A kormány új adó bevezetésére készül. Állítólag a bevezetendő ingatlanadó a nemzetközi tendenciákhoz igazodó, a vagyoni különbségeket figyelembe vevő, igazságos, progresszív és méltányos közteher. Azzal is érvelnek, hogy Magyarország ugyanis az adózás tekintetében is le van maradva a legtöbb EU országtól, mert míg nálunk jelenleg a vagyoni adók az összes adóbevételnek mindössze egy-két százalékát teszik ki, addig a fejlettebb országokban ez a 10 százalékot is eléri.(HVG, 2007/35 09.01; Népszabadság, 2008. 12.17) Az új adó bevezetésével tehát Magyarország – az ingatlanadózásban- felzárkózna a fejlett országokhoz. Ráadásul ez reformértékű lépés is lesz, - érvelnek - mert hozzájárul a gazdaság fehérítéséhez és a valóságos közteherviseléshez.
Nemzetközi összehasonlítás esetén szégyenkezésnek valójában nincs helye - mivel szemben több más volt szocialista országgal - az ingatlanhoz kötődő adók nálunk 35 éve folyamatosan léteznek.
A most napirenden lévő ingatlanadó szükségességét 2006-ban a konvergencia program vetette fel, és a kormány eredetileg 2008-ra tervezte bevezetését. Növekvő népszerűtlenségük miatt azonban a szocialisták és liberálisok elálltak az új, igazságosnak mondott adó bevezetésétől. Az intézkedést gazdasági, pénzügyi kényszer egyébként sem siettette, mivel a költségvetési hiány lefaragása a tervezett ütemben haladt. A mélyülő válság hatására azonban 2009 februárjában a Gyurcsány-kormány ismét elővette az ingatlanadó ügyét, de a törvény előkészítését csak 2009-ben kezdték volna meg, bevezetését pedig csak a következő kormányzati ciklusban tervezték. Az általános értékalapú ingatlanadó a Reformszövetség programjában is nagy hangsúlyt kapott. A mostani kormány tervezett intézkedései az ebben a programban lefektetett irányelveket követik.
Szakértők véleménye szerint az ingatlanadó várhatóan két lépcsőben kerül majd bevezetésre. Az első lépcsőben egységesítenék, kiterjesztenék, kötelezővé tennék és központosítanák a ma még csak szórványosan beszedett, ingatlanokhoz kötődő, jórészt terület-alapon meghatározott adókat. A második lépcsőben az adózás értékalapúvá válna.
Az új adó új igazságtalanságokat fog szülni.
A helyi adók „központosítása” az önkormányzati jogok súlyos megnyirbálását jelenti. Az önkormányzatoknak nemcsak az önállóságuk, hanem a költségvetésük is jelentősen csökkenne, mivel az új adó a kormányzathoz kerülne és felhasználásáról is a legmagasabb szinten döntenének. Ez a gyakorlat ellenkezne a szubszidiaritásnak – minden párt által gyakran és szívesen hangoztatott – elvével.
Alapvető morális probléma is övezi az igazságosnak beharangozott intézkedéseket. Az ingatlanszerzés Magyarországon nem a lakosság fokozatos gazdagodásának, életszínvonal- növekedésének az eredménye. A rendszerváltás idején a főváros nem tudta sem fenntartani, sem kezelni a tulajdonában lévő, túlnyomó részt lerobbant ingatlanokat, ezért örömmel adott túl ezeken. Az egykori bérlők viszonylag olcsón jutottak az ingatlanok tulajdonjogához, de cserébe vállalniuk kellett a régi, általában korszerűtlen lakások és házak karbantartását és szükséges felújítását. Ennek a kötelezettségnek rendszerint csak hitelfelvétellel tudtak eleget tenni. Az elhanyagolt tanácsi lakások kényszerű privatizációja során született új „tulajdonosi réteg” tagjai ma nyugdíjas, tehát nem vagyonos emberek, ráadásul a megvásárolt ingatlanok ma jórészt eladhatatlanok, értékesíthetetlenek. Az egykori vásárlókat és helyben lakó utódaikat most azért büntetnék, mert a kilencvenes években átvállalták a lakásfenntartás nem kevés terheit a levitézlett tanácsoktól illetve a ma már szinte elfelejtett Ingatlankezelő Vállalattól. Elszegényedett egykori ipari övezetekben és az ország más térségeiben is tízezrével vannak olyan panellakások, melyek valóságos piaci értékkel egyáltalán nem rendelkeznek. Az ezekben élő lakók esetében becsületesebb lenne ingatlanadó helyett „otthon-adó”-ról beszélni.
Az előzetes számítások szerint a költségvetés alig nyerne az új adó bevezetésével, mivel a bevétel aligha haladná meg a 150 milliárd forintot. A költségvetés bevételi oldala viszont ennél kevesebbel bővülne, mivel a korábban beszedett ingatlan típusú adók megszűnnének és az adminisztráció működtetése sok pénzbe kerülne. A legtöbb településen nincs is megbízható, a tényleges értéket tükröző ingatlan-regiszter. A magyar lakóingatlan-állomány teljes körű felmérése költséges és hosszadalmas. A nehézségeket nem tagadva Oszkó Péter azt nyilatkozta (Népszava 2009.04.23.), hogy kötelező érvényű adóról van szó, és nem is a bevételek növelése a cél, hanem az adózás igazságosabbá tétele. A felhalmozott vagyon adóztatása jól kiegészíti a jövedelemadóztatást. Sok igen értékes ingatlan tulajdonosa ugyanis papíron, minimálbéren élő, SZJA-t nem fizető „szegény ember”. Ennek a jövedelmét eltitkoló rétegnek az utólagos megadóztatása a cél. Ha ez így van, akkor az ingatlanadó ötletgazdái és a törvény készítői lényegében minden jelenlegi és jövőbeni ingatlantulajdonost potenciális adócsalónak tekintenek, akiktől az ingatlanadóval lehet elszívni a nem adózott jövedelmet. De ha csak az adócsalók megadóztatása a cél, akkor jogos-e, hogy a maffiózók, politikai bulisták, és egyéb bűnözők miatt és helyett most ingatlanadózzon az is, aki becsületesen jutott tulajdonhoz, illetve az is, akinek egyáltalán nincs vagyona. Tehát megint a törvényt betartó, nem segélyből élő, hanem iparkodó, a maga és családja életszínvonalát munkával növelő polgárember jár rosszul. Az ingatlanadó bevezetésének az lenne az üzenete, hogy lehet lopni, a károkat úgyis kifizeti az állam, vagyis az adójukat rendesen fizető polgárok. Belőlük azonban – a szocialista-liberális vezetés nyomán kialakult, majd a világgazdasági krízis által felerősített válság miatt – sajnos egyre kevesebb van.
Nem magával az adózással van baj, hiszen az államot mindig és mindenhol a dolgozó emberek tartották és tartják el. Azok, akik az ingatlanadó kapcsán más országok példájára mutogatnak, nem veszik figyelembe, hogy azokban mindenféle adónem lényegesebben alacsonyabb, mint Magyarországon. Nálunk építkezés, ingatlanvásárlás vagy eladás során számos illetéket vagy adót kell fizetniük az állampolgároknak. Az ingatlanadó a már többszörösen megadóztatott jövedelem újabb sarcolása.
A hagyományosan gyenge adómorál, a számos kiskapu és az alacsony hatékonysággal működő bürokrácia miatt a vártnál és a szükségesnél kevesebb állami adóbevételt nem új adó bevezetésével kellene növelni. Egy törött tengelyű szekér elé hiába fogunk be újabb és újabb lovat, a jármű nem fog gyorsabban menni. A rendszerrel van a baj, azt kellene megváltoztatni. A kormány “szakértő”-nek tekinti magát, de ezt a címet még nem érdemelte ki. A megtisztelő jelző akkor lenne jogos, ha olyan adózási rendszer kidolgozásába fogna, mely valódi közteherviselésen alapul. Be kell zárni a kiskapukat, hogy az adózást egyetlen kereső polgárnak se legyen módja elkerülni. Aki önhibájából nem fizet közterhet, az ne részesülhessen a közjogokból. Például a köztartozás kifizetéséig fel lehetne függeszteni az adóelkerülők választójogát. Tömeges méretű adócsalás miatt ne új adót, hanem új törvényt hozzanak, mely megkönnyítené a gyanús ügyek kivizsgálását. Végre ne a becsületes emberek járjanak rosszul, hanem azok, akik őket megkárosítják.