A mostani országgyűlési választásokkal egy időben lesz az úgynevezett gyermekvédelmi népszavazás. Az Európai Bizottság elnökétől kezdve civil és bizonyos mentálhigiénés szervezetek vezetőségéig sokan fogalmazták meg aggályaikat arról, hogy diszkriminatív az, ha a magyar állam nem engedi be a köznevelési intézményekbe az eltérő szexuális irányultsággal és/vagy megváltoztatott nemmel rendelkezőket képviselő/népszerűsítő/oktató szervezeteket. Sokféle ellenérvet lehetne felhozni; most álljon itt egy olyan, amiről eddig talán nem esett szó, és ami egyúttal a további vitát is maximálisan értelmetlenné teszi. Ez pedig a gyermekek jogairól szóló, 1991-ben ratifikált ENSZ-egyezmény, amely kimondja:
A felelősség a gyermek neveléséért és fejlődésének biztosításáért elsősorban a szülőkre, illetőleg adott esetben a gyermek törvényes képviselőire hárul. Ezeket cselekedeteikben mindenekelőtt a gyermek mindenek felett álló érdekének kell vezetnie.
Továbbá mivel a gyermekek esetében, és különösen a 12 év alatti, azaz belátási képességgel, vagyis cselekvőképességgel egyáltalán nem rendelkező gyermekek vonatkozásában, még beleegyezésük és önkéntes közreműködésük esetén is bármiféle szexuális cselekmény automatikusan bűncselekménynek, azaz nemi erőszaknak minősül, ezért tagadhatatlanul idevág a 34. cikkely is:
„Az Egyezményben részes államok kötelezik magukat arra, hogy megvédik a gyermeket a nemi kizsákmányolás és a nemi erőszak minden formájától. Ebből a célból az államok hazai, kétoldalú és többoldalú síkon különösen az alábbiak megakadályozására tesznek intézkedéseket: a) a gyermek ösztönzése vagy kényszerítése törvénytelen nemi tevékenységre;”
A teljesség kedvéért idézzük ide az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége és az Európa Tanács közös, 2015-ben megjelent, a Kézikönyv a gyermekjogokra vonatkozó európai jogról című kiadványát is! Az útmutató 24. oldalán így fogalmaz a dokumentum: „Az EJEE-hez (Emberi Jogok Európai Egyezményéhez) csatolt 1. Kiegészítő Jegyzőkönyv 2. cikke pedig kimondja az oktatáshoz való jogot, és előírja, hogy a tagállamoknak tiszteletben kell tartaniuk a szülők vallási és világnézeti meggyőződését gyermekeik oktatása tekintetében.”
Tulajdonképpen itt be is fejezhetnénk az egész vitát, és várhatjuk, hogy a különböző európai fórumok, a magukat jogvédő társadalmi szervezeteknek tekintők vajon erre az egyezményre mennyiben fognak hivatkozni. Ám nincsenek illúzióim, azon meg egyáltalán nem vagyok meglepve, hogy a hangadó nemzetközi NGO-k közül most egy sem támogatja a népszavazást – az Európai körkép című vaskos szakkönyv tűpontosan megmutatja ezt a kettős mércét az emberi jogi ügyekben az EU-ban.
Vajon indokolt-e az, hogy a gyermekeinket ne befolyásolhassák az óvodákban és iskolákban a nemváltás kapcsán?
A helyzet egy kicsit hasonlatos a migrációs válsághoz: amíg nincsenek tömegesen jelen más kontinensről érkező bevándorlók a köztereken, addig sokak számára még akkor sem tűnik érzékelhető veszélynek, ha naponta érkeznek az illegális határsértési kísérletekről dokumentált filmfelvételek és beszámolók a határőrizeti szervektől.
Ennek ellenére Magyarországon is volt már arra példa, hogy transzvesztita személlyel kívánták a nemi felvilágosítást – szülők tudomása, hozzájárulása nélkül – biztosítani az iskolákban. Természetesen ezeket az eseteket és beszámolókat is meg lehet kérdőjelezni, azonban az tény, hogy például egy magyar civil szervezet a „Melegség és megismerés – egy innovatív, érzékenyítő iskolai program továbbfejlesztése” nevű projektre 2013-ban több mint 60 ezer eurót (kb. 22 millió forintot) nyert el a Norvég Alaptól.
Nos, kezdjük azzal, hogy például a liberális többségű kanadai szenátus tavaly decemberben olyan törvénymódosítást fogadott el, ami büntethetővé teszi azt, ha egy transznemű személyt (gyermeket is ideértve!) arra akarnak rávenni, hogy lényegben változtassa vissza a nemét vagy heteroszexuálissá az orientációját, méghozzá öt év börtönbüntetéssel fenyegetve. Aki pedig ezt az ún. konverziós terápiát csupán reklámozza, népszerűsíti, az is akár két év szabadságvesztéssel is büntethető. Tehát összefoglalva: Kanadában büntetőjogilag szankcionálják azt, aki bárkit heteroszexuálissá „befolyásol”.
Hallotta-e bárki tiltakozni is bármelyik, a médiában ismert és befolyásos nemzetközi NGO-t a törvény miatt? Én nem.
Mi is akkor az igazi tétje – a gyermekeinken kívül – ennek a népszavazásnak? Kezdjük azzal, hogy a 2000 decemberében aláírt EU-s Alapjogi Charta preambulumának 2., 3. és 4. bekezdései a következőket mondják:
„Az Unió az emberi méltóság, a szabadság, az egyenlőség és a szolidaritás oszthatatlan és egyetemes értékein alapul, a demokrácia és a jogállamiság elveire támaszkodik.
Miközben tiszteletben tartja az európai népek kultúrájának és hagyományainak sokféleségét, a tagállamok nemzeti identitását […]
[…] a társadalmi változások, a társadalmi haladás, valamint a tudományos és technológiai fejlődés fényében szükséges az alapvető jogok megerősítése […] ”
Ez azt jelenti, hogy az EU-nak alapvetően egyszerre három követelménynek kell megfelelnie: az egyéni szabadságjogok (vagyis az európai humanista örökség és a felvilágosodás eszmeiségének a védelme), a hagyományok, a kultúra és a nemzeti identitások védelme (ami a jogfolytonosság és a hagyományok alapján az antik kultúra és a zsidó-kereszténység tradíció örökségének a védelme), valamint az alapvető jogok védelme az egyre gyorsuló technológiai fejlődés során, így a társadalom védelme a digitalizáció vagy a biotechnológia által felvetett kihívások esetében.
Hogy jön ide a biotechnológia?
Az Európai Parlament a 2021 nyarán elfogadott Matić-jelentésben kitér arra, hogy „bizonyos körülmények között a transznemű férfiak és a nem bináris személyek is teherbe eshetnek”. Ez utóbbi kapcsán nagyon is időszerű a hazai gyermekvédelmi törvény legkritikusabb témája, a transzneműség kérdése is,
hiszen bármennyire hihetetlen, ez sem teljesen előzmények nélküli. Napjaink biotechnológiai forradalma egy kozmetikai-plasztikai sebészeti ipari kisarjadásaként is kezelhető. Ma már egy 100 milliárd forintos iparágról beszélhetünk. Összevetésképpen a mellimplantátumok észak-amerikai piacának (kb. 933 millió dollár) már az egyhetedét az ottani nőből férfivá operálások költségei (kb. 130 millió dollár) teszik ki. A férfiakat nővé operáló beavatkozásokkal együtt ez a piaci szegmens az előrejelzések szerint 2026-ra elérheti a másfél milliárd dolláros (kb. 500 milliárd forintos) piaci értéket is.
Még 2002-ben a strasbourgi emberi jogi bíróság (EJEB) a Christine Goodwin versus Egyesült Királyság-ügyben kimondta: „a nyilvánvaló és tagadhatatlan bizonyítéknak, hogy töretlen, nemzetközi trend érvényesül nemcsak a transzszexuálisok növekvő társadalmi elfogadottsága, de a nemi átalakító beavatkozáson átesett transzszexuálisok új nemi identitásának jogi elismerése érdekében is” és „az EJEB nincs arról meggyőződve, hogy a jelen ügy idején még mindig abból a feltételezésből lehet kiindulni, hogy a nemi hovatartozást pusztán biológiai szempontok alapján lehet meghatározni”. Az emberi jogi bíróság alapvetően – a korábbi, 1990-es Cossey versus Egyesült Királyság-ügyhöz képest 180 fokos fordulattal – a kérdés jogi megalapozottságát lényegében attól tette függővé, hogy a többi, külföldi országok hogyan állnak hozzá, nem pedig attól, hogy a kérdés az adott ország kulturális és társadalmi szokásaival, alkotmányos hagyományaival mennyiben egyeztethető össze.
Miért fontos a charta előbb idézett, „az európai népek kultúrájának és hagyományainak sokféleségét, a tagállamok nemzeti identitását” tiszteletben tartó passzusa? Például Hollandiában az eutanázia alsó korhatára korábban 12 év volt, amit nemrég töröltek el, és egészen az egyéves gyermekekig szállították le a korhatárt. Mindezek alapján akár „logikusnak” tűnhet a transzneműség kérdésében való komoly döntés meghozatalának a lehetősége akár egy 11 éves gyermek esetében is. Ha az élet kérdésében egy 11 éves gyermek is dönthet, akkor miért nem várjuk el a gyermekeinktől, hogy – mondjuk – 11 évesen döntsék el tanulmányaik irányát, hogy mivel akarnak majd egész életükben foglalkozni? Ha már lúd, legyen kövér: miért van egyáltalán korhatár a jogosítvány, a büntetőügyben történő tanúskodás, a szervadományozás, a házasságkötés meg a szexuális kapcsolatok létesítése tekintetében? Olyan komoly dolgokról van itt szó, amiket talán még felnőttként sem könnyű eldönteni. Miért is rakjunk egy ekkora döntés terhét (felelősségét) egy gyermekre? Fel tudja-e már fogni egy 11 éves gyermek például, hogy egy meggondolatlan nemváltáskor a legtöbb esetben egy későbbi, lehetséges magzatáról is lemond? Ez a holland polgárok döntése volt, ha egyáltalán. (Hollandiában 2015-ben vezetették be a véleménynyilvánító népszavazást, majd két, a liberális kormány más témájú kezdeményezését is leszavazó népszavazás után 2018 februárjában a szintén 2010 óta hivatalban lévő Mark Rutte kormányfő mögött álló parlamenti képviselők visszavonták ezt a jogszabályt, mondván, hogy a véleménynyilvánító népszavazás és annak eredményének értelmezése „veszélyezteti a demokráciát”.)
Végezetül, amint láttuk, az Alapjogi Charta értelmében a tudományos és technológiai fejlődés tükrében is szükséges az alapvető jogok megerősítése. Nos, erre nagy szükség van, mert például a fajelmélet alapjául szolgáló áltudományos terület, az 1910-es években a Nyugaton népszerűvé váló eugenika, azaz az emberek biológiai szelekcióját szolgáló ideológia is a tengerentúlról érkezett Európába a társadalmi haladás nevében és jegyében – és torkollott tragédiába, többek közt és legnagyobb mértékben a nemzetiszocialisták elvakultságának köszönhetően.
A technológiai lehetőség és a tudomány(osság)ba vetett hit még nem jelent önmagában fejlődést, különösen nem az emberi jogok és méltóság területén, hiszen éppenséggel
a kultúra, a hagyomány és a nemzeti identitás adhat erős fogódzókat az etikai és bioetikai kérdések tekintetében a fenntartható társadalom és társadalmi béke érdekében.
És akkor nem említettem azt a kérdést, hogy az 1970-es évek óta az Európai Bíróság joggyakorlata által megtámogatott, a foglalkoztatás terén alkalmazható női kvótáknál immáron a született férfiak is lehetnek jogilag nők – de akkor hova állnak a feministák?
A gyermekvédelmi népszavazás tehát messzemenőkig nemcsak a gyermekekről szól, hanem egy olyan új világról, ami magában hordozhatja egy poszthumán és utópisztikus társadalom kísérletét is, amelyben esetleg sokan nem szeretnének élni. Én biztosan nem.
És Ön?
A szerző az ENSZ korábbi emberi jogi szakértője (2012–2020), a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tudományos főmunkatársa.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.
Szeretjük az izgalmas, okos, érvelő írásokat. Várjuk az ön véleményét is.
(Borítókép: Az április 3-ai országgyűlési választás és a vele egy napon rendezett népszavazás szavazólapjai a budapesti ANY Biztonsági Nyomdában 2022. március 9-én. Fotó: Illyés Tibor / MTI)