2025. május 5-én tartja a Magyar Tudományos Akadémia a jubileumi közgyűlését a 200 éves centenáriuma alkalmából. Magyarország 15 éve hivatalban lévő miniszterelnöke nélkül. A testület Gazdaság és Jogtudományos Osztálya (a IX. osztály) ugyanis egyhangúlag megszavazott állásfoglalást tett közzé, miszerint Orbán Viktor miniszterelnököt nem kívánatos személynek tartják. És ha megjelenne az ünnepségen, úgy a részt vevő akadémikusok számottevő többsége tiltakozásul elhagyná a termet. A közgazdász és jogász akadémikusokból álló IX. osztály – teljes egységben – úgy ítélte meg, hogy a miniszterelnök 2025. március 15-i beszédében átlépte azokat az írott és íratlan normákat, amelyeket egy miniszterelnök jogállamban nem tehet meg. Sőt, a miniszterelnök jogi felelősségének felvetését sem tartják kizártnak. A fenyegető zsarolás hatására Orbán Viktor nem megy el az ünnepségre, viszont Karácsony Gergely liberális főpolgármester díszelőadó lesz.
Közel négy évtizeddel a rendszerváltás után a magyar tudományos élet számottevő része végérvényesen a belső politikai térbe helyezte át tevékenységének súlypontját.
Aggasztó, hogy az elmúlt 15 évben, sőt a korábbi polgári kormányzati kurzusok alatt magas állami tisztségeket betöltő, sőt állami kitüntetésekkel, Széchenyi-díjakkal és Magyar Érdemrend kitüntetésekkel elhalmozott akadémikusok ennyire Janus-arcúak. Ha ennyire nem értenek egyet a polgári rendszerrel és a miniszterelnökkel, akkor miért fogadják el a rendszeres, közpénzből finanszírozott havi akadémiai tiszteletdíjakat? Félreértés ne essék, ez nem munkabér, hiszen számon kért munkát nem is végeznek. Ez egy fizetésen felüli extra jövedelem adomány jelleggel. Vagyis olyan juttatás, amivel nem jár együtt új tudományos eredmények bemutatása. Még egyszer tehát:
ha az akadémikusok abban tetszelegnek, hogy az elveikkel és az eszméikkel valamiféle magasabb rendű tartást mutatnak, akkor miért teszik zsebre ezt a tiszteletdíjat?
Miért nem vesznek példát a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagságáról, akik ellenzékiségüket úgy is vállalják, hogy mindenfajta állami finanszírozásról lemondanak?
És tovább menve, miért fogadják el a Széchenyi-díjakat, az állami kitüntetéseket? Ha ennyire nyomasztónak vélik a polgári kormány oktatási és tudományos politikáját, akkor nyugdíjasként miért tolakodnak be az alapítványi formába átszervezett egyetemekre és a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre?
Erkölcsi magaslataikról kritizálják az Orbán-rendszert, arra viszont jónak tartják, hogy a markukat elé tartsák?
A Magyar Tudományos Akadémia – Széchenyi István alapítói szándékával összhangban – folyamatosan megújulva kellene hogy szolgálja a tudást, a nemzetet és az egyetemes tudományt. Működése a tudományos tények, elvek és módszerek tiszteletén és a kutatás szabadságán kellene hogy alapuljon. Ez igen-igen nagy mértékben nem valósul meg, látva a közgazdász és jogász akadémikusok politikai megnyilvánulásait és tudományos teljesítményeit.
A társadalom pedig azt is elvárná az akadémikusoktól, különösen a mindennapi ügyeinkre legközvetlenebb hatást gyakorló közgazdász és jogász tudományterületű MTA-tagoktól, hogy versenyképes tudást jelenítsenek meg saját munkájuk által, mutassanak jó példákat a teljesítményeikkel az akadémiai tagságokra pályázóknak és a PhD-jelölteknek. Vagyis, növeljék a magyar szellemi potenciált, járuljanak hozzá a tudományos fejlődéshez, rajta keresztül a nemzetgazdaság hozzáadott értéktermelő képességének fokozásához. Biztosítsák a tudományos kutatás és a tudományos véleménynyilvánítás szabadságát. Az Akadémiának biztosítani kellene a tudományos teljesítmények, pályázatok külső érdekek befolyásától való mentességét, követelmény lenne, hogy az akadémikusok az MTA doktori pályázatokat objektíven, az akadémikus választásokat kizárólag tudományos teljesítmények alapján végezzék. Sajnos a rendszer egyre inkább nem így működik.
Noha a törvényalkotó, illetve a kormány jelentős mértékben támogatja a Magyar Tudományos Akadémiát mind a költségvetési törvényen, mind a rá ruházott ingatlanvagyonon s annak bevételein keresztül. Az MTA 37 milliárdot kitevő kiadásai 164 százalékkal haladják meg a Magyar Művészeti Akadémia közkiadásait. A 4/1995. (I.20.) kormányrendelet szerint az MTA rendes tagja címmel rendelkezők havi tiszteletdíja már 455 000 forint, míg a levelező tagoké 353 900 forint. Sőt, a törvényalkotó adófizetői közpénzből még az akadémikusok hozzátartozóinak kedvezményeit is széles körben biztosítja az özvegyi nyugdíjtól az árvaellátásig bezárólag. Azt gondolom, hogy
jogi és erkölcsi kötelessége lenne az akadémiai tagoknak, hogy objektív tudományos munkát végezzenek, és ne a belpolitikai táborok lövészárkaiba pozicionálják magukat.
De vizsgáljuk meg, hogy a társadalomtudományok területén működő, Orbán Viktor megszégyenítését permanensen végző közgazdász és jogász akadémikusok milyen fajsúlyú tudományos munkát végeznek. Van-e egyáltalán alapjuk bárminemű szellemi erőfölényt megjeleníteniük?
A vizsgálatom véletlenszerű mintavételen alapul. A Magyar Tudományos Művek Tára alapján emelek ki teljesítményadatokat. Így kimutatom, hogy egy-egy évtizedek óta akadémikus személy jelenleg hány darab tudományos publikációval rendelkezik, összesen hány darab hivatkozást gyűjtött össze 70-85 éves korára, ami igazolhatná a hazai és nemzetközi tudományos életben az elismertségét, szellemi nagyságát. Amelyet az úgynevezett Hirsch- (hivatkozási) indexe is jól alátámaszt. Ez azt jelenti, hogy minél magasabb a H-index számértéke, annál elismertebb a kutató. És külön kiemelem – a mai tudományos kritériumokban előre sorolt – nemzetközi szakfolyóiratokban idegen nyelven publikált cikkeket és az azokra érkezett (külföldi) hivatkozások számát.
Látva a táblázatot, a kedves olvasóban akár még az a gyanú is felmerülhet, hogy az akadémikusi életteljesítmények bizonyos adatait összekevertem a PhD-fokozat-szerzés előtt álló fiatal kutatók adatbázisával. Nem kevertem össze. A IX. osztályban akadémiai tagsággal rendelkezők teljesítményeit számszerűsítettem a nyilvánosan fellelhető, általuk gondozott publikációs adatbázisból. E jogászokból és közgazdászokból álló akadémiai testület bizony a tudományos teljesítményekben nem mutat olyan kimagasló szintet, mint az – a jelentős javadalmazások mellett – elvárható lenne. A nemzetközi reputációjuk pedig egyszerűen nincs (tisztelet a kevés kivételnek). Ám hangjuk a politikai közegben egyre élesebben hallasztik. Bizony politikai mezőbe helyezte magát a Gazdaság- és Jogtudományok Osztálya, miközben a tudományos teljesítménye nem túl meggyőző. Ez így nem maradhat tovább. Az akadémiai tagságnak új értelmet, új tartalmat kell adni.
Felmerül a kérdés, hogy mi a helyzet az akadémikus-utánpótlással, új akadémiai tagok beválasztásával, akiknek befogadását a fent elemzett testület végzi. Ugyancsak véletlenszerű mintavétellel két olyan társadalomtudományi kutatót emelek ki, akik akadémiai tagságra pályáznak 2025-ben.
Látható, hogy az akadémikusjelöltek tudományos teljesítményei is bőven hagynak kívánnivalót maguk után. A külföldi szakfolyóiratokban idegen nyelven megjelent publikációik kissé szegényesek, a rájuk érkezett hivatkozások pedig még ennél is kedvezőtlenebbek. Különösen, ha még azt is megvizsgáljuk, hogy külföldön kik hivatkoztak a magyar akadémikusjelöltekre. Hát bizony a nemzetközi elismertséget a magyar akadémikusjelöltre külföldön hivatkozó magyar kollégája, beosztottja, eszmetársa jelenti. Akadémikus 2-re összesen 1 darab külföldön tett hivatkozás realizálódott. Azt is egy magyar kutató tette.
Akadémikusjelölt 1. megnevezésű alanyunkra a 136 külföldi folyóirat hivatkozásból bizony 87 tételt hazai egyetemi-tanszéki kollégák, a jelölttel egy szellemi táborba tartozó magyar kutatók tettek, akik külföldön megjelent dolgozataikban hivatkoztak akadémikusjelölt 1.-re. Ez 64 százalékos belterjességet mutat. Ugyan már, hol van itt az akadémikusok által agyonajnározott nemzetközi reputáció?
De ha egy szinttel még mélyebb tudományos szinten vizsgálódunk, sajnos konstatálnunk kell, hogy az akadémikus-utánpótlás alapját adó MTA doktori címre pályázók elbírálása a politikailag motivált, nem kifejezetten erős tudományos teljesítményeket felmutatók által történik.
A hangos, de teljesítményében gyenge többség maga előtt tolja a konszolidált akadémikusi többséget.
Mondhatni, a többség mukkanni sem mer. Ezt igazolja, hogy a polgári kormány által kitüntetett akadémikusok is behódoltak a kormányt és a nemzeti gondolkodású tudósokat támadókhoz. Saját köreikhez tartozó akadémiai aspiránsokat előre sorolnak, másokat eltipornak.
Az MTA doktora cím független, országosan egységes, magasan kvalifikált szakértők által végzett, nemzetközi követelményeket integráló minőségbiztosítást kellene hogy nyújtson. Jelentőségének és presztízsének erősítése az Akadémia fontos feladata. E követelménynek a Magyar Tudományos Akadémia, kézzelfoghatóan annak Gazdaság és Jogtudományok Osztálya nem tesz eleget. A pályázati, bírálati eljárások nem átláthatóak, a tudományos teljesítményi adatok nem elsődlegesek a pályázatok elbírálásánál.
A felsorolt negatív akadémiai körülmények miatt, és a személyem elleni nagyobb felhördülést kerülendő, leírom, hogy az akadémikusság előszobájába kerülésre vonatkozó pályázatomat visszavontam, mivel az MTA IX. osztályát nem tartom a tudományos munka objektív értékelésére alkalmasnak. Ismerve a köreikben a kommunista rendszerhez, majd a rendszerváltozás eufóriájában az országot tönkretevő közgazdászokhoz, a mindenáron deregulációt követelőkhöz való lojalitásukat, nem kívánok a testülethez tartozni. Noha 589 tudományos publikációval, 3992 hivatkozással rendelkezem, a Hirsch-indexem 35-ös. 53 külföldön megjelent idegen nyelvű szakcikkemre 1067 hivatkozás érkezett, az MTA Állam és Jogtudományi Bizottságának MTA doktori teljesítményértékelésében pedig 600 százalékos teljesítményt értem el. A bemutatott, nyilvánosan is fellelhető teljesítményadataim ellenére sem jutalmat, sem elismerést, sem kritikát nem vagyok hajlandó elfogadni ettől a szakmai-tudományos zárványtól a továbbiakban.
Avítt eszmék reneszánszán, uram-bátyám módszerekkel, szellemi vazallusi alapon nem lehet előre vivő tudományos teljesítményeket felmutatni, főleg azokat a nemzetközi térben is megjeleníteni. Hiába erőlteti az MTA Gazdaság és Jogtudományok Osztálya a Bokrosi, Gyurcsányi, Bajnai-metodikára épülő megszorító gazdaságpolitika módszertanát a tudományos térben és az oktatásban, az államot fajsúlytalan helyzetbe hozó deregulációs jogelveket, ez már nem fog működni. Új szellemi áramlatok vannak, és még dinamikusabb idők jönnek, amelyhez a jelenlegi akadémikusi értelmiségnek alkalmazkodni kellene. De erre nem képes. A saját szellemi és érdekköreikből történő új akadémiai tagválasztások, az akadémikusok érdekei mentén mérlegelt MTA doktori pályázatok nem eredményeznek hatékony tudományos teljesítményeket, versenyképes tudományos utánpótlást, hozzáadott értékalapú gazdasági fejlődést.
A tudományos életben történő fajsúlyvesztést pedig a belpolitikai térbe történő egyre erősebb beavatkozásukkal aligha tudják ellensúlyozni.
Nagy probléma, hogy az Akadémia tagsága az egyetemi doktori (PhD) iskolákba is igyekszik egyre jobban befurakodni. Ott jól fizetett állásokat megszerezni magas életkoruk ellenére is, így avítt elveik mentén formálni a jogász- és közgazdászképzést. Az akadémiai utánpótlásukat, a majdan helyükbe lépő új MTA-tagokat pedig a saját elveik mentén kiválasztani (kontraszelektálni), helyzetbe hozni. Ennek tulajdonítható, hogy a mai 30-50 éves, egyetemet végzett fiatal szakemberek nem értik a közel két évtizede működő polgári kormány gazdasági működési metodikáját és jogelveit. Nem értik az állami beavatkozások, hatósági árszabályozás, árrésstopok lényegét. Nem fogadják el a belső gazdaságépítés módszertanát, az élelmiszer- és energiabiztonságra törekvést. Ellenségesen viszonyulnak a stratégiai ágazatok nemzeti tulajdonba, belföldi szereplőkhöz történő visszavásárlásához. A IX. osztály tagságának nagy szerepe van abban, hogy a polgári kormányzat intézkedései csak vontatottan, gyenge hatékonysággal „mennek át” a vállalatokhoz és a társadalomhoz.
A kommunista rendszerből magukat a neoliberális rendszerbe átmentők – akik közül még sokan közénk is beférkőztek – körül azonban fogy a levegő. A rendszerváltó első évtizedek a magyar gazdaság nyugati minták mentén történő átalakításáról szóltak, a nemzeti érdek rovására. Az MTA jogász és közgazdász tagjai ennek az élére álltak. A neoliberális gazdaságot és nyitott társadalmi szabályok bevezetését favorizálták. Az állami vagyon eladását, a közszolgáltatások külföldiek részére történő átadását.
A kommunizmus örökségét tovább vitték a liberalizmusba. Életkoruk előrehaladtával a gyakorlati munkájukat akadémiai pozíciókra váltották.
Ám 2007-2008-ra a túlzottan neoliberális elvekre épülő nyers piacgazdaság (a mintának favorizált rendszer) megbukott az Egyesült Államokban, majd a fejlett nyugaton is, egyidejűleg az állami szerepvállalás előtérbe került. Nálunk csak 2010-től, a kormányváltástól. A hibás elvekre épülő rendszerváltással közel három évtizedet elveszítettünk, mert a szabadpiaci, nyers piacgazdaságra épülő gyakorlat háttere nem volt Magyarországra való. Gyors és átmenet nélküli bevezetése súlyos károkat okozott. És bűn volt ehhez a jelenlegi akadémiai tagságnak asszisztálni, sőt tudományos diszciplínát erre építeni, és máig erőltetni.
Ám 2025-től felerősödött az Egyesült Államokban a protekcionista szemlélet. A Covid, még 2020-tól, a globalizáció gyengüléséhez vezetett, az orosz–ukrán háború pedig végképp széttörte a nemzetközi együttműködési láncokat, a szabadkereskedelmet. A periféria megerősödött, már nem feltétlenül érdemes a munkaerőt, az árut, a szolgáltatást, a pénzt, a működőtőkét kiáramoltatni a fejlett centrumokból. Új gazdasági és szabályozási erővonalak keletkeztek a világban.
A Nyugatnak most meg kell küzdeni a távol-keleti riválisával, amely a jelenlegi magyarhoz hasonló államkapitalista elvek mentén működik, s lett ezáltal a világgazdaság legdinamikusabban fejlődő térsége. És mit mond erre a magyar közgazdász akadémiai értelmiség? Érdemben semmit, de annyit hozzátesz, hogy Orbán Viktor ne menjen el az Akadémia ünnepségére. Az évtizedeken át minden tudományos megnyilvánulásukban a nyugati szabadpiaci elveket, és a rájuk épülő tudományos téziseket favorizáló jogász és közgazdász akadémikusok most mélyen hallgatnak. A Nyugaton lezajló változásokra nincs érdemi magyarázatuk, válaszuk. Sőt, akadályozzák az új eszméket képviselő kutatók munkáját, egyidejűleg a kormány gazdaság- és társdadalompolitikáját gyengítik.
Szükség lesz a meglévő MTA rendes és levelező tagság teljes körének felülvizsgálatára a tudományos teljesítményeik alapján, amelyet első körben javaslok a Gazdaság és Jogtudományok Osztályánál elkezdeni.
Az adófizetők pénzét csak kézzelfogható teljesítményekre, átlátható pályázati rendszereket hatályban tartókra lehet fordítani. Csak azok maradhassanak akadémikusok, akik erre rászolgálnak. Átláthatatlan, zavaros, etikátlan döntéseiket pedig felül kell vizsgálni, hatályon kívül kell helyezni.
És ne kerüljük ki a megkerülhetetlent sem. A Magyar Tudományos Akadémia gazdasági és jogászi tagsága az egyre halványuló teljesítmények ellenére a közélet előtt némi tekintélyt még élvez, sőt, annak aktívabb befolyásolójává akar válni. Tehát politikai szereplővé. A 30-50 éve zenitbe került kommunista akadémikusok, de akár az elmúlt évtizedekben a kormány, a társadalom ellen forduló liberális társaik (az utánpótlás) esetében a nemzetbiztonsági átvilágítások elkezdése most már nem tűr halasztást. Akár a korábbi állampárti titkosszolgálati nomenklatúrához, akár a nemzetközi titkosszolgálatokhoz tartozás nem egyeztethető össze, hogy magyar közpénzből finanszírozottan, tudományos teljesítmények nélkül társadalom- és tudományrombolást végezzenek.
Egyetértve Schmidt Mária történésszel, az utolsó sztálinista intézmény működését felül kell vizsgálni. A Magyar Tudományos Akadémia költségvetési támogatásainak folyósítását, legfőképpen az akadémikusi tiszteletdíjakét pedig azonnali hatállyal fel kell függeszteni.
Talán így lehetőséget adunk a belső megtisztulási folyamatokra. Esetleg így önként is kivethetik a tisztességes akadémikusok maguk közül a vállalhatatlanokat.
A szerző közgazdászprofesszor.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.
(Borítókép: A Magyar Tudományos Akadémia épülete. Fotó: Shutterstock)