Index Vakbarát Hírportál

Nem azt mondták, Viktor!

2018. szeptember 13., csütörtök 09:23 | aznap frissítve

Annak idején, amikor a durván elbukott vizitdíjas népszavazást Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnökként megpróbálta nem bukásként megmagyarázni, az akkori koalíciós partnerének volt egy klasszikus mondata, miközben a süllyedő kormányfő beszédét nézte.

Orbán Viktor és politikája – a kizárólag szelektált kommentekre és kormányzati szakértőkre épülő, tényeket elhallgató nívódíjas beszámolók ellenére – hatalmas pofont kapott szerdán az EU-tól. Lehet itt jönni csalással, koncepciós eljárással meg Soros-zsoldosokkal, az történt, hogy az egész EU állampolgárait képviselő, demokratikusan megválasztott politikusokat tömörítő, leglegitimebb uniós fórumon egyetértettek azzal, hogy Magyarországon több ponton is sérülnek a klub szabályai. Nemcsak az örök ellenségek, azaz a kommunisták, a liberálisok vagy az előterjesztést megszövegező pártcsaládja (zöldek) mondták ezt ki, hanem az Európai Parlament (EP) jelentős többsége, beleértve a Fidesz európai pártcsaládját is.

Innentől kezdve két út van: vagy változtat és finomít a Fidesz a politikáján, úgy, hogy az megfeleljen az EU-nak hívott klub szabályainak, vagy a jövőre esedékes EP-választás kampányaként is folytatódik az a paranoiás, de választási győzelmeket hozó háborús retorika, hogy itt mindenki összefogott a magyarok ellen. A szerdai EP-döntés utáni első reakciókból jól latszik, hogy a Fidesz melyik utat fogja választani: folytatódik a harc, az ellenségkreálás, a sorosozás, csak egy dolog nem fog felmerülni: hogy nem a sok bolond jön szembe az autópályán.

És felesleges abban bízni, hogy a migránskérdést középpontba állítva jövőre majd egy Fidesz-barátabb Európai Parlament fog felállni. Lehet, hogy az arányok a jelenleginél is kedvezőbbek lesznek a Fidesznek, de szinte biztos, hogy az Európai Bizottság elnöke az a Manfred Weber lesz, aki az Európai Néppárt frakcióvezetőjeként eddig a Fidesz hatalmas barátja volt. És aki szintén megszavazta a Magyarországot bíráló jelentést. 

Az a helyzet, hogy amíg itthon a totálisan lebutított és demagóg bevándorlásellenességgel kétharmadokat lehet nyerni, a fékektől és kontrolloktól megszabadított kormánygépezet joggal gondolhatja azt, hogy teljesen rendben mennek a dolgok (nincs a buliban ugye olyan, aki ne ezt mondaná; mindenki más a hülye). Csakhogy az EU állampolgárait jelenleg képviselők döntő többsége szerint igenis komoly gondok vannak, amire már nem lehet egy sorosozással meg kizárólag a migránskérdésben létező ellentétekre utalva legyinteni. Mert, hogy a cikk elején említett, Gyurcsánynak szólt beszólást a szerdai történésekre aktualizáljam kicsit: nem azt mondták, Viktor.

Cikkünket alább kommentelheti az Index Facebook-posztja alatt:

Rovatok