szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Jelen pillanatban nem tudjuk, hogy kiknek áll érdekében és lehetőségében megrendezni egy olyan szituációt, amelyben bűncselekmény elkövetésével vádolja magát több ember, illetve bűncselekmény elkövetését imitálja. Csak annyit tudunk, hogy a körülményektől függetlenül súlyos, megengedhetetlen hibát követtünk el, amiért nem háríthatjuk másra a felelősséget, és aminek a tanulságait nekünk kell levonnunk.

Most írhatnánk azt, hogy nincs videó-ügy. Hivatkozhatnánk folyamatban lévő eljárásra, emlegethetnénk manipulációt. De nem tesszük. Hibáztunk.

Pénteken a hvg.hu nyilvánosságra hozott egy videót, amelyen az látható, hogy valaki készpénz és tűzifa ígéretével befolyásolni törekszik a bajai megismételt időközi önkormányzati választás eredményét. A felvételről cikkünk címében azt írtuk, hogy „itt a bizonyíték a csalásra: pénzért és tűzifáért szavaztak Baján”, az írás felvezetőjében (leadjében) pedig azt állítottuk, hogy „egyértelmű bizonyíték került elő arról, hogy szavazatvásárlás történt a bajai időközi választáson”.

Ezzel szemben az igazság az, hogy nem került elő egyértelmű bizonyíték a csalásra. Legalábbis a mi kezünkben nincsen ilyesmi. A filmről a rendőrségi vizsgálat kapcsán az az állítás hangzott el, hogy játékfilm vagy „oktatófilm”, és nem a valóságot ábrázolja.

A bajai választásról – függetlenül a videó-ügytől – messziről látszik, hogy valami nincs rendben vele. Nehezen indokolható a józan ész szabályai szerint, hogy egy amúgy tét nélküli választáson miért vesznek többen rész, mint az általános helyhatósági voksoláson, és miért mennek el még többen, a választók szempontjából kevés téttel bíró, megismételt alkalomra. Tudósítónk helyszíni tapasztalatai, más orgánumok beszámolói sem az állampolgári öntudatra ébredés különös és megható jelenségéről tanúskodnak, hanem sokkal inkább szavazók szervezett mozgatására engednek következtetni, és ezt a feltételezést erősíti meg az időközi választás eredményét megsemmisítő bírósági döntés indoklása is.

Mint ahogy a korábbi esetek azt mutatták – a pécsi időközi választástól, Tiszavasvárin át, Bajáig – számtalan olyan jelenség, információ akad, amely bőven ad okot az aggodalomra, és a magyar képviseleti demokrácia működését ellenőrzőknek – így a sajtónak – komolyan kell venni minden, a választás tisztaságát megkérdőjelező gyanút. Éppen ezért közöltük ezt a dokumentumot nem tudván, hogy hogyan, milyen szándékkal készült. Helytelen volt azt feltételezni, hogy ez bizonyíték.

Jelen pillanatban tehát nem tudjuk, hogy kiknek áll érdekében és lehetőségében megrendezni egy olyan szituációt, amelyben bűncselekmény elkövetésével vádolja magát több ember, illetve bűncselekmény elkövetését imitálja. Nem tudjuk, hogy ez miként befolyásolhatja a későbbiekben megrendezendő választásokat, vagy az állampolgárok hitét a választások tisztaságában. Csak annyit tudunk, hogy a körülményektől függetlenül súlyos, megengedhetetlen hibát követtünk el, amiért nem háríthatjuk másra a felelősséget, és aminek a tanulságait nekünk kell levonnunk.