Pénzből élünk, mindenki életében ott van a pénz, párkapcsolatban mégis annyira nehéz téma tud lenni, hogy inkább egyáltalán nem beszélünk róla, kerülgetjük, amíg csak lehet. Ez sokszor oda vezet, hogy amikor viszont muszáj – mert, mondjuk, az egyik félnek már annyira kényelmetlen a helyzet, vagy válásra kerül a sor –, akkor már megoldhatatlannak látszó vitás helyzet alakul ki.
De ki akar a pénzről beszélni egy kapcsolatban? Nehogy már a másik azt higgye, hogy anyagias vagyok. Vagy azt fogja hinni, hogy nem bízom benne?
Talán azért olyan nehéz ez, mert a pénz kérdése soha nem csak önmagában a pénzről szól – egy sor olyan téma kötődik hozzá, ami sokkal mélyebbre vezet. A sok-sok hiedelem, a hozott mintáim, a bizalom kérdése, az, hogy tudok-e és akarok-e elköteleződni az adott kapcsolatban, illetve nagyon sokszor a szégyen kérdése is mind ott lebegnek a levegőben, amikor a pénzről gondolkodunk és beszélgetni próbálunk egy párkapcsolatban.
Ha ennyire nehéz téma, akkor miért fontos mégis? Egyáltalán: mikor szükséges erről beszélni egy párkapcsolatban? Azt gondolom, hogy ez nem egy olyan kérdés, ami állandó egy párkapcsolat különböző szakaszaiban. Nagyon mást jelent a pénzről beszélni egy kezdődő kapcsolatban, mást a közös élet kezdetén, és mást, amikor gyereket vállalunk.
Nagyon sokszor találkozom olyan helyzetekkel, amikor komoly problémát okoz egy párkapcsolatban a pénz kérdése. Nincs egy általános szabály, hányszor és pontosan mikor kell erről beszélni, de az biztos, hogy nem meglepő módon a nyílt, őszinte, empatikus kommunikáció ebben is kulcs. Érdemes a témát időről időre elővenni, főként, ha változik az élethelyzet – a párkapcsolatban közös lesz a háztartás, az egyik félnek változnak az anyagi körülményei, gyerek születik stb.
Amikor a közös kassza – külön kassza kérdés felmerül egy társaságban, az sokszor nagyon heves érzelmeket vált ki. Pró és kontra repkednek az érvek:
Amikor kicsit jobban kezdünk belemenni a részletekbe, sokszor kiderül, hogy a dolog nem ennyire fekete és fehér. Lehet, hogy egy kapcsolatban külön kassza van, de a nagyobb tételekről mindig közösen döntenek. Az is lehet, hogy kimondva közös a kassza, de a felszín alatt ott motoszkál, hogy az egyik nem érzi méltányosnak a helyzetet, és a közös kassza ellenére érzi magát kiszolgáltatva vagy éppen kihasználva. Illetve vannak nagyon jól működő hibrid megoldások is, ahol közös kassza és külön kassza is él egymás mellett.
Ez az a kérdés, ami akár kimondásra kerül, akár nem, ott van minden párkapcsolatban. És, mint a pisztoly a színpadon – valamikor a kapcsolat történetében –, általában el is sül.
Az tény, hogy minden párkapcsolatban nagyon fontos és érzékeny kérdés, hogy ki mit tesz bele a kapcsolatba. Ha nem is patikamérlegen mérjük, de általában mindenkinek van egy érzékeny műszere arra, hogy a mérleg nagyjából egyensúlyban van-e. Azonban, hogy a mérlegre milyen tételek kerülnek fel, abban már óriási különbségek tudnak lenni.
Nagyon gyakori az a helyzet, amikor a pár egyik tagja érezhetően többet keres – most első körben vegyük a férfit, aztán majd kitérünk arra is, hogy mi a helyzet, ha a nő keres többet (amennyiben heteroszexuális kapcsolatról beszélünk).
Sokszor találkozom azzal, hogy a pár egyik tagja a képzeletbeli mérlegen kizárólag az anyagi bevételeket veszi számba, és lám-lám, mivel az anyagi javakat illetően ő pakol be többet, ezért neki több jár – nagyobb beleszólása van abba, hogy mire költsék azt a pénzt, vagy több jár neki tulajdonjogokban, váláskor stb. A másik viszont szintén pakolja a serpenyőjét, és keményen dolgozik, de ezek a tételek mintha súlytalanok maradnának. A klasszikus „láthatatlan munkák”: házimunka, bevásárlás, takarítás, és ne felejtsük azokat a láthatatlan munkákat, amelyek szintén rengeteg mentális erőforrást igényelnek. A családi programok szervezése, iskolai-óvodai ügyek intézése, ajándékok beszerzése, dátumok és határidők számontartása, rokonok ápolása, a sor végtelenül folytatható.
Amikor arról gondolkodunk, hogy ki mennyit rak bele a közös családi költségvetésbe, érdemes ezeket a tételeket is figyelembe venni, hiszen ha ezekért mind fizetni kellene valakinek, az egy komoly értéket képviselne.
Súlyos esetben akár a gazdasági bántalmazás esete is fennállhat, amiről szintén szót kell ejteni, ha kapcsolati pénzügyekről beszélünk. Ekkor az egyik fél anyagilag annyira kiszolgáltatott helyzetben tartja a másikat, hogy a másik gyakorlatilag a legapróbb anyagi döntéseket sem hozhatja meg, teljes kontroll és függés jellemzi, ellehetetlenítve ezzel is (sokszor a bántalmazás egyéb formáival is együtt jár a gazdasági bántalmazás) a kapcsolatból való menekülést.
Problémákat tud szülni egy kapcsolatban az is, ha a nő keres többet. Tapasztalatom szerint ez a férfiakban sokszor bekapcsol olyan érzelmeket, hogy „nem vagyok elég férfias”, és „nem fog rám felnézni a párom, hiszen a férfi dolga, hogy eltartsa a családot”. Ehhez sokszor akár szégyen is kapcsolódhat. Ez szorosan összefügg azokkal a mintákkal, amiket otthonról hozunk a nemi szerepekkel kapcsolatban. Női oldalról ez a probléma a legtöbbször kevésbé azzal függ össze, hogy a férfi konkrétan mennyit keres, sokkal inkább azzal, hogy mennyire ambiciózus.
A nőket sokszor nem az zavarja, hogyha ők többet keresnek, hanem hogyha azt látják, hogy a másik igazából nem is nagyon töri magát, hogy bármit elérjen, elkényelmesedik a helyzetben.
Az is fontos szempont, hogy egy hosszú távú kapcsolatban ezek általában nem állandó és örök érvényű dolgok. Vannak életszakaszok, amikor jobban kiéleződik, például amikor a nő (vagy akár a férfi) otthon marad a gyerek(ek)kel, vagy lehet a karrierben is egy felívelést követő visszaesés, átmeneti munkanélküliség stb.
Sokszor az okoz feszültséget a kapcsolatban, hogy nagyon különbözőképpen állnak a felek a pénzhez, és nagyon eltérő, hogy mi az, amire költenek vagy szeretnének költeni. Lehet, hogy az egyik fél inkább spórolna, a másik jobban szeret költekezni, más dolgokat tartanak fontosnak, az egyik fél tárgyakra költene, a másik inkább utazásra spórolna. Ez a hozzáállásbeli különbség sokszor heves vitákat eredményez. De miről is vitatkozunk ilyenkor tulajdonképpen?
Az, hogy ki hogy áll a pénzhez, egy összetett kérdés, nagyon erősen alakítják a családi minták, hiedelmek. Például „nálunk mindig is anyám osztotta be a pénzt, mert a férfiak nem tudnak bánni a pénzzel”, vagy „a nő dolga, hogy a családi fészekkel foglalkozzon, nem való neki, hogy olyan terhekkel foglalkozzon, mint a pénz”.
Sokszor erősen hatással van a pénzhez való hozzáállásunkra, hogy milyen anyagi körülmények között nőttünk fel. Van, hogy hiába van meg az objektív értelemben vett anyagi biztonság, akkor is szorongunk rajta, mert gyerekkorunkban sokat kellett nélkülöznünk. Amikor egy vita kipattan a pénz kapcsán, sokszor ezeket az értékeket ütköztetjük, anélkül, hogy igazán végiggondolnánk, hogy ez a mi párkapcsolatunkban mit is jelent pontosan.
Sajnos be fogom dobni a millió dolláros pszichológusválaszt: nincs egységes recept és nincs egyetlen jó megoldás. De! Ami nagyon sokat segít, az az őszinte, nyílt, empatikus és önreflektív kommunikáció. Semmiképpen sem javaslom, hogy ezek a beszélgetések a vita hevében történjenek, érdemes olyan időpontot választani, amikor nyugodtak vagyunk, és van időnk végigvenni a saját és a másik szempontjait. Első körben már lehet, hogy az is nagy segítség, ha először egyedül összeírom az ezzel a témával kapcsolatos gondolataim és érzéseim, és megpróbálom megfejteni, hogy honnan is erednek ezek az érzések.
A legtöbb problémát azok a helyzetek okozzák, amikor az egyik fél hozza a szabályokat, egyoldalúan, a másikat nem bevonva.
A helyzetek nagyon sokfélék, kereshet az egyik vagy a másik sokkal kevesebbet, lehet átmenetileg munkanélküli, lehet az egyik spórolós, a másik költekezőbb, de a kérdés mindig az, hogy tudunk-e olyan megoldást kialakítani, ahol a két fél egyenrangúnak érzi magát. Mert amíg ez nincs meg, addig nagy valószínűséggel lesznek helyzetek, amik kipattintják a heves vitákat és bekapcsolják a szégyen érzését.
Véleményem szerint egyenrangú helyzetet úgy lehet kialakítani, ha a játékszabályokat megbeszéljük, és azokat közösen fektetjük le. Illetve egy-egy új élethelyzetben újra elővesszük, és ha kell, módosítjuk őket.
Önreflexió – először is érdemes megvizsgálni magam: Mik az én pénzügyi szokásaim? Ezek honnan jöhetnek és mennyire reálisak? Szoktam szorongani a pénzen? Hajlamos vagyok túlságosan spórolni vagy túlköltekezni? Milyen családi mintákat és hiedelmeket hozok magammal a pénzzel kapcsolatban? – például „A pénzért mindig keményen meg kell küzdeni” vagy „A pénzkereset a férfi dolga”. Ezek a minták valóban megállják a helyüket a jelen életemben, vagy csak én gondoltam őket örök érvényűnek?
Ezután őszintén és nyitottan, a saját és a másik fájó pontjait is figyelembe véve lehet elkezdeni a beszélgetést:
A pénz ugyan nehéz és sokszor kényelmetlen téma. Ahogy a kapcsolatunk változik, úgy változhat a pénzhez való viszonyunk is – és ez rendben van. A lényeg, hogy ne egymást támadva, inkább nyitottan beszéljünk róla. A legfontosabb nem az, hogy mindig mindenben egyetértsünk – hanem hogy kíváncsiak legyünk egymás szempontjaira, és közösen próbáljunk választ találni. Lehet, hogy nem a pénzről nehéz beszélni, hanem mindarról, amit a pénz felszínre hoz bennünk. És talán pont ezért lenne olyan fontos mégis beszélni róla.
A szerző munka- és szervezetpszichológus, coach, a „the therapy” pszichológiai tanácsadó központ munkatársa.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.
(Borítókép: Angel Santana Garcia / Getty Images)