Index Vakbarát Hírportál

Várjuk a hibaigazítást

2018. január 8., hétfő 13:15

Az állam és az egyházak, illetve a vallási tevékenységet végző más szervezetek különváltan működnek. Az egyházak és a vallási tevékenységet végző más szervezetek önállóak

- olvasható a Fidesz-KDNP által kidolgozott, a parlament által 2011-ben elfogadott Alaptörvény VII. cikkében.

Lelkészösztöndíjat indít a kormány a Kőrösi Csoma Sándor-program mintájára

- olvasható az MTI tudósításában Grezsa István, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének és összehangolt fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős kormánybiztos hétfői sajtótájékoztatójáról szóló tudósításban.

Grezsa egyébként a lelkészösztöndíj elindítását azzal indokolta, hogy

legalább akkora igény van a külhoni magyar történelmi egyházi közösségekben lelkészek iránt, mint a közösségszervezési szolgálattal megbízott Kőrösi Csoma Sándor-program ösztöndíjas fiataljainak munkája iránt.

Na most, vagy a közmédia tudósítója értett félre valamit, vagy a kormány elfelejtette saját alaptörvényének rendelkezéseit. Az nem létezik, hogy a kormány az adófizetők pénzét lelkészek ösztöndíjára fordítsa.

Ráadásul úgy - a szóhasználatból legalább is ez következik -, hogy csak a protestáns egyházak képviselői kapjanak, a katolikus, a zsidó, a muzulmán, a buddhista, és a számtalan kis- és nagyobb egyházak képviselői pedig nem. Méghozzá nem is kis pénzt, a Kőrösi Csoma Sándor-ösztöndíjasok például fejenként havi 550 ezer forintot kaptak.

Várjuk a hibaigazítást az MTI-től vagy a kormánytól.

Rovatok