Index Vakbarát Hírportál

65-ről 90 méterre nőhet a toronyházzá minősítés határa

01
2018.06.28. 18:19

Változtatásokat fogadott el a törvényalkotási bizottság (TAB) a magasházak építési szabályainak módosítására benyújtott kormányzati javaslaton csütörtökön. Ezek között szerepel, hogy

  • a toronyházépítési tilalom nem vonatkozna a nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházásokra.
  • a módosítás is 90 méterre növelné a toronyházzá minősítés határát az eredeti előterjesztésben szereplő 65 méter helyett, ahogy azt már egy korábbi, gazdasági bizottsági módosító javaslat is tartalmazta. A testület azonban ezt kiegészítette.
  • kitételként bekerül, hogy a tilalom azokra a telkekre nem vonatkozna, amelynek beépítési szabályait a kormány rendeletben határozhatja meg.

Az elfogadott javaslat értelmében a 65 métert meghaladó építmények engedélyezése a központi tervtanács hozzájárulásához kötött.

Hegedűs Lorántné, a testület jobbikos alelnöke szerint a képviselők valójában a tervezett Mol-székház sorsáról döntenek, a változtatás arra vonatkozik. Szerinte teljes egészében megváltoztatják a törvény lényegét, amelynek célja eddig az volt, hogy 65 méternél magasabb házak ne épülhessenek az országban. Az alelnök szerint a módosításban szereplő 90 méteres határ sem érvényesül a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházásokra, és emiatt felesleges területrendezési szabályokat alkotni, hiszen a kormány bármelyiket felülírhatja.

Tuzson Bence, a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára szerint országos hatályú szabályt alkotnak, amely nem egyedi esetekről szól. Tuzsony szerint a 65 méter feletti építmény sorsáról egy szakmai testület, a központi tervtanács dönt majd. Rámutatott arra is, hogy eddig az épületek magasságát tartalmazta a szabályozás, most viszont az építményét, vagyis annak legmagasabb pontját, akkor is, ha az egy antenna.



Rovatok