Index Vakbarát Hírportál

Táncszínház lesz az elhagyatott csepeli strand medencéjéből

Legalábbis egy hétvégére, a PLACCC fesztivál keretében

2018.09.13. 08:53

A PLACCC fesztivál egy igazán remek kezdeményezés, mely évről évre élettel tölt meg lakatlan helyeket, vagy éppen élettel telieket kezd el egészen másképp használni, mint ahogy azt megszoktuk. Bár maguk a művészeti produkciók se rosszak, nekem itt a blogon leginkább persze a helyszínek az izgalmasak. Az idei felhozatalból a legfurcsább, legeredetibb talán a Csepeli Papírgyár egykori strandja lesz.

Tele vagyunk elnéptelenedett városi strandokkal. Nem is olyan rég szerepelt a blogon az inotai, melyet mindössze 3 millió forintért kínálnak eladásra, de hirdetik Szekszárd strandját is, igaz kicsivel drágábban. Budapesten talán az újpesti Tungsram a leghíresebb szellemstrand, de amerre én lakom, arra is van egy, a cinkotai.

Nos ebbe a sorba illeszkedik szépen a csepeli uszoda is, pedig azért ennél menőbb helyen nehéz elképzelni strandmedencét Budapesten. Méterekre a Duna-partról, ráadásul a Ráckevei-ágon, ahol közvetlenül a víznél sétálgathat az ember. 

A Csepeli Papírgyárban elég nagy sportélet volt a háborút követő évtizedekben. Ahogy a 75 éves a Csepeli Papírgyár című könyvben írják:

"Jó nevű NB II-es labdarúgócsapata volt, az ökölvívók közül például Szántó "Csöpi", Csontos György többszörös magyar bajnokok is itt dolgoztak. A későbbiekben Badari Tibor Európa-bajnok neve vált ismertté. Sikeresen szerepelt a tekeszakosztály is, melynek vezetője Golarits Gyula, a magyar válogatott tagja lett. A sakkozók, kajakozók, asztaliteniszezők szintén szakosztályt alakítottak."

Na de a legszebb sikereket az úszóik érték el, akik közül Európa- és olimpiai bajnokok is kikerültek a könyv szerint, de hogy kik, azt sajnos nem részletezik. Mindenesetre ekkoriban még nem volt szabadtéri uszodájuk sem, "a fiatalok hetenként egy-két alkalommal a faúsztató 17-18 fokos vizében tartottak edzést".

1948-ban kezdték el társadalmi munkában kiépíteni a sportlétesítményeket, többek közt az új medencét is a Kis-Duna partján, amelyből később a strand lett. Még később meg ugye a nagy semmi: a strand évek óta nem üzemel, a medence üresen áll. Igaz, legalább a többi sportlétesítményt használják.

A PLACCC keretében most ezt a legendás medencét veszik újra birtokba. Mint az ismertetőben szerepel,szeptember 14-15-én 19 órától helyspecifikus táncelőadást tart a Ziggurat Projekt. 

A három éve alapított összművészeti csoport a Trafóban mutatta be tavasszal a Légszükséglet című produkcióját egy cseh fényművésszel és két szlovák táncossal. Témája a merülés. Ezért is izgalmas, hogy most, a PLACCC keretében valóban olyan helyszínen mutathatják be a produkciót, ahová a koreográfus Sarlós Flóra Eszter megálmodta: egy medencében.

A használaton kívüli 20*40 méteres medencét kitisztították, és most egyszerre lesz nézőtér és színpad: a nézők és a táncosok is ugyanúgy "alámerülnek". Az előadás helyszínére ingyenes kisbusz indul a Valyo Kikötőből 2018. szeptember 14-én és 15-én 18.30-kor, majd az előadást követően vissza. (Fú de menő lenne, ha kishajóval lehetne mindezt megoldani, na de ne legyünk telhetetlenek, igen tudom, lenne pár akadálya.) Helyek csak korlátozott számban vannak, akit érdekel, foglaljon előre a placccjegy@gmail.com címen. Aki pedig a PLACCC többi eseményére is kiváncsi, itt talál róla egy csomó információt.

Érdekelnek az izgalmas városi terek? Kövesd az Urbanistát Facebookon, Twitteren, vagy újabban akár Instagramon is.



Rovatok