Index Vakbarát Hírportál

133 éves házat bontanak a világörökségi területen

A héten dönt az önkormányzat, leveszi a védettséget a Paulay Ede utcai házról

2017.11.29. 14:46

November 30-án, csütörtökön dönt Terézváros önkormányzata, hogy megfossza kiemelt védettségétől az Andrássy út szomszédságában, a Paulay Ede utca 52-ben álló házat, mely a Radnóti Színház és a Párisi Nagyáruház (alias Divatcsarnok) közvetlen szomszédja.

Egy ilyen szuper értékes helyen persze nem nagyon maradhatnak meg épségben kétemeletes házak, hiszen ennél azért többet akarnak kihozni ekkora telekből a tulajdonosok. 

A házról röviden azt írta az Építészfórum 2009-ben, hogy ez "Grill Lajos építőmester, 1884-ben, saját maga számára épült neoreneszánsz bérháza, amelynek tetőszerkezete és főpárkánya a második világháborúban elpusztult, és lapos tetővel állították helyre, de egyébként

műszaki állapota kifogástalan, homlokzatát pár éve felújították."

Szóval nem egy romhalmazról van szó, ráadásul helyzetéből adódóan védett épület. Többszörösen is:

  • világörökségi területen van,
  • a kiemelt műemlék Divatcsarnok műemléki környezetében,
  • műemléki jelentőségű területen. 

Kétségtelenül nem egy kiemelkedő remekmű, nem olyan fontos alkotás, mint mondjuk a Ferencvárosban a közelmúltban lerombolt romantikus stílusú ház. De a Paulay Ede utcának ezen a szakaszán egy olyan, viszonylag egységes utcakép alakult ki, amelyet nagyon nem kellene megbontani. 

Paulay Ede utca 52.: tényleg értékes?

Az önkormányzathoz benyújtott kérelemben Bor Ferenc művészettörténész azt írja, hogy "a már megépültekor is korszerűtlen bérház, többszörösen átépítve, mára már 

semmilyen építészettörténeti értéket nem hordoz."

Ezzel szemben a tervtanács 2009-ben, amikor először jelentkeztek egy új, állítólag színvonalas épület tervével, azt írta állásfoglalásában, hogy bár a ház "a környező historikus épületek színvonalánál alacsonyabb építészeti minőséget képvisel", a "neoreneszánsz homlokzatú épület

lebontását nem támogatja,

hanem a zártsorú beépítéssel egységes utcaképet adó épület felhasználásának újbóli átgondolását javasolja."

Szóval ezt a házat szerintük akkor sem kell lebontani, ha önmagában nem értékes. Ugyanis a városszövet szempontjából fontos szerepe van. Nem véletlenül van a környezete miatt védelem alatt.

Ez kicsit olyan, mint egy fa, amelyik nem védett faj egy védett erdőben: ha túl sokat vágunk ki az önmagukban nem értékes fákból, előbb-utóbb a védett erdőt veszélyeztetjük.

Mi épül a helyére?

Jó kérdés, mert ez nem derül ki a kérelemből. Az hogy kié az ingatlan, hogy került a birtokába és a többi jogi-gazdasági-politikai tudnivalót a HVG szedte össze. Minket itt most azonban csak az épület érdekel. 

A Paulay Ede utca 52. és szomszédai

Mindössze annyit tudunk, hogy ami ideépül az egy "többszintes irodaház tetőszinti lakásokkal, földszinti üzlethelyiséggel, Radnóti Színházat szolgáló színpadrésszel és beszállítófolyosóval, illetve töbszintes mélygarázzsal".

A helyszínre amúgy már több terv is készült. A már idézett tervtanácsi állásfoglalás Császár Imre (M.A.D. Concept Építésziroda)  tervéhez kapcsolódik. Erről publikus tervek nincsenek, de a már idézett Építészfórum-cikkben így foglalták össze a luxus apartmanház tervét:

"nem tartja meg az utcavonalat, szomszédaitól éles hasíték választja el, egyik szárnya mélyen hátraugrik, hogy elegendő napfény jusson az apartmanoknak. Ezt a megoldást a tervező „franciaudvar”-nak nevezte, és arra hivatkozott, hogy a századforduló óta bevett gyakorlat a szűk belvárosi utcákban, a tervtanács tagjai viszont inkább „fél-d'honneur” néven emlegették, hiszen egyik szárnya hiányzik. A terv meghatározó eleme a földszinten és az emeleteken egyaránt megjelenő aranyháló."

De nem ez épül meg.

És mivel bontásról van szó, sajnos nem is Vincze László ráépítéses terve, pedig az igazán kedvemre való lett volna. Ezen a helyen, ahol nem annyira az eredeti épület, mint inkább a homlokzat az izgalmas csak, simán jöhetett volna néhány szint ráépítés. Főleg, ha az még némi pluszt is ad az épületnek - és nem csak magasságban. Itt lehet olvasni róla pár sort, és végigpörgetni a láványterveket.

Bár a döntés csak holnap születik meg hivatalosan, nincs kétségem a kimenetelét illetően. Már csak abban reménykedhetünk, hogy ha már tovább rombolják a pesti városszövetet az ingatlanbefektetőek érdekeinek megfelelően, legalább valami színvonalas épület kerül erre a helyre.

Érdekel, mi épül Budapesten? Kövesd  az Urbanistát a Facebookon!



Rovatok