2222 km/óránál fékezőernyőzött a NASA űrrakétája
Szuper lassított felvételen látható a 2020-as Mars-küldetéshez készülő fékezőernyő.
Szuper lassított felvételen látható a 2020-as Mars-küldetéshez készülő fékezőernyő.
Nem sztrájkolni fognak az államigazgatási dolgozók, csak betartanak majd minden szabályt.
Az énekes 1956-ban segélykoncertet szervezett a magyarok megsegítésére, ahol azért is énekelt, hogy béke legyen hazánkban. Hatvan évvel később még nyoma sincs, hogy elérte volna célját, csak most nem az oroszokkal, hanem saját magunkkal acsarkodunk.
Konfettieső, csápoló ifjúság és habfürdő. Lelassítottuk a szigetes pörgést.
Mit csinál a közönség, ha egy másodperc a tizenhatszorosára nyúlik? Megmutatjuk, nézd meg a Balaton Soundot lassítva!
A kocsi a sofőr szemmozgását, pislogásait figyeli, de monitorozza az agytevékenységet is.
Senki sem sérült meg, lezárni sem kellett a pályát, de csak lassan lehet haladni a 70-es km-nél.