Az MSZP történelmi vereséget szenvedett a vasárnapi európai parlamenti választáson. Egy választás azonban sokkal többről szól, mint pártok versenyéről, ideológiai harcról, vízióról egy ország, egy földrész jövőjéről. A választás nem szól másról, mint egzisztenciáról, és ilyen szempontból a választás egyetlen vesztesének, a szocialista párt elnökének szénája egyáltalán nem áll rosszul.
Gondoljunk csak bele: mire megyünk azzal, ha van egy menő, jól jövedelmező, egyre terjeszkedő cég, aminek mi az alkalmazásában állunk, ha onnan egyszer csak kirúgnak minket, és már nélkülünk lesz egyre menőbb, egyre jobban jövedelmezőbb, és tovább terjeszkedő. Semmire.
Ha viszont egy olyan cégben dolgozunk, ami folyamatosan leépít, egyre kisebb irodaházakba költözik, és végül már csak egy lepukkant külvárosi volt művházban bérelnek három helyiséget, akkor látszólag szopóágra kerültünk. Valójában viszont nem, ha cégvezetőként továbbra is ki tudunk venni annyi pénzt a vállalkozásból, hogy legyen havi fizetésünk, cafeteriank, szolgálati autónk.
Torgyán Józsefet 1991-ben választották a kisgazdák elnökévé, amit hét év alatt koalícióképes erővé tett. Kormányon azonban a párt lezüllesztette magát, más értelmezések szerint a Fidesz leszalámizta. Torgyán azonban leválthatatlan volt, mivel az általa szerkesztett pártalkotmány nagyon ügyesen volt megfogalmazva. Hogy mást ne mondjunk, azt a testületet, ami Torgyánt leválthatta volna, csakis Torgyán hívhatta volna össze. Jó, végül hosszas háborúskodás után Torgyán már a nyugdíjas éveit éli, a kisgazdapárt meg mással ért el a tavaszi országgyűlési választáson 0,16 százalékos eredményt, bár biztos létezik olyan jogi értelmezés, ami szerint a mai napig Torgyán József az FKGP elnöke.
Sokkal jobb példa Thürmer Gyuláé, aki – Mesterházy Attilához hasonlóan – világéletében a politikában vagy párttagsága miatt az államigazgatásban dolgozott. 1990-ben még egy olyan pártot vezetett, amelyik 3,68 százalékot szerzett a választáson, vagyis kis híján átlépte az akkor még négy százalékos küszöböt. Miatta emelték meg az MDF-kormány idején négyről öt százalékra a bejutási küszöböt, utólag kiderült, hogy fölöslegesen: 1994-ben 3,19 százalékot szereztek. Az eljelentéktelenedés lépcsőfokai a következők voltak: 1998-ban 4,08, 2002-ben 2,16, 2006-ban 0,41, 2010-ben 0,11, 2014-ben 0,58 százalék. És Thürmer az összes választási vereséget túlélte, ma is ő a Munkáspárt elnöke. Havi bruttó keresete pár éve – ezt ő maga írja könyvében – 241 ezer forint volt, azóta csak emelkedett, szolgálati Volvóval járt, hogy most mivel, azt nem tudom, a Baross utcában, közel a Nagykörúthoz pedig irodái vannak a pártnak.
Mesterházy Attila túlélt két kétharmados országgyűlési választási vereséget. Ma már kevesen emlékeznek rá, hogy 2006-ban a mélyen demokrata szocialista politikusok Mesterházy Attilával a soraiban értetlenkedtek, hogy nincs Európában még egy olyan ország, ahol két országgyűlési választási vereség után is a helyén maradhat a pártelnök.
Lényegében életében nem dolgozott politikán, államigazgatáson kívül sehol. Akárcsak Orbán, akit a szocialisták 2010, Mesterházy pártelnökké választása óta valami oknál fogva nem piszkálnak ezzel.
Mesterházy Attilának létkérdés ez az állás, mivel politikán, azon belül is a kamarillapolitikán kívül máshoz nem ért. Alighanem elég nagy árat is hajlandó érte fizetni. A nagy ár az MSZP lezüllesztése lenne. De fel lehet fogni történelmi küldetésként, hiszen komoly ember nem gondolja, hogy a magyar demokrácia egy szemernyit is nyerne a kommunista Munkáspárt vagy a Független Kisgazdapárt (legalábbis annak Torgyán-féle változatával) erős parlamenti jelenlétével. Ahogy egy olyan MSZP-re sincs túl nagy szükség, aminek legújabbkori története arról szól, hogy belső szabályozásában lehetetleníti el az esetleges elnökjelölti kihívókat, tehetségtelen pártelnöke még magánál is tehetségtelenebb politikusokkal veszi körbe magát a túlélés érdekében, kéz a kézben thürmerizálódva a garázspárttá válás útján.