A Fidesz 52 százaléka azt is jelenti, hogy Orbán Viktor hiába kampányolt tízszer annyi pénzből, mint az ellenzéki pártok összesen, hiába foglalta el az államapparátus kulcspozícióit, hiába az elképesztő médiafölény, kilenc év Fideszre szabott törvényhozása, a gazdaság teljes leuralása és a párt érdekei mellé állítása, ellenfelek megvásárlása, megfélemlítése, elhallgattatása, az ország közel fele ellene szavazott.

Pedig a harmadik kétharmad és annak kétes és egyenlőtlen körülményei, Orbán 2030-ig szőtt álma és a kormányváltás reménytelensége olyan választást is hozhatott volna, ahol míg az afrikai és közel-keleti nyomorultak ellen felhergelt tömegek behúzzák az ikszet a Fideszre, a nyugati demokráciára vágyó, de a kilátástalannak tűnő autokráciába beletörődő emberek inkább otthon maradnak, mert elvesztették a hitüket abban, hogy a monolit szilárdságúnak vélt rendszer megváltoztatható a szavazataikkal. De úgy tűnik, az ellenzéki szavazók nem vesztették el hitüket, és azt akarják, hogy a miniszterelnök is lássa: kilenc év NER után sem tartották fel a kezüket.

Orbán pedig ugyan fölényesen nyert, de nem tudott akkora támogatást szerezni, mint amekkora felhatalmazást összematekozott magának a választási rendszer átalakításával az Országgyűlésben. Nem kérdés, hogy jócskán van legitimációja Orbán hatalmának, de kisebb, mint amekkorát a parlamenti mandátumok elosztása mutat.

Az 52 százalék azt jelenti, hogy ez a feszültség megmaradt a rendszerben.