőlem, de szerintem a pesti épülete szebb és arányosabb, mint a valamivel korábban tervezett stockholmi. Szerintetek?



Rovatok