Index Vakbarát Hírportál

A világon egyedülálló a földön járó toronyóra Zalaegerszegen

A ma is működő, kétszáz éves szerkezetet testközelből figyelhetjük meg

2019.03.12. 05:12

Zalaegerszeg talán legszebb és legimpozánsabb épülete a Mária Magdolna-plébániatemplom. Belül gyönyörű freskók díszítik: a ragyogóan világos belső szerintem azokat sem hagyja hidegen, akik amúgy nem rajonganak a barokkért.

A házat több mint húsz éven keresztül építették a középkori kis templom helyére. Nem kellett sietniük, az elődje majdnem végig működött, amíg köré emelték a nagyobbat.  1747-ben kezdték, 1769-re készült el, de a  falfestés még csak ekkor kezdődött: végül 1803-ban szentelték fel . Az első óraszerkezete még az 1800-as éveke elején, egy pusztító tűzvészben megsemmisült, de ezt nem sokkal később pótolták.

Ez az, ami ma már nem csak az országban, de az egész világon egyedülállóvá teszi.  Mi Vidékünk  túra keretében ezt is felkerestük.

Már önmagában az is izgalmas lenne, hogy ez a közel kétszáz éves szerkezet ma is megvan, sőt ma is jár. Persze ez még nem kuriózum. Ám amikor az ezredfordulón egy több mint tíz éven át tartó rekonstrukcióba kezdtek az épületen, az órát nem csak egyszerűen elektronikus szerkezetűre cserélték a 44 méter magas tornyokban, mint sok más helyen.

Preisz József helyi órásmester nem hagyta veszni a még javítható szerkezetet, hanem Kancsal Miklós műszerésszel helyreállította. A közel kétszáz éves órát 2005-ben a Hevesi Sándor Színház előtti téren állították fel, egy jó három méter magas üvegkalickában, egy hasonló mélységű akna fölött, amelybe a súlyok lógnak. Németh János keramikus készített hozzá új számlapot.

Ma is tűpontosan mutatja az időt, Preisz József rendszeresen ellenőrzi és negyven naponként igazítja az órát. Ha arra jártok, nézzétek meg, hogyan ketyeg, zakatol, fordul a hatszáz kilós szerkezet. Főleg, hogy egy kis turpissággal még harangütéseket is imitálnak hozzá a megfelelő időben.

EGY KIS KIEGÉSZÍTÉS: Mint arra egy kedves olvasó, Anita hívta fel a figyelmemet, hasonló földön járó toronyóra van a Salisbury katedrálisban is, 1386-ból. Ez a legöregebb járó óraszerkezet a világon. Amiben a zalaegerszegi egyedülálló, az az, hogy ez nem múzeumi tárgy, hanem ma is eredeti funkciójában működik: mutatja az időt az utcán. 

A cikk elkészítéséhez a Zalaegerszeg titkai című ingyenes kiadványt használtam fel. 

Neked is van témád a saját megyédből?
Küldd el nekünk!


Rovatok