Index Vakbarát Hírportál

Bár ne szólalt volna meg

2018. november 11., vasárnap 11:56

A Luxusfeleség, Vasvári Vivien, monoklis fotója pénteken az egész bulvársajtót bejárta, hiszen nem csupán maga a fotó hatásos, hanem kifejezetten kemény szavakkal kommentálta a képét. A posztjában a családon belüli erőszakra igyekszik felhívni a figyelmet, amiben, mint írja, neki is volt már része. Bár ennek részleteibe nem ment bele, nem osztotta meg, hogy milyen mértékben volt áldozata az erőszaknak, arról viszont hosszan írt, hogy mit gondol azokról, akik benne maradnak egy abuzáló kapcsolatban. Ami pedig igazán érdekes a posztban, hogy olyan, mintha az áldozathibáztató közhelyszótárból másolta volna ki a szavait.

“Bántalmazás?! Folyamatosan ilyen hírekbe botlom bele...olvasom, hogy nem tesznek semmit a nők, mert ott a gyerek vagy éppen nem engedi a férfi, hogy elvigye a gyereket... Ilyen nincs*Tudjátok, mit nem értek? Egyes családokban inkább eltűri a nő, hogy megverjék, csak azért, mert könnyebbnek látja azt az utat, hogy marad, mert így van lakás a feje fölött és nem neki kell ezt megoldania...vagy éppen eltartani a gyermekét!”

Ezekkel a vádakkal kezdődik a poszt, amiről jó lenne elhinni, hogy tényleg jót akart, de valójában rettenetesen kártékony szavakat választott a célja érdekében. Az ilyesmi mellett önmagában sem jó dolog szó nélkül elmenni, de egy olyan ember esetében semmiképp nem lehet, aki azáltal, hogy ügyesen házasodott és kellőképpen exhibicionista, ma Magyarországon véleményvezér lehet 200 ezer Insta-követővel, és következmények nélkül hirdetheti például az áldozathibáztatást. Sőt, egyes helyeken még meg is ünneplik, milyen bátran a porig alázza, azokat a nőket, akik az ő olvasatában nem elég erősek. Bezzeg ő, aki a kőkeményen kiállt a világ elé a hialuronsavas kezelése után megmutatni a monoklijait! (Igen, eredetileg Vivien azzal a szöveggel posztolta a képet, hogy: “A kép valós, semmilyen maszkírozás nem található rajta.”, ám miután túl sokan tévesen azt hitték, hogy ezt arra érti, hogy a bántalmazás után készült, kénytelen volt tisztázni, hogy a véraláfutás szépészeti beavatkozás következménye volt.)

Ám mi is pontosan a baj Vasvári Vivien bejegyzésével, hiszen milyen bátran és forradalmian hangzanak a nagy szavai, nem? Például az, hogy a Luxusfeleség már az elején beleesik abba a tipikus hibába, hogy nem a bántalmazón kéri számon a tetteit, hanem - a már vélhetően súlyosan tramuatizált, lebénult állapotban lévő - áldozaton. Ráadásul olyan dolgokkal vádolja, hogy a könnyebb utat választja azzal, ha nem lép ki a kapcsolatból, és azt is a szemére veti, hogy még a gyermekéért sem teszi meg ezt a lépést, ergo még rossz anya is. Nem tudhatjuk, hogy Vasvári Vivien életéből mikor és hol tűntek el a színek, és mitől ennyire fekete-fehérek a gondolatai, mindenesetre a világon rajta kívül, több mint hétmilliárd ember nem az ő monokróm világában él, és bizony a célpontban lévő élethelyzet is sokkal árnyaltabb annál, mint amit a Luxusfeleség felvázol. De, hogy mégis megpróbáljunk válaszolni Vasvári Vivien kérdéseire, a Nők a Nőkért Egyesület (NANE) egy egész kézikönyvet állított össze, amiben nagyon alaposan körbejárják a „Miért marad?”-kérdést, ahelyett pedig, hogy ezt elpostázzuk neki, inkább hozunk belőle néhány tényt.

Vasvári Vivien egy bátor, erős, emancipált nő, ám nem mindenki ilyen, vagy máshogy ilyen, mindenesetre számos oka lehet, hogy valaki nem tud kilépni egy bántalmazó kapcsolatból. Sokan már gyerekként magukba szívják az erőszakkal kapcsolatos tévhiteket. Például azt, hogy a bántalmazásnak oka van, ami így az áldozatot már önmagában olyan pozícióba helyezi, hogy hibás. Ahogy az a felvetés is az áldozatot okolja, hogy "de miért nem hagyja ott a bántalmazóját, hiszen bármikor megtehetné." Erre egyébként a legkézenfekvőbb válasz, hogy: fél. Több dologtól is. Mondjuk a partnere bosszújától, ami a NANE kiadványa alapján abszolút nem indokolatlan, hiszen a tapasztalatok azt mutatják, hogy a bántalmazó akkor a legveszélyesebb, ha szembesül azzal, hogy a párja el akarja hagyni. „ A gyilkossággal végződő bántalmazások nagy része éppen ebben az időszakban történik” - írja a könyv.

De bénító lehet az anyagi problémáktól való félelem is. Vasvari Vivien világában erre a válasz ez: “persze sokan a nehezebb utat nem merik választani...mert mi lesz velük, hogyan fognak élni?! Azt gondolom aki normális értékeket képvisel, az feltalálja magát egy férfi nélkül is! Elmegy dolgozni, hogy a gyerekének olyan példát mutasson amire majd feltudjon nézni később, és azt tudja mondani Megcsináltam! Képes voltam rá!!!” A való életben azonban nagyon beszűkült látókörrel kell rendelkeznie valakinek, hogy elhiggye, ez tényleg csak ennyi. Mi van akkor, ha az asszony esetleg nem dolgozik, mert a gyerekeket neveli? De ha van is munkája, jellemző, hogy rosszabbul keres a férjénél, és ezért megoldhatatlannak látja azt, hogy egyedül képes legyen eltartani magát és a gyerekeit, pláne, ha mondjuk saját lakása sincs. Hiszen ma Magyarországon, a fővárosban egy egyszobás lakás átlagos bérleti díja 90-100 ezer forint, és ebben nincs még benne a rezsi. Ezzel szemben a minimálbér bruttó (!) 138 ezer forint, de egy jobban fizető állásból is baromi nehéz kigazdálkodni a lakhatást és a megélhetést.

Plusz a legtöbbekbe belenevelt konvenció az is, hogy a férfi tartja el a családot, ha a férfi nincs, akkor hogyan tudná megteremteni az (anyagi) biztonságot egy nő egyedül?

Ám egy nő attól is félhet, hogy mit szólnak majd mások. Hiszen pontosan úgy, ahogy Vasvári Vivien csuklóból lerosszanyázza azt, aki a bántalmazó mellett marad, ugyanezt a nőt azért is lerosszanyázzák, ha lépni mer. Általános meggyőződés - sőt, kormányzati sarokkő - ugyanis, hogy a nő feladata a család összetartása és ezért sokan, annak érdekében, hogy ne bontsák meg a család egységét és megfeleljenek az elvárásnak, benne maradnak a kapcsolatban. Őszintén, ki nem hallott még olyat, hogy egy anyát azzal a vádolnak, hogy: de hogy teheti meg a gyerekével, hogy elválasztja az apjától? Ez pedig azért eléggé hasonlít Vasvári Vivien szavaihoz: “Csakhogy itt sok esetben a gyerekek is bántalmazva vannak, és mégis végignézi ezt egy anyuka...* Nem számít az, hogy a gyerek milyen lelki sérülést kap már fiatal korában”. Egyszóval, egy anya alapesetben is naponta találkozik olyan helyzetekkel, mikor rokonok, barátok és vadidegenek oktatják ki gyereknevelésből, egy ilyen terhelt szituációban pedig pláne sokszor kapja meg a "milyen anya az ilyen?"- szöveget.

És persze ott vannak azok a helyzetek is, mikor a bántalmazott – szintén egy tipikus társadalmi tévhit következtében – úgy érzi, hogy megérdemelte a sorsát. Hiszen a milyenanyazilyen-litániában azt is meghallgathatja számtalanszor, hogy biztos kérte, provokálta a verést, és különben is, miért szült gyereket egy ilyen embernek? Ezek a felvetések pedig szintén bénítólag hatnak, hiszen azt benyomást keltik, mintha a bántalmazót fel kéne menteni felelősségre vonás alól, meg kéne magyarázni, miért teszi azt, amit. Érdekes, hogy míg a bántalmazót sokszor fel is menti a közvélekedés olyan dolgokra hivatkozva, hogy biztos sok stressz éri, sokat iszik, ezért ilyen, de hát, bocsánatot kért stb., addig a nők válaszait hajlamosak semmibe venni, mikor arról beszélnek, hogy miért nem tudnak véget vetni a kapcsolatnak (ahogy Vasvari Vivien is egyetlen gyors poszttal lesöpri az asztalról az anyagi bizonytalanságtól való félelmet). Ez pedig szintén hozzájárul ahhoz, hogy a nők gyakran nem is mernek beszélni arról, mi történik velük, hiszen sokszor abban sincs köszönet, ha a problémáikat egy bizalmasukkal megosztják. Tipikus baráti viselkedés ugyanis az is, ahogy Vasvári Vivien a posztja második felében ír:

„Egy nő mindig erősebb mindenben, mint egy férfi! Sokkal több mindent csinálunk mi nők-anyukák, mint a férfiak, és sokkal de sokkal több terhet is elbírunk, mint ők! Itt csak akarás kérdése van! **Akarom, hogy ne legyek megütve és ne legyen bántalmazva a gyerekem vagy igen*Egy nő mindenre képes, sose felejtsétek el!**Aki pedig egy ujját is megmozdítja egy nőre, akár gyerekre, az egy gyenge ember és nem férfi***Higgyétek el, tudom miről írok, Ha a híd alá is kerültem volna, vagy kerülnék se maradnék olyan ember mellett a jövőben sem, aki vagy engem vagy a gyermekeimet lelkileg vagy testileg bántja! „

A szöveg elsőre talán úgy tűnhet, mintha egy barátnő próbálna erőt és hasznos tanácsot adni, de valójában ez is hemzseg az áldozathibáztató fordulatoktól: „csak akarás kérdése van”, „akarom, hogy ne legyek megütve”, „ha a híd alá kerülnék se maradnék olyan ember mellett a jövőben sem, aki vagy engem vagy a gyermekeimet lelkileg vagy testileg bántja”. Az ilyen hangvétel sajnos nagy gyakori azok körében, akikkel az áldozat megosztja a problémáját. Sokszor az, akitől az áldozat segítséget kér, azonnal megpróbálja megoldani a helyzetet tanácsokkal, és/vagy felidézi azokat a szituációkat, amiket esetleg ő maga is átélt, hogy ezzel irányt mutasson. Ám abból, ahogy az egyik ember egy bizonyos helyzetben reagál, nem következik egyértelműen, hogy a másik is így tesz majd. Plusz a legtipikusabb fordulatot használja Vivien is: ha a híd alá kerültem volna, akkor is..., amiben azért erősen benne van, hogy Vivien híd alá költözése egyelőre csak elméletben lett kipróbálva, de a gyakorlati megvalósítást másoktól várja.

Később pedig pont az ilyen baráti “jótanácsokból” fakadnak, szintén rettentő káros hatású számonkérések, mint a: „de én megmondtam, hogy mit csinálj”, „miért nem csináltad, amit mondtam?”, „ha nekem is így sikerült, akkor neked is így fog”, és ezekhez hasonló megjegyzések, amik szép lassan még inkább bezárják az áldozatot, aki egyre kevésbé mer majd segítséget kérni.

Vasvári Vivien a posztját egyébként végül egy értelmes gondolattal zárja: „vegyük fel a kesztyűt a bántalmazás ellen!” - írja. Ebben pedig van valami, bár semmiképp sem úgy, ahogy ő teszi. De fontos minél többször felszólalni a családon belüli erőszak ügyében, hogy egyre kevésbe lehessen olyan jelenség, ami felett szemet lehet hunyni és, hogy minél többször, minél szélesebb körbe eljusson az üzenet is, hogy szerencsére ma már Magyarországon is vannak olyan szervezetek, akikhez lehet ilyen helyzetben fordulni. Itt is van közülük néhány: a Nők a Nőkért Alapítvány, a PATENT Jogvédő Egyesület, az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat, az ESZTER Alapítvány és Ambulancia, a Gólyahír Egyesület.

Úgyhogy, ha tényleg szeretne tenni a családon belüli erőszak ellen, vagy segítségre van szüksége, akkor először felejtse el gyorsan Vasvári Vivien szavait, és inkább jegyezze meg: nem az áldozat tehet róla.

Rovatok