Index Vakbarát Hírportál

Mi zajlik a középiskolák falai mögött, és miért lettem magántanuló?

2018. július 28., szombat 06:58

A gimnáziumban a 11. évfolyam végére elhatároztam, hogy utolsó évemet magántanulóként végzem el. Hogy miért? Elsősorban azért, mert őszintén elegem lett az iskolából, és abból, ami a falakon belül zajlik. A tömérdek haszontalanul eltöltött órából, abból, hogy a fél napomat semmittevéssel töltöm, és hogy mindemellett intellektuálisan kielégítő tanítási órákban sincs részem (tisztelet a kivételnek).

Lehet, hogy túlzásnak tűnik, amit most leírok, viszont a kelleténél többször érkeztem haza úgy a suliból, hogy szüleimnek azt kellett hallgatniuk, hogy "hát ja, jó volt”, ma is a 7 órából kettőnek volt értelme, a matek meg a magyar, a többin nem csináltunk semmit.

Megelégeltem, hogy elveszik az időmet, a tanítás szinten aluli minőségével.

Persze, hogy versenysportolóként szívesebben szánnám az időmet edzésre, és más egyéb örömteli tevékenységre. Mindezekkel egyáltalán nem vagyok, illetve voltam egyedül. Rengeteg ismerőstől hallottam vissza a sajátommal megegyező, vagy ahhoz hasonló élményeket. Tudtam, hogy ha ez így folytatódik jövőre is, az érettségire való felkészülés maga lesz a pokol. Én biológiából és kémiából emelt érettségit írtam, mivel a cél a Semmelweis Egyetem általános orvosi kara volt. 

A döntés megszületett. Utánanéztem, hogy mik a feltételei a magántanulói státusznak. Tudjátok mi kell hozzá? Elárulom, semmi! A közhiedelemmel ellentétben a pszichológiai, élsportolói és egyéb indoklások szükségtelenek (ezt én se tudtam). Egyetlen nyomós ok sem elvárt a magántanulói jogviszony eléréséhez. Minden, ami kell, az egy nyilatkozat kitöltése, és kész, szabad vagy :)

A cél az volt, hogy az általam fontosnak tartott és jól tanított órákra járjak be, a többiről pedig legálisan lóghassak.

Meg kell jegyeznem, hogy a magántanulóság nem mindenkinek való. Biztos sokan egyáltalán nem járnának be egy órára se, és így nem szereznék meg a kellő tudást, amit aztán majd kamatoztathatnak az érettségin. Ezzel nincs semmi baj, de aki tudja magáról, hogy ilyen, és nem tudja betartani a magának épített szabályokat, illetve ezek által kivitelezni a kitűzött célt, az ne kezdjen neki a magántanulóságnak.

Én tudtam, hogy arra az órára, aminek van haszna, be fogok járni, ami meg teljes mértékben időrabló, azt offolom. Így a végén már a biosz órákra se jártam be, mert értelmüket vesztették – de erről majd később. Már bánom, hogy nem vezettem statisztikát, de ahogy visszanézem az órarendem, nem túlzás kijelenteni, hogy a heti 33 órából átlagosan 12-re jártam be (a faktokat nem néztem). Ebbe persze beletartozik, hogy a heti öt tesiből nullán jelentem meg. Nem azért, mert nem szeretem a mozgást, hanem mert a tesi óraszámok megemelése miatt fellépő teremhiányban az iskolai folyosós pingpongozások nem a legcsábítóbbak, fogalmazzunk így.

Kémiából és biológiából emelt szinten érettségiztem, eljártam előkészítőkre, biztos, ami biztos, mivel kellett a jó eredmény. Miért volt ez szükséges? Először is elnézést, de túlságosan is heves indulataim vannak a témát érintően. Iszonyatosan zavar a tehetetlenség, hogy a diákok a meglévő helyzeten nem tudnak változtatni.

Nézzük először a kémiát, amit ugye gimiben 2 évig kell tanulni. Na, nekem ebből szinte semmi sem jutott. Iskolánkban folyamatosan cserélődnek a kémia tanárok. Az első tanárnő esetében csak nagyon nagy jóindulattal lehet tanításnak nevezni azt, amivel ő próbálkozott több éves kémiatanári pályafutása ellenére. Az volt a módi, hogy betanuljuk a fejezetek végén lévő zöld dobozkás összefoglalót óra alatt, majd akinek kedve tartja, recitálja, mint egy verset, de amúgy mindenki azt csinál, amihez kedve szottyan. Itt még le kell szögeznem, hogy egy budai „elitebb” iskolába jártam. Persze ezt is sikerült felülmúlnia a következő évnek, amikor is egy év alatt 4, azaz négy darab kémia tanárunk volt. Ehhez nem is fűznék hozzá többet.

Térjünk át a biológiára.

Nincs semmi baj azzal, hogy a tanárnő aranyos, kedves, és igazán jó a történetmesélésben, kivéve talán azt a tényt, hogy a tananyag egynyolcadát tanítja meg, és akkor még nem beszéltünk az érettségi követelményekről.

Hogy miért? Felmerül a kérdés mindenkiben, főleg a biosz emeltes kis csapatunkban. Válasz: Az osztály nagy részét úgysem érdekli, de ha ti, akik bioszból emelteztek, akartok figyelni, és bővebben megtanulni az anyagot, üljetek előrébb – mondá a tanárnő. (Megjegyezném, hogy nyilvánvalóan tökéletesen mindegy, ki hol ül. Az a tanár, aki nem akar tanítani, így se, úgy se fog). Olyan, hogy kémia fakultáció nem is létezett az iskolában, mert a tanár elsunnyogta a témát. De a biosz-fakton felmerülő bonyolultabb kérdésekre sem tudott válaszolni a tanár, csak annyit mondott, hogy következő órára utána néz (persze nem tette), és te már egy idő után inkább nem kérdeztél.

Rengeteg frusztráló dologról tudnék írni ezzel kapcsolatosan, viszont nemrég olvastam egy zseniális blogbejegyzést, ami szinte a szívemből szólt. Iszonyat jól összefoglalja, hogy mi is a probléma, mindezt tanári nézőpontból. Nagyon ajánlom mindenkinek, aki egy kicsit is magáénak érzi az eddig olvasottakat.

A fent említettek miatt voltam kénytelen előkészítőkre járni, amik bár pénzbe kerülnek (sok-sok pénzbe), de ott legalább elmagyarázzák az anyagot jól, kérdezhetsz bátran, fogsz kielégítő választ kapni, és a legfontosabb, hogy van esélyed a jó érettségire. A 11. második félévében elmentem egy biosz és kémia intenzív tanfolyamra, hogy tudjam, mire kell számítanom utolsó évemben. Ott egyből kiderült, hogy kémiából még a kérdést se értem, bioszból meg örültem, ha néhány szó ismerős volt.

A végzős évemben ezért beiratkoztam egy egész éves előkészítőre mind a két tantárgyból, majd az írásbelik után szóbeli felkészítőre is elmentem.

Mindez összesen a 200 ezer forint környékét rúgja. Köszi. Őszintén? Ez így nincs rendjén, nagyon nincs! Azoknak, akik tanulni akarnak, rengeteg pénzt kell kifizetniük tanfolyamokra/magántanárokra. én szerencsés vagyok, mert a szüleim ezt mind megengedhették, de mi van azokkal akik ezt nem tudják kifizetni? Nekik nem jár a színvonalas tanítás és a jó egyetem? Miért?

A célom nem holmi radikális változás elérése. Tisztában vagyok vele, hogy elég csekély az esély arra, hogy egy befolyásosabb személyben irományommal megindítok akármit is. Azzal is tisztában vagyok, hogy a tanárok helyzete is igen nehéz, nem keresnek túl jól és nem kapnak elég társadalmi megbecsülést.

Ámbár én lennék a legboldogabb, ha már egyetlen tanár is feleszmélne, esetleg újból rájönne arra, hogy mennyire fundamentális a szerepük a diákok életében. Nem csak a poénjaik és jófejségük miatt, hanem azért is, mert jó tanítással, felkészültséggel, szakértelemmel kivívható a diákság figyelme, tisztelete, és így nem szükséges előre ültetni azokat, akiket érdekel az óra, a csönd megteremtené a lehetőséget az oktatásra. Ugyanis – trust me – egy jó tanárra mindenki figyel! 

Emily (nem a saját neve), aki szeptemberben kezdi meg tanulmányait a  Semmelweis Egyetem általános orvosi karán.

Rovatok