Az elmúlt években voltak olyan kormányzati intézkedések, amelyek egyérteműen serkentették a növekedést, jót tett, hogy a kurzus az informatikát az egyik csúcsminisztérium, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium meghatározó egységeként kezelte. A Nyitrai Zsolt vezette államtitkárság áttörést jelentett. Az új lendületet hozó, előremutató kezdeményezések eredményeképpen egy komplett, mindenre kiterjedő és előremutató program kezdődött el (Digitális Magyarország 2010-2014). A megjelenést megelőzte a mostanság sokat hiányolt konzultáció, volt először vitairat és a megvalósulás elindulásakor egy kifejezetten konkrét cselekvési terv szerint dolgozott az államtitkárság. Mindezek élénkítőleg hatottak a válság által bénított, a kormányváltás után elbizonytalanodott informatikai iparágra.
A kormányzati struktúra, amelyben ekkor közel megfelelő helyen volt reprezentálva az informatika jelentősége, azóta megszűnt, mára több kormányzati színtérre lett decentralizálva a döntéshozás és szétaprózódott az érdekképviselet. Véleményem szerint a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács (NHIT) túl nagy szerepet kapott, a szervezetet vezető képviselők nem képesek a Nyitrai által jól meghatározott, előremutató gondolatokat továbbvinni, az NHIT és a mostanság inkább vegetáló kormányzati informatika jóval lehetősége alatt teljesít, és sajnos kifejezetten lassító hatással van az info-kommunikációs technológia (ICT) hazai fejlődésére.
A korábbi kormányzati struktúrában mindenki számára világos volt, hogy egyes ügyekben hova kell fordulni, mik az egyértelmű felelősségi körök, de az éppen első sikereinek megvalósítása előtt lévő, az iparágat jól képviselő rendszer felborult a háttérben egyéni projektérdekek mentén mozgó hatalmi harcban. A jól megalapozott, az ICT iparágat helyzetbe hozó programok nem indultak el, és az iparágban rejlő lehetőségek sajnálatos módon, de nem járultak hozzá az állam hatékonyabb működéséhez, a polgárok jobb kiszolgálásához, az internethez való hozzájutásához, az államigazgatási működési hatékonyságának növeléséhez és az átlátható költségvetési gazdálkodás megteremtéséhez. Ide sorolom a Magyar Államkincstár működését támogató informatikai rendszerek európai szintű megvalósítására fordított több milliárdos EU források pazarló és minden hozzáértő szakértő szerint értelmetlen, pazarló elköltését, az e-útdíj körüli tétlenkedést, az EKOP-os források minimális eredménnyel való hasznosítását.
Ha nem változnak a működési, döntéshozási elvek és az évek óta egyes informatikai szállítókkal komolyan összefonódott vezetők, akkor a jobb sorsa érdemes, nemzetközi porondon is versenyképes magyar informatika csak veszíteni tud. Csak költséges és mégis hiábavaló erőfeszítések történnek majd a kormányzati munka informatikai támogatásának eredményesebbé tételére. Sajnos a magyar informatikai vállalkozásokat képviselő IVSZ simán belesimul ebbe a kockás papír világába visszahúzó, nem EU-konform környezetbe, és nem képes képviselni a magyar IT vállalatok érdekeit. Pedig a magyar kormány európai szintű példát mutató, sikerorientált elkötelezettsége sokkal több támogatást, szakértelmet érdemelne a kormányzati informatika meghatározó szereplőitől.
Vissza kell állítani a kormányzati struktúrában az informatika megfelelő kezelését, a Széll Kálmán tervben meghatározott prioritását. Minisztériumokon, ágazatokon átívelő egységes ICT stratégiára van szüksége Magyarországnak, és a hazai informatikának. Elengedhetetlen az egységes IT stratégia életre hívása, hiszen ez számos módon támogatná az ország gazdaságát, a munkahelyteremtést, a tradicionálisan erős magyar innovációs képességek kamatoztatása révén.
Megjelenhetne például a nemzetközi cégek IT központjainak idevonzása, a versenyképességre egyre érzékenyebb kutató-fejlesztő központok Magyarországon történő felépítése és feltöltése a hagyományosan jó képességű magyar mérnökképző felsőoktatás által kitermelt hallgatókkal. Ehhez persze szükséges a nyelveket beszélő, gyakorlati ismeretekkel felvértezett informatikus- és mérnökképzés előtérbe helyezése az egyéb adminisztrációból élő diplomás munkaerő tömeges piacra dobása helyett.
Szeretném kiemelni ugyanakkor, hogy folytatni szükséges azt, ami sikeres. Ilyen a magyar kkv-k forráshoz juttatása, a dolgozni és teljesíteni akaró magyar kis- és közép-vállalatok támogatása, hogy az IT rendszereik modernizálásával meg tudják teremteni, le tudják másolni az európai szintéren is versenyképes működési modelleket és ki tudják használni a versenyképes magyar adózási és munkahelyteremtési feltételeket. Az exportra, és belpiacra dolgozó kkv-k nagyon sokat köszönhetnek a most működő, kivitelt és „multi” beszállítói státuszt támogató gazdaságpolitikának, amelynek mentén sok stratégiai beszállítói kapcsolat, évekre megalapozott versenyképesség mentén kialakult üzletkötés valósult meg.
2012-ben érheti el az ágazat a 2008-as mutatókat, igaz, 2008 óta néhány jelentős átstrukturálódás is megfigyelhető volt a magyar IT piacon. A válságadóktól sújtott, emiatt befelé forduló nagyvállalati szektorból az innovációra való érzékenység sokkal inkább a kkv szektorra lett jellemző, az ICT piac 25-30 százalékát kitevő központi kormányzati szektor érdekharcai miatt az államigazgatás „perifériái”, az állami vállalatok, az önkormányzatok, a felsőoktatás, az egészségügy ma informatikailag sokkal előrelátóbb, mint a nagy rendszereket baráti szálakon működtető, elavult technológiát képviselő központi kiszolgálásért felelős intézmények. Illetve szakmai szempontból értékelendő, hogy a modernizációt megteremteni képes alkalmazáspiac növekszik a hardverek iránti érdeklődés csökkenés mellett.
Kifejezetten meglepetés számomra, hogy az egyébként Gartner elemzések alapján, az IT rendszerek működtetésére a többiekhez képest is kimagaslóan sokat költő két iparág közül a pénzügyi szektor, a másik elmaradott szektort messze megelőzve – ez a központi kormányzat –, elkezdte a szigetalkalmazások felszámolását, az költséges és totális kiszolgáltatottságot biztosító egyedi fejlesztések felszámolását és a jelentősen olcsóbban üzemeltethető sztenderd alkalmazások bevezetését.