Több gépkocsi rohant egymásba az M3-as autópálya Nyíregyháza felé vezető oldalán Bag térségében. Négyen megsérültek, az autópályát mindkét irányban lezárták – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálatának sajtóügyeletese hétfő este.

Pap Judit szerint az autópálya fővárosból kivezető oldalán, a 37-es kilométernél hat jármű ütközött össze ismeretlen körülmények között. Két autó átrepült a Budapest felé vezető oldalra, ezért a helyszínelés idejére az M3-ason teljes zárást rendeltek el, ez hajnalig is eltarthat. Többen megsérültek, de hogy hányan és mennyire, azt egyelőre nem tudni – tette hozzá az ügyeletes. A fővárosból kifelé haladó forgalmat Gödöllő felé, az ellenkező irányban közlekedőket a 3-as főútra terelik.

Az Országos Mentőszolgálat sajtószóvivője elmondta a Velvetnek, hogy összesen négyen sérültek meg a karambolban, közülük ketten gyermekek. Az egyik hétéves gyerek sérült csak meg súlyosabban (de nem életveszélyesen), őt a fővárosi Heim Pál Gyermekkórházba szállították. Az öt kocsival a helyszínre érkező mentők a másik gyereket a hatvani kóházba vitték.

A Pestvidéki Nyomozó Ügyészség késő este közölte az MTI-vel, hogy a balesetnek részese volt egy rendőr is, akinél az elsődleges alkoholteszt pozitív eredményt mutatott.


Nagyobb térképre váltás