A sajtó feladata-e a mindenkori hatalom ellenőrzése? Mi a célja az információk megosztásának? Propaganda e mindaz, ami a közmédia sugároz? Szikora József a MAKÚSZ elnöke a közjó szemszögéből vizsgálja a mai magyar média helyzetét.
Fordítva ül a lovon, Uram – mondhatnám az ismert vicc inasának szavaival. Na, jó, fordítva ül, Hölgyem, és fordítva ül Uram, nehogy kimaradjon valaki a kvótából. De mi köze ennek a médiához, mi köze a sajtó sokszínűségéhez, és szabadságához? Annyi, hogy nem mindegy a megközelítés iránya, nem mindegy, hogy mit kérdezünk, ha valóban komoly választ szeretnénk. Olyat, amelynek ismeretében gyümölcsözőbben gyakorolhatjuk hivatásunkat, hatékonyabban lehetünk embertársaink szolgálatára. Hamis, vagy téves kiindulópontból hamis következtetésre juthatunk, kérdőjel kerülhet küzdelmeink társadalmi hasznossága mellé.
A továbbiakban alternatívát szeretnék kínálni a médiával kapcsolatos gondolkodáshoz. Bemutatva néhány szempontot, amelyek figyelembe vétele álláspontom szerint csökkenthetné a médiafelületeken is megmutatkozó társadalmi ellentéteket, kulturáltabbá tehetné a vitákat, esélyt adna, hogy radikálisan eltérő gondolkodású emberek is képesek legyenek közös cél érdekében közösen cselekedni.
Vitatom azt a gyakran hangoztatott sztereotípiát, amely szerint a sajtó, a média feladata a hatalom ellenőrzése lenne.
A sokszínűség természetesen önmagában is érték, de legalább ennyire fontos az egyes színek szépsége vagy éppen rondasága. Érett, felnőtt, szabad, belső meggyőződésből hatékonyabban tudunk érvelni, mint felső utasításra.
Nem egészséges, ha a társadalom életének túl sok eleme kerül a párt- illetve hatalmi politika kontextusába.
Ezzel szemben helyes és gyümölcsöző, ha szakmai és egyéb magán társulások, szuverén közösségek tudnak a maguk munkájával és tapasztalatával hozzájárulni a társadalom vezetőnek munkájához. E gondolatok nagyon rövid kifejtéséhez a Katolikus Egyháznak a médiáról szóló tanítását hívom segítségül.
A II. vatikáni zsinat fogalmazott meg először a kifejezetten médiával kapcsolatos tanítást az Inter mirifica kezdetű dokumentumban. Érdemes ennek kapcsán egy mondattal felidéznünk, hogy már XIII. Leó pápa is foglalkozott a sajtóval a XIX. század második felében. Nekünk, magyaroknak is írt e tárgyra vonatkozó buzdítást. „Betűvel szembe állítsatok betűt” – írta a pápa a szociáldemokrata sajtó egyházellenes támadásai kapcsán. Az Inter mirifica 1963-ban „csodálatra méltó találmánynak” mondja a médiát. Olyannak, amely nagy segítséget nyújt az emberi nemnek, ugyanakkor saját romlására is használhatja az ember, s ennek fájdalmas tapasztalatára is utal a Zsinat. Mindazonáltal bízik abban, hogy a média nemcsak a krisztushívők üdvösségét, hanem az egész emberi közösség haladását is szolgálja.
A sajtó, illetve a média szabadságának nem szentel külön paragrafust az Inter mirifica, beszél ugyanakkor az információ társadalmi jelentőségéről és az információhoz való jogról egyének és közösségek számára egyaránt. Kijelenti, hogy
információn azt érti, ami abban segíti a társadalom tagjait, hogy eredményes legyen tevékenységük a közjó érdekében.
Fontos különbség ez a mai diskurzushoz képest! Információnak azt mondhatjuk, ami segíti közjó magvalósítását. Ami nem ilyen, az valójában nem információ. A káros vagy nem segítő ismerethez való hozzájutás nem jelent szabadságot. Hangsúlyosan szól a zsinati dokumentum arról, hogy a média által közölt információ igaz, valamint az igazságosság és a szeretet sérelme nélkül teljes legyen. Harmadik kritériumként pedig ezt mondja: szentül tartsa tiszteletben az erkölcsi törvényeket!
Szól a továbbiakban a médiatartalmak befogadóinak, (nem fogyasztóinak!) felelősségéről, a gyermekek és fiatalok védelméről, a szülők felelősségéről, a médiatartalmak készítőire háruló felelősségről. A közhatalomra tartozik – írja a zsinati dokumentum, hogy védje az információ és a sajtó szabadságát, egyszersmind gondoskodjon arról, hogy a média ne okozzon kárt a közerkölcsben, ne akadályozza a társadalom haladását.
1971-ben adta ki a Szentszék a Communio et progressio (Közösség és haladás) című lelkipásztori határozatot, amely alapos részletességgel fejti ki a zsinati dokumentumban tézisszerűen megfogalmazott médiával kapcsolatos tanítást.
A tájékozódásra és tájékoztatásra való jog kapcsán a teljes valóság megismerésének igényéről, az igazság elhallgatásának tilalmáról. Pontatlanságról, szándékos zavarkeltésről és az információhoz való jog természetes korlátairól.
Részletesen tárgyalja a befogadók felelősségét, a fiatalok kritikai érzékének, egészséges erkölcsiségen alapuló felelősségtudatának fejlesztését. Ez szükséges ugyanis a valóban plurális médiavilágban való eligazodáshoz.
Húsz évvel később, 1992-ben jelent meg az Aetatis novae lelkipásztori határozat, amely az ideális médiát nem elsősorban üzleti terméknek tekinti, hanem az emberiséget és a kultúrát szolgáló lehetőségként tekint rá. A politikai struktúrákról szólva kiemeli, hogy a tömegkommunikációs eszközök akkor teljesítik alapvető feladatukat, ha elősegítik a társadalom minden osztálya és rétege között a gondolat- és információcserét, és biztosítják, hogy minden felelősségteljes hang meghallgatásra találjon.
Látjuk tehát, hogy a médiával kapcsolatos katolikus tanítás az információhoz való alapvető jog rögzítése mellett kiemelten hangsúlyozza a médiatartalmakkal kapcsolatos felelősséget és erkölcsiséget.
Napjainkban nyilvánvalóan nem beszélhetünk cenzúráról, a média a szabadság törvény által biztosított.
Ha valaki azzal bíbelődne, hogy netán valamelyik politikai oldal felé lejt a pálya, annak figyelmébe ajánlom Orbán Viktor miniszterelnök év eleji sajtótájékoztatóját, amelyen 80-20 százalék volt az arány az ellenzéki karakterű médiumok javára. (A miniszterelnök szerint 50-50 százalék a kormánypárti és nem kormánypárti sajtó jelenlegi aránya Magyarországon - szerk.) A sokszínűség-kérdést igazában fölvetni is vicces, bár kétségtelen, hogy a már-már színorgiának nevezhető gazdag kínálat mögött a többség ugyanazzal a szürke hazugsághalmazzal bombázza a közönséget.
Sokszínűség, hatalom-ellenőrzés helyett sokkal érdemesebb lenne azt vizsgálni, hogy a média – pártállástól, politikai ízléstől függetlenül – megfelel-e a felelősség és az erkölcsiség kívánalmainak. E rövid gondolatmenetben sommásan annyit mondhatunk, hogy nem. Pártállástól, politikai ízléstől függetlenül, sajnos, nem.
Egyre nagyobb súllyal van jelen a társadalomban és a médiában a világháló, amelynek platformjaira bárki feltölthet tartalmakat. Ezek aránya, társadalmi súlya ma már akkora, hogy a média szabadságára a szabadság egészséges korlátaira és hangsúlyosan az ezzel kapcsolatos felelősségre is ki kell térnünk, nemcsak a hagyományos értelemben vett sajtószabadságra. Ami, ismét mondom, meggyőződésem szerint biztosított Magyarországon.
Nem állítom persze, hogy ez már a Kánaán, nagyon nem! Kiemelem az egyházi tanításra történt hivatkozásokból az igazsággal, az igazság teljességének felelősségteljes publikálásával kapcsolatos igényt. Mert
hazudni, hamis, megtévesztő információt terjeszteni, olyasmin rugózni, ami nem szolgálja a közjót, az biztosan nem része a szabadságnak.
Nemcsak az hazugság, ami tényszerűen nem igaz. A stílustalan média, a nyelvet silányító média, a műveletlen média, a saját közössége, nemzete ellen acsarkodó média, a pusztán kereskedelmi vagy pusztán politikai haszonért létrejött média eleve nem lehet igaz.
Általában sem kedvenceim a mamutcégek, a médiában pedig fokozottan hiszek abban, hogy együttgondolkodó, önállóan, közvetlen tulajdonosi befolyástól mentesen dolgozó munkaközösségek képesek a közjó szempontjából igazán értékes alkotásra. Egy-egy ideológiai, vagy akár politikai szándék, (tegyük föl, hogy nemes szándék) is hatékonyabban jut célba olyan kisebb műhelyek által, amelyek tagjai személyiségüket, műveltségüket, erkölcsi meggyőződésüket tudják belevinni az általuk készített médiatartalomba. Ma a médiatulajdonosok körében nem tapasztalható erre nézvést túl nagy igény. Itt jegyzem meg, hogy amint a közszolgáltatások esetében helyes, ha hazai tulajdonban vannak, úgy a média is könnyebben szolgálja a nemzetet, ha hazájukért elkötelezettek a tulajdonosai. Idegen tulajdonosnak könnyebben támadhat kísértése arra, hogy idegen érdek, akár csak egyszerű üzleti érdek szolgálatába állítsa médiumát.
Külön tanulmányt érdemelne, itt csak néhány szót szentelek a közmédiának. Az is mamutcég lett, szóltam már az ezzel kapcsolatos kétségekről. A mintául szolgáló brit nemzeti médiacég nevében benne van, hogy brit. A mi közmédiánk nevéből kimaradt a magyar.
A közmédiával szembeni propagandavád ugyan nem állja meg a helyét,
mindazonáltal az ottani alkotók is sokat tanulhatnak az imént idézett egyházi tanításból.
Kicsit irigylem azokat a szakmákat, amelyek művelői kamarában gyarapíthatják tudásukat, s a kamara vállal értük felelősséget. Ezúton is javaslatot teszek egy olyan médiakamara létrehozására, amely újságíró illetve médiatartalom-alkotó munkatársak szakmai szervezeteinek ernyőszervezete. A kamarát alkotó szervezeteknek csak természetes személyekből állhat a tagsága, s garantálni kell, hogy mind a tagság, mind a tagszervezet mentes minden közvetlen politikai és kereskedelmi motivációtól. Hangsúlyos, hogy nem lehet kamarai tag sem kiadó, sem tulajdonos, sem ezek szervezetei, kizárólag természetes személyekből álló tagsággal rendelkező szakmai szervezetek csatlakozhatnak. Meggyőződésem, hogy
egy ilyen kamara létrejötte és köztestületi jogosítvánnyal való felruházása jelentősen hozzájárulna általában a média valódi köz-szolgálatához.
Összefoglalva a kollégáknak és a közönségnek is jó szívvel ajánlom figyelmébe a médiával kapcsolatos katolikus tanítást, amelyből idéztem néhány gondolatot. Ezek közül is elsősorban a felelősséget és erkölcsiséget a közjóért. Ha biztosan ülünk a nyeregben és ebbe az irányba húzzuk a gyeplőt, akkor biztosan nem merül föl a kérdés, hogy netán fordítva ülünk a lovon.
A szerző a Magyar Katolikus Újságíró Szövetség elnöke
(A vélemény rovatban megjelent írások nem tekinthetők a kiadó vagy az Index szerkesztőségi álláspontjának.)
Borítókép: Getty Images Hungary Fotós: Hulton Deutsch