Index Vakbarát Hírportál

Ismer valaki közönségesebb szobrot a hévízi nimfáénál?

Feneke a városházára, mellei egy iskolára néznek. Mögötte ott a templom

DSC 6874
2019.03.31. 12:18

Rengeteg helyszínt érintettünk zalai szobortúránk során, amikor a Mi Vidékünk keretében bejártuk a megyét. Hévízen sajnos már csak két alkotásra jutott idő. Ezekre szintén Pál Tamás, a Köztérkép alapítója hívta fel a figyelmemet. Egyik furcsább, mint a másik, nyugodtan mondhatjuk, hogy tényleg figyelemre méltók. Kezdjük az ismertebbel, már csak azért is, mert meglepően merész már az elhelyezése is.

Nympha-díszkút 

"Azt hiszem, az ország legnagyobb (és leghegyesebb) mellei." - ezekkel a szavakkal ajánlotta Tamás a szobrot a figyelmembe, de a helyszínen tapasztaltak minden képzeletemet felülmúlták. Egyáltalán nem vagyok prűd, van egy csomó jó aktszobor, amit szeretek. Lehetnek szemérmesek, érzékiek, kacérak vagy teljesen semlegesek. Némelyik szép, némelyik csúnya vagy csak éppen realista. De erre tényleg csak egy szó illik: KÖZÖNSÉGES.

A gigantikus mell és fenék lehetne simán adottság, de ezzel a bambán nyíló szájjal és a pucsító testtartással olyan a szobor mint egy screenshot valami pornófilmből. Szerencsére sikerült ideálisan elhelyezni:

a fenekét a városháza bejáratára mereszti, a melleit az általános iskolára. Az egésznek a katolikus templom ad hangulatos hátteret.

A konzervatív huszadik század egyik korszakában sem tudnék elképzelni ehhez hasonló elhelyezést, és nem is tudom meddig kéne visszamenni az időben, hogy ilyesmivel találkozzunk. A barokkig? A Római Birodalomig? Most az ezredfordulón mindenesetre ismét belefér. A kompozíció amúgy nem véletlenül alakult így. Ahogy a szobor műlapján szerepel:

A Városháza alapkőletétele 1998-ban volt, avatása egy-időben történt a Szentlélek templom felszentelésével 1999-ben. Ebből az alkalomból Marton Lászlót aranyplakettel jutalmazta Hévíz városa.

A dolog már csak ezért is furcsa. Marton László ugyanis kitűnő szobrász volt. Ő készítette el Budapest legszeretetreméltóbb, ikonikus szobrát, a Kiskirálylányt, és az áthelyezési botrányok miatt szintén országosan ismerté vált Kossuth téri József Attila szobrot, A Dunánált. Itt Zalában is találkoztunk már művével: nevéhez fűződik Európa egyetlen Ho Si Minh-emlékműve, mely amúgy szintén remek alkotás.

Vagy szerintetek csak öregszem, és ok nélkül bántok egy gyönyörű nimfaszobrot?

Borítókép: Bődey János. Érdekelnek a közterek? Kövess Facebookon vagy Instagramon!

Neked is van témád a saját megyédből?
Küldd el nekünk!

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Rovatok