Az ukrajnai háború régi igazságokkal vágja fejbe azokat, akik elhitték, hogy a huszonegyedik században már az internet virtuális világa a legfontosabb realitás. Fontos a terület, és nem csak a netes területfoglaló játékban. Fontos igazi földdarabként is, amelynek birtoklásáért ma is meghalnak ezrek és ezrek. Fontos az energia és a nyersanyag, és csak a nagyon gazdagok és a nagyon felelőtlenek engedhetik meg maguknak, hogy lemondjanak az olcsó és könnyen elérhető megszerzésükről.
A világ népessége ugyanis folyamatosan növekszik, és a déli hétmilliárd is szeretne olyan színvonalon élni, mint az északi egymilliárd.
Fontos az édesvíz, amely nélkül valóban nincsen emberi élet a Földön. Az egy éve folyó ukrajnai háború egyik, ritkán említett oka éppen az, hogy az ukránok elzárták a Krím természetes vízellátását, az oroszok pedig megszállták azt a területi sávot, ahonnan helyreállíthatják azt. Plasztikus példája ez annak, hogy a terület és a víz a maga természetes valóságában hogyan formálja ma is a politikát. Fontos az élelmiszer, mert önként senki sem akar éhen halni, és ha nagyon nagy tömegeknek elfogy az ennivalója otthon, akkor elindulnak oda, ahol még bőségben van. Nem ideológia hajtja őket, hanem az elemi életösztön, „az élet élni akar” ősi igazsága. Aki ideológiai lózungokkal, és nem az eredeti területük élhetővé tételével válaszolna erre, azt elsodorja a történelem.
A geopolitika szó mellett napjainkban egyre divatosabb a geoökológia kifejezés, amely a természeti, környezeti, élettani tényezőket is figyelembe veszi. De akármilyen divatos fogalmakat kreálunk is, egy ország vagy országok szövetsége esetében meghatározó a földrajzi helyzete. Ahol egy ország történelmi, politikai vagy etnikai okok miatt élesen különbözik földrajzi környezetétől, ott állandósulhat a háborús veszély. Dél-Korea, Tajvan vagy Izrael olyan demokráciák, amelyek földrajzi környezetében egészen másféle országok vannak, mint amelyekhez e demokráciák politikailag közel érzik magukat. Részint saját biztonságuk erősítésével, részint a szomszédjaikkal való dialógussal enyhíthetnek a feszültségen, de véglegesen nem helyezhetik kívül magukat a földrajzi valóságukon. A mai Izrael természetföldrajzi értelemben kénytelen alkalmazkodni a Közel-Kelet adottságaihoz, közben pedig – politikai és kulturális értelemben is lassan hasonulni kezd a térség vallási-nemzeti alapú, tekintélyelvű rendszereihez. Ez a baloldali, nyugatos értékrendű ember számára szomorú folyamat, de egyetlen országot sem lehet kiragadni a földrajzi környezetéből és átrepíteni egy másik kontinensre.
Az Európai Uniót sem lehet áthelyezni Kanada és az Egyesült Államok közé, akármennyire szeretnék ezt az uralkodó elit politikusai és teoretikusai.
Bármilyen szépen hangzik az „atlanti gondolat”, Ukrajna partjait nem az Atlanti-óceán mossa, és Grúzia sem lesz az USA tagállama attól, hogy most a Georgia nevet használja.
Az általunk büszkén Európának nevezett egység földrajzi értelemben összeolvad Ázsiával, a két kontinens határát csak szobatudós módra lehet precízen kijelölni. Ha kerüljük is az Eurázsia a kifejezést, Európa és Ázsia egyetlen szuperkontinens, és népességének túlnyomó részét különböző ázsiai nemzetek és civilizációk alkotják. Eurázsia északi részén viszont egy vallásilag, történelmileg és kulturálisan egységes eredetű civilizáció létezik. A legutolsó szibériai faluban élő oroszok életfelfogása, civilizációs szokásrendszere is jobban hasonlít egy hollandéhoz, mint a határ túloldalán élő kínai családokéhoz. Természetesen igyekszünk kerülni a politikailag inkorrekt kifejezéseket, de ahogy van kínai és indiai civilizáció, úgy van európai is egy földrajzilag jól meghatározható térben, nagyjából Lisszabon és Vlagyivosztok között.
Az ukrajnai háborúra adott európai választ rövid távon morálisan el lehet fogadni, még ha benne is van a háború eszkalációjának a veszélye. De az egész válság elkerülhető lehetett volna, ha az Európai Unió politikusai tisztában vannak Európa földrajzi valóságával, és valódi együttműködésre törekednek Oroszországgal addig, amíg Moszkva nyitott volt erre. Az EU Keleti Partnerség politikája a szavakban szépen hangzott, de eleve nem Oroszország bevonását, hanem kirekesztését célozta meg. Két legfontosabb célországa közül Fehéroroszországban az EU vezető államai a rendszer megdöntésére törekedtek, Ukrajnában pedig az USA nyomására egyenesen az ország NATO-csatlakozását támogatták. Ennek következményeit ma jól látjuk. Sajnos
a háború füstje eltakarja előlünk azokat a hosszabb távú következményeket, amelyekkel eurázsiai társbérletünk tagadása jár.
Magam gyermetegnek tartom azt a vitát, hogy a szankciók nekünk vagy az oroszoknak fájnak-e jobban. Nyilván mindkettőnknek fáj, több nem európai hatalomnak pedig nagyon hasznos. Sokkal nagyobb tragédia lenne azonban, ha hosszabb távon is elszakítanánk azokat az energetikai, gazdasági, környezeti és kulturális kapcsolatokat, amelyek Észak-Eurázsia nyugati és keleti részét összekötik. Olcsó és kevéssé környezetszennyező energia helyett drágábbat és szennyezőbbet venni ideológiai okokból olyan ostobaság, amely annak idején a klasszikus hidegháború héjáinak sem jutott eszébe. Akinek a klímavédelem nem politikai blöff, hanem nemes cél, az a térképre nézve tudja, hogy mi vagyunk a sebezhetőbb fél, és elsősorban nekünk lenne érdekünk az átfogó ökológiai együttműködés. Nem éppen úgy, ahogy a németek tették, amikor az orosz invázió elleni tiltakozásul kiszálltak a szibériai permafroszt kutatásából és finanszírozásából. Sajnos a permafroszt olvadása nem várja meg a háború végét, és a metán nem lát különbséget Putyin és Zelenszkij között. A kulturális és sportkapcsolatokról nem is érdemes hosszan beszélni. Humanista ember nem gyűlöli más nemzetek kultúráját, és nem fogadja el a kollektív bűnösség elvét egyetlen náció tagjaira sem.
Mindezen túl pedig ott van az Északi-sarkvidék, amely Észak-Eurázsia igazi kincsesbányája és új kereskedelmi útvonala lehetne. Az Európai Unió gazdasági súlyának és dinamizmusának csökkenését, legjobb esetben stagnálását mindannyian érezzük. Az Északi-sarkvidék nyersanyagkincsének kinyerése, rövidebb hajózási útvonalak kiépítése, az arktikus környezet védelme és turisztikai hasznosítása olyan gigaprojekté válhatna, amelyre egy ország önmagában amúgy sem vállalkozhat. Ha az EU dinamikus és távlatos feladatot keres magának, akkor ez több évtizedes kihívás lenne. A nyolc Északi-sarki állam közül hat az egybefüggő eurázsiai partvonal mellett fekszik. A dolgok mai állása szerint azonban Európa ebben sem lesz Moszkva partnere. A magát „Északi-sark-közelinek” nyilvánító Kína viszont az oroszokkal összefogva itt is nagyot szakíthat.
Az Eurázsia fogalomnak persze van bizarr értelmezése is. Alekszander Dugin orosz filozófus teóriája szerint az orosz nemzetnek kellene az eurázsiai világrendszert vezetnie spirituális és történelmi értékei okán. Ez persze nacionalista álmodozás, amelyet az értelmes oroszok sem osztanak. De legalább ilyen káros úgy viselkedni és gondolkodni, mintha Eurázsia nem is létezne, az EU pedig az USA és Kanada között terülne el.
A szerző volt európai parlamenti képviselő.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.
(Borítókép: Egy bundasapkát viselő helyi nő Jakutszkban 2016. február 14-én. Fotó: Andrey Rudakov / Bloomberg / Getty Images)