Index Vakbarát Hírportál

2019.07.16.Mindent neked köszönhetünk, Horváth Ádám

Eltemették Horváth Ádám rendezőt, akit a családja mellett kollégái és egykori tanítványai búcsúztattak. Bárdos András, Nemcsák Károly beszédet mondtak, Gáti Oszkár verset szavalt, Naszlady Éva pedig Horváth Ádám unokájának levelét olvasta fel a temetésen. A beszédekben egykori kollégái kiemelték, hogy rengeteget köszönhetnek a 89 éves korában elhunyt rendezőnek.

Horváth Ádám a magyar tévézés egyik úttörőjeként részt vett rengeteg tévéjáték készítésében, egyetemi tanárként évtizedeken át meghatározó szerepet játszott a szakemberképzésben is. Legismertebb alkotása a Szomszédok című tévés sorozat volt, amit 12 éven át írt és rendezett.

Rovatok