-
Minden idők legmelegebb nyári játékára készültünk, az első napon mégis kis híján megfagytunk.
-
Mire jó és hogyan működik a NASAMS légvédelmi rakétarendszer? A Frontvonal legújabb adásában ennek jártunk utána Tarjányi Péterrel.
-
A biciklis futárból lett influenszer volt a vendége a TikTalk legújabb adásának.
-
A szerettünk elvesztésének gondolata Herendi Gábor új filmjének zenéjében is megjelenik.
-
A magyar válogatott csapatkapitánya visszatért Angliába, és elkezdte a munkát új vezetőedzőjével.
-
Mire jó a mesterséges intelligencia és milyen árnyoldalai vannak a technológiának? Erről beszélgettünk az AI-kutatóval a Konkrétan legújabb adásában.
-
Ha meghalt volna a merényletben, abból könnyen polgárháború lehetett volna a biztonságpolitikai szakértő szerint.
-
Otthagyott utasok, törölt járatok, félnapos késések. Mi történt az európai légi közlekedéssel?
-
Az Index TikTalk című műsorának első adásában a stewardessből lett TikTok-sztárral beszélgettünk.
-
A szemüveges, kopasz férfi megtanította kesztyűbe dudálni Európa futballprofesszorait.
-
Már csak a vörös fúria akadályozhatja meg ezt.
-
Estére megtalálják és kiválasztják egymást a résztvevők.
-
A mások mellett Szoboszlai Dominik karrierjét is menedzselő szakemberrel beszélgettünk az EB-ről, a hazai foci és a fiatal tehetségek helyzetéről is.
-
Molnár Martin nyolc dobogóval zárta újoncszezonja első felét az egyik legpatinásabb utánpótlás-szériában.
-
A közvélemény-kutatások előrejelzéseire alaposan rácáfolva mégsem a radikális jobboldal győzött a vasárnapi francia parlamenti választásokon.
-
A játék felfalja önmagát: a szakértő szerint ezért olyan borzalmas az idei Eb.
-
Idén augusztus elején rendezik meg az MCC Fesztet Esztergomban. A közelgő rendezvény előtt a fesztivál szervezőivel beszélgettünk egy podcastadásban.
-
Az író idén az Ördögkatlan Fesztivál díszvendége lesz, ahol aktuális kérdésekről is lehet beszélgetni.
-
Gyurcsány Ferencről, az EP-választásról, valamint a Ferencvárosról is kérdeztük a Fidesz pártigazgatóját, a Fradi elnökét.
-
Tévúton jár, aki a három megszerzett Eb-pontnál sokkal többet várt?
-
Milyen hatással lehet a két ország kapcsolatára a kijevi találkozó? Erről beszélgettünk a Frontvonal legújabb adásában.
-
Ki jár igazán jól a kontinensviadallal? Mekkora pénzt hoz a szervezőknek, a csapatoknak és a játékosoknak?
-
Kell-e temetnünk a labdarúgó-Európa-bajnokság legnagyobb favoritját?
-
Ahány ház, annyi kocka, a kerítések pedig azt is megmutatták, ki hol dolgozott.
-
A biztonságpolitikai szakértő szerint idén biztosan nem ér véget a háború Ukrajnában, bár szerinte már mindkét oldalon recseg-ropog a hadigépezet.
-
A DK elnöke szerint ilyen alapon az anyja is csinálhatna filmeket.
-
Elindult a hazai fesztiválszezon, szakértővel jártuk körbe, hogyan bír el Magyarország ennyi rendezvényt.
-
José Mourinho is megirigyelné Marco Rossi mesteri Eb-húzását.
-
Olyan ez, mint egy Netflix-sorozat, drámai tud lenni.
-
Mibe kapaszkodhat Marco Rossi csapata az utolsó csoportmérkőzés előtt?
-
Az európai parlamenti és önkormányzati választások után kialakult új politikai helyzetet értékeltük.
-
A Frontvonal rendkívüli adásában egy Lynx KF-41 gyalogsági harcjárművet teszteltünk le Tarjányi Péter állandó biztonságpolitikai szakértőnkkel.
-
Ötven év után hozzányúlnak a KRESZ-hez. Mi változik? Kik lobbiznak változásokért? Emelkedik-e a pénzbüntetés határa?
-
Mindenki láthatta, mennyi probléma halmozódott fel.
-
Az ismert politológus az Index Konkrétan Rónai Egonnal című műsorában értékelte a választások eredményét.
-
Elmondjuk épp Ausztria, Törökország és Ukrajna a kontinens „sötét lova”, és lehet-e belőlünk is az.
-
Milyen hatással lehet az orosz–ukrán háborúra az EP-választás eredménye? Erre a kérdésre kerestük a választ a Frontvonal legújabb adásában.
-
Ki a sikeres író idehaza? A piaci verseny tényleg katasztrofális lenne a kultúrára? A József Attila-díjas írót kérdeztük.
-
Mázsás súlyt cipelt a magyar labdarúgó-válogatott.
-
A Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója szerint itthon ritkán törnek be új politikai erők, de a nyugat-európai politikában ez nem újdonság.
-
A biztonságpolitikai szakértő szerint még semmi nem dőlt el ebben a háborúban.
-
Átmeneti szezon ide vagy oda, a serleg ismét a rekorderhez került. Az Index Sportcastjében Dénes Tamással és Mészáros Ábellel beszélgettünk.
-
A Csík zenekar alapítójával Azahriah-ról is beszélgettünk.
-
A csúcs felé tart, a csúcson van, vagy már túllendült azon?
-
A futballromantikától a futballkliséig: az Index Sportcastjében Hrutka Jánossal és Tromposch Ádámmal beszélgettünk.
-
Mindenkiben van egy könyv, csak sokan nem tudják megírni.
-
A Mi Hazánk Mozgalom elnöke Rónai Egonnak beszélt a kékfideszezésről és a közvélemény-kutatók tévedéseiről is.
-
A biztonságpolitikai szakértő egyetért az ukrán elnökkel, hogy az oroszok inkább csak időhúzásra használnák fel a megállapodást.
-
A Hableány tragédiájáról és a Nemzeti Színházban történt balesetről is kérdeztük Borbély Zoltán szakjogászt.
-
Márkó és Barna vendége a Hollywood Hírügynökség arca, Szirmai Gergő volt. Volt szó idegesítő filmes jelenetekről, hollywoodi kvótákról, de kiderült az is, miért utálja Szirmai a pandákat.
-
Most az is kiderül, finnugorok vagyunk-e vagy hunok.
-
A szakértők is rettegnek, hogy kiderül, nem is tudnak annyit.
-
A Demokratikus Koalíció EP-képviselőjével beszélgettünk a Konkrétan legújabb adásában.
-
A biztonságpolitikai szakértő szerint jelenleg indokolt lehet a nagyobb odafigyelés Orbán Viktor védelmére is.
-
Derkovits a múltból üzen.
-
Kissé mások a jazz- és raprajongók, vagy a punkerek és az operások.
-
Az LMP társelnöke szerint a legtöbb ellenzéki szereplő, köztük Magyar Péter is becsapja az embereket a választások tétjét illetően.
-
Az orosz honvédelmi miniszter leváltásáról és a kínai elnök magyarországi látogatásáról is beszélt a biztonságpolitikai szakértő.
-
Megnéztük, hova utazunk idén, mikor nem kell fapados, és hogyan lehet kihozni egy utazást fillérekből, ha előre tervezünk.
-
Rendhagyó beszélgetés a Kossuth-díjas színművésszel Sopronban.
-
Márkó és Barna ezen a héten újra kettesben idegeskedett.
-
Volt azért, aki látta, hogy mi jön.
-
Szoborszéket is kap, Ef Zámbó István elmondja, milyet.
-
A XXI. Század Intézet stratégiai igazgatójával értékeltük a közelgő választásokat és a kialakult politikai helyzetet.
-
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem docensével az orosz és az ukrán haderő állapotáról, valamint az eszkaláció lehetőségéről is beszélgettünk.
-
Magyarországon keverné meg az uniós kártyákat Hszi Csin-ping.
-
A mikrofon mögött Nyári Gyula.
-
A neves szexuálpszichológus ledönt pár tévhitet.
-
Korszakváltás a magyar politikában.
-
A biztonságpolitikai szakértő szerint mélypontra jutott az ország a harcéteri eredménytelenségek miatt.
-
A végén örülhet, ha a búcsú után nem kell Canossa-járásba fognia…
-
Szakemberekkel néztük meg, hogy túl vagyunk-e a téliesen hideg áprilisi tavaszon, és milyen lesz a május.
-
Ezen a héten Márkó és Barna vendége Lábas Viki, a Margaret Island énekesnője volt.
-
Most ön is szavazhat, melyik a kedvence!
-
Nem a lustaság miatt.
-
A Fidesz frakcióvezetője szerint ellenzékváltó hangulat van az országban.
-
Több mint egymillió ember fog harcolni hamarosan a fronton, ezért mindkét oldalon hatalmas veszteségekre számít a biztonságpolitikai szakértő.
-
Az egykori liberális politikus azt is elmondta, hogy szerinte ki az esélyes főpolgármester.
-
A legnagyobb izgalmak még csak most következnek.
-
Reggelre minden eltűnik.
-
Ráadásul bármikor kitörhet a nevetésjárvány is.
-
Lesújtó képet festett az ország mentális állapotáról a szókimondó stílusáról ismert pszichiáter az Indexnek adott interjújában.
-
Állandó biztonságpolitikai szakértőnkkel értékeltük az elmúlt időszak háborús fejleményeit.
-
Érik az izraeli válaszcsapás Irán ellen.
-
Márkó és Barna ezen a héten kettesben jelentkeztek a Dante Közösségi Alkotótérből, ahol ismét telt ház előtt idegeskedtek.
-
Egy garázsból indultak, és még most is ott vannak.
-
Ha minden kötél szakad, megmenthet az öt másodperces technika.
-
A Bajnai-kormány egykori külügyminisztere a külpolitika helyzetéről és Magyar Péterről is elmondta a véleményét.
-
A biztonságpolitikai szakértő kitért a törökországi választás tanulságaira, és a NATO vörös vonalára is.
-
Beváltja-e Irán a fenyegetését, hogy bosszút áll levadászott főtisztjéért? Lehet-e mészárlás, ha megindul az utolsó gázai nagyváros elleni támadás?
-
Sós Csaba szövetségi kapitánnyal beszélgettünk.
-
Tapasztó Orsi és Jocó bácsi vendége ezúttal Bojti Andrea.
-
Tarlós Istvánnak és Karácsony Gergelynek is odamondott az LMP főpolgármester-jelöltje.
-
A Márkó és Barna Síkideg e heti vendége Bélteki Béla, akit főzős videóiról lehet ismerni a közösségi médiában, Béla Snacking néven.
-
Saly Noémi szerint megint elkapta a népeket az ünnepi téboly.
-
Budapesten rossz a helyzet.
-
Milyen jogi és politikai következményei lehetnek a hangfelvételnek? Erről kérdeztük Bárándy Gergelyt.
-
Az irány nem rossz, az összkép azonban lehetne megnyugtatóbb is.
-
A Frontvonal legújabb adásában bemutatjuk, mire is képes egy Panzerhaubitze 2000 (PzH) típusú önjáró löveg.
-
Ki nyer vele: a Fidesz vagy az ellenzék? Szakértőkkel vettük végig a lehetőségeket.
-
Létrehoztak egy klubot is.
-
Bánfi Jánossal és Hrutka Jánossal beszélgettünk.
-
A korábbi miniszterelnök-jelölt szerint Magyar Péter sok mindenben ugyanazt mondja, mint amit korábban ő is.
-
A biztonságpolitikai szakértő szerint a megtámadott ország jelenleg csak Európa támogatására számíthat az Oroszország elleni harcában.
-
Elnökválasztási tévévita Putyin nélkül, szerződtetett ellenjelöltek, eltüntetett ellenzék. Az orosz elnökválasztás furcsaságairól beszélgettünk.
-
A Márkó és Barna Síkideg e heti epizódjának vendégei Fekete Giorgio és Héra Barni, a Carson Coma zenészei voltak.
-
Most vagy soha! Egy filmről vajon lehet-e szabadon véleményt formálni – következmények nélkül?
-
A kegyelmi ügy okozta válság tanulságairól és Magyar Péter zászlóbontásáról is beszélgettünk Kóczián Péterrel.
-
A közelmúlt nem vet jó fényt a Liverpoolra.
-
A Frontvonal rendkívüli adásában a kecskeméti légibázisra látogattunk el, ahol az új Gripen-beszerzéséről is kérdeztük Gróf Gergely ezredest.
-
Három alkotás sajátíthatja ki a díjátadót.
-
Budapesti rekordhétvégével fordulnak éremesélyeseink a párizsi felkészülés hajrájára.
-
Parádésan alakult a vendégszereplés a Copa Americán.
-
Ezen a héten volt szó papucsteóriáról, spoilerezésről és arról, hogy miért nem lehet tájékozódni mélygarázsokban.
-
Idén is elmondjuk, ki ebben a legjobb.
-
Elhúzódó hátproblémája idején azonban a kislánya jelentette a legnagyobb motivációt.
-
Az ukrán társadalom egyre kritikusabban szemléli az elnök tevékenységét.
-
Idén már nem szöveget, hanem önálló videós történeteket készít a mesterséges intelligencia.
-
Az elmúlt két év legfontosabb tanulságairól beszélgettünk vendégeinkkel a Frontvonal rendkívüli adásában.
-
Ez lesz az első alkalom, hogy a Biodóm teljes területére bemehetnek a látogatók.
-
A politológus szerint simán győz a Fidesz az idei választásokon, de hosszabb távon komolyan erodálhatják a botrányok a kormánypártot.
-
Nyáron nagy vereség lett volna, most hőstett lett a vége.
-
Putyin legfőbb kritikusának haláláról, a fronton zajló eseményekről és a svéd NATO-csatlakozás ratifikálásának hátteréről is kérdeztük a szakértőt.
-
Miért látja és értékeli teljesen másként a Nyugat és a Kelet a II. világháború utáni kommunizmust?
-
Márkó és Barna vendége ezen a héten Máriás Béla festő, író, zenész, akinek nemrég jelent meg legújabb albuma, Tanmesék a világ legfejlettebb demokráciájáról címmel.
-
A köztársasági elnök lemondása miatt kialakult helyzetről beszélgettünk az egykori LMP-s politikussal.
-
November óta nem történt hasonló Pireuszban, így nem csoda, hogy óriási a meccs iránti várakozás.
-
A biztonságpolitikai szakértő szerint az orosz elnök szándékosan élezi a konfliktust Ukrajna és Magyarország között.
-
Az ügyről Szikinger Istvánnal beszélgettünk, aki egy ideig Tasnádi Péter ügyvédje volt a tárgyalások során.
-
Esteban Ocon világbajnoki címe közelebb van, mint hinnénk?
-
Mráz Ágoston Sámuellel, a Nézőpont Intézet vezetőjével és Nagy Attila Tibor politikai elemzővel értékeltük a kialakult helyzetet a Kibeszélőben.
-
Egy kisgyerekkel próbáltak menekülni, amikor feljelentették és elfogták őket.
-
A mértéke csak az inflációt tudta ellensúlyozni, nem nevezhető valódi reálbéremelésnek a Tanítanék Mozgalom alapítója szerint.
-
A biztonságpolitikai szakértő szerint súlyos következményei lehetnek annak, ha az ukrán elnök leváltja a hadsereg főparancsnokát.
-
A világon a második világháború óta soha nem volt annyi aktív fegyveres összeütközés, mint mostanában.
-
Ismét a nézők és hallgatók egyik kedvence vendégeskedett Márkónál és Barnánál.
-
Kulisszatitkok a közelgő Grammy-gáláról.
-
A Momentum új elnökével az ellenzéki összefogásról és a 2022-es választási vereség tanulságairól is beszélgettünk.
-
A biztonságpolitikai szakértő károsnak nevezte a Mi Hazánk elnökének kijelentését, szerinte ez csak tovább erősíti a magyargyűlöletet Ukrajnában.
-
Marad-e riválisa? Bekavarhatnak-e a büntetőügyek? Mit hozna egy második Trump-elnökség?
-
Az LMP országgyűlési képviselője azt sem tartja kizártnak, hogy más pártok is beállhatnak a volt közlekedési államtitkár mögé.
-
Az ukránoknak idén fordulatot kell elérniük.
-
Mekkora kockázatot jelent, hogy a szandálos húszi fegyveresek foglyul ejtették a hajózást a Vörös-tengeren?
-
Ismét egy nagy visszatérő kedvenc, aki a férjét hozzábilincseli a radiátorhoz, és akinek nagyapja faszobrász volt.
-
Úgy zuhan le, ahogy senki a világon.
-
A Magyar Kétfarkú Kutya Párt társelnökével beszélgettünk a közelgő EP- és önkormányzati választás előtt.
-
A biztonságpolitikai szakértő szerint komoly mozgósításra lenne szüksége az ukránoknak, de az emberek lelkesedése megkopott az évek alatt.
-
Lebénult nagyvárosok, tízezer traktor az utakon, pánikvásárlás a boltokban.
-
Meglepő tudományos áttörések történtek.
-
Brenner Koloman, a Jobbik főpolgármester-jelöltje volt a vendégünk.
-
A biztonságpolitikai szakértő szerint komoly bajban vannak az ukránok, ezért katonai szempontból nem indokolt egy asztalhoz ülniük a feleknek.
-
Tanult-e az ellenzék a 2022-es vereségből? Tényleg balról lehet majd egyszer leváltani a Fideszt? Karácsony Gergely marad a főpolgármester?
-
Járai Máté nagy visszatérő vendége a podcastnek.
-
Szerencsekutatók állítják, hatással vagyunk arra, hogy szerencsések vagyunk-e.
-
2023. december 29., 10:32
Egyen, amennyit csak jólesik!
-
2023. december 23., 13:13
A Márkó és Barna Síkideg karácsonyi adásában szó volt arról, hogy miért kerül elő minden ünnepi asztalnál a politika, melyik a legjobb szaloncukor, vagy van-e Mikulás.
-
2023. december 23., 12:54
Ez volt a legmegrázóbb élmény.
-
2023. december 22., 09:31
És hol avanzsált szentté a karácsonyi retek?
-
2023. december 20., 18:05
A biztonságpolitikai szakértő attól tart, ha katonai konfliktus alakul ki a Nyugat és a Kelet között, akkor több fronton is harcolni kell majd.
-
2023. december 16., 09:04
Bűnösök és bűnüldözők nyomában.
-
2023. december 15., 10:07
Fontos dolgot mutatott nekünk Ötzi, a jégbe fagyott hegyi ember.
-
2023. december 15., 05:55
A Sport Tv szakkommentátoraival beszélgettünk.
-
2023. december 14., 17:52
A Mi Hazánk elnökével radikális kijelentésekről és a budapesti választási rendszer megváltoztatásáról is beszélgettünk.
-
2023. december 13., 16:10
Közel sem egyértelmű, hogy a Ferencváros legfőbb érdeke a Fiorentina elleni győzelem.
-
2023. december 12., 18:13
Jön az uniós csúcs, ezek lesznek terítéken.
-
Van-e szatyormaffia, gonoszak-e a macskák, és miért nem lehet tökéletesen beállítani az ülést az autóban? Ezekről is idegeskedtek a Márkó és Barna Síkideg podcast legújabb adásában.
-
A spanyolok is tudják már azt, amit az amerikaiak.
-
Régóta kutatja a témát a tudomány. Most választ kapunk mindenre.
-
Orbán Viktorhoz fűződő kapcsolatáról is kérdeztük az egykori Jobbik-elnököt.
-
Ukrajnában komoly belpolitikai válság van kialakulóban, egyre többen nyíltan szembemennek Zelenszkijjel.
-
Belefáradt-e a Nyugat a fegyveres támogatásba? Működtek-e az oroszellenes szankciók?
-
A konfliktusokat is rendezhetjük vele.
-
2023. november 30., 18:00
A halál igazságot tesz – hangsúlyozta az Index Konkrétan című műsorában.
-
2023. november 29., 19:02
A biztonságpolitikai szakértő szerint választás útján nem lehet legyőzni az orosz elnököt.
-
2023. november 29., 16:54
A McLarenen és a Mercedesen múlhat, hogy jövőre fordulatosabb F1-es szezont kapunk-e.
-
2023. november 29., 10:11
A konyha tele van mesés szerekkel.
-
2023. november 28., 18:31
Átverés volt a rezsicsökkentés? Mire mehet az érkező uniós pénzek első része?
-
2023. november 25., 13:02
Ezen idegeskednek a fiúk a Márkó és Barna Síkideg legújabb adásában.
-
2023. november 25., 08:54
Ilyen az, amikor gyakornokok próbálnak életet menteni.
-
2023. november 24., 09:37
Na de mennyire magyarok a magyar ételek?
-
2023. november 23., 18:00
Az LMP alapítóját egykori pártja már nem érdekli, az viszont igen, hogy kik és hogyan próbáltak meg külföldről beleavatkozni az ellenzék működésébe.
-
2023. november 22., 19:01
A biztonságpolitikai szakértő szerint a második világháborúhoz hasonló helyzet alakult ki.
-
2023. november 22., 16:42
Olasz–magyar koprodukcióban íródik a sikersorozat.
-
2023. november 22., 15:52
Sok fogás, sok alapanyag.
-
2023. november 21., 18:25
Az Izrael–Hamász-háború kapcsán néztük meg alaposabban, miként alakult át az izraeli belpolitika, milyen forgatókönyvek lehetségesek a közeljövőre.
-
2023. november 18., 10:46
Kiderült, mi történik ilyenkor.
-
2023. november 17., 09:58
Hamarosan kiderülhet.
-
2023. november 16., 17:55
A Fidesz európai parlamenti képviselője szerint a volt miniszterelnök 2006-ban végleg kiírta magát a magyar demokráciából.
-
2023. november 16., 07:17
Az angolokkal, a franciákkal vagy a németekkel aligha merték volna eljátszani ugyanezt.
-
2023. november 15., 19:06
Európában is egyre feszültebb a helyzet.
-
2023. november 15., 15:28
Nem csak magyar és lengyel a két jó barát.
-
2023. november 14., 17:48
A rekordmeleg októberről, az előrejelzések pontosságáról, a Magyarország feletti sarki fényről, valamint az előttünk álló télről beszélgettünk.
-
2023. november 11., 13:42
Kényszeres vastaps és a piacozás örömei.
-
A Konferencia-liga csoportkörében 18 óra 45 perctől csapnak össze a felek.
-
Máriás Béla, művésznevén drMáriás festő, zenész, író az Index Konkrétan Rónai Egonnal című műsorának vendége.
-
A biztonságpolitikai szakértő szerint ma már tényként lehet beszélni arról, hogy a közel-keleti ország összejátszik a Hamásszal.
-
Az Index Könyvek gondozásában megjelent Vajda Pierre új könyve.
-
Szakértővel vettük végig, milyen eszközei vannak Izraelnek a Hamász csapdái ellen.
-
Az NB I-es szezon első harmadát értékeljük a lehető legobjektívebb módon: a számok tükrében.
-
Mondja a társaság alelnöke.
-
A DK–Momentum-vitáról, Karácsony Gergely újrázásáról és az eltűnt külföldi kampánypénzekről is kérdeztük az LMP társelnökét.
-
A biztonságpolitikai szakértő attól tart, hogy egy új, vallási alapú tömbösödés indulhat el a világban.
-
Édes és drámai történet.
-
Nemzetközi jogásszal vettük végig, hogy mit enged a hadijog, és mit nem.
-
Az emberek domesztikálták a galambokat, majd magukra hagyták őket – legalábbis Barna szerint. Erről is szó volt a Márkó és Barna Síkideg legújabb epizódjában.
-
Vinkó József az arútluK podcast vendégeként érdekes hasonlóságokról és tévedésekről beszél.
-
Összeszedtük, amit tudni érdemes az új családtámogatási rendszerről.
-
Áll a harc a nemzedékek között, és csak egy megoldás van.
-
Az MSZP társelnöke szerint az ellenzéki pártok között zajló versenynek egy nyertese van: a Fidesz.
-
Korántsem biztos, hogy Varga Barnabás pótlása miatt fő legjobban Sztankovics feje.
-
A biztonságpolitikai szakértő úgy látja, az Izraelből elrabolt embereket is élő pajzsként használja a terrorszervezet, mint a palesztin lakosságot.
-
Zaklatás két fogás között.
-
Magyar kutatócsoport bizonyította be, hogy mi okozza az öregedést.
-
Az arútluK legújabb adása némileg eltér a megszokottól.
-
Mert az! Na de miért?
-
A Magyar Nemzeti Bank volt elnöke szerint ha nem így lenne, Orbán Viktor nem ült volna egy asztalhoz Vlagyimir Putyinnal.
-
Innen tényleg csak egy apró lépés az álom beteljesedése.
-
A biztonságpolitikai szakértő az Index Frontvonal című műsorában elárulta, miért várhat ki az izraeli haderő a szárazföldi hadművelet megindításával.
-
Vagy mégsem?
-
Honnan ered a palesztin–izraeli ellentét? Ki hozta létre Gázában a Hamászt? A Kibeszélő vendége Bordás Mária egyetemi tanár.
-
Miért adtak gyerekkorunkban mindenre kúpot, és meggyorsítja-e a folyamatokat, ha sírunk az ügyintézők előtt?
-
Tizenhat szerző, két család, egy történet.
-
A feledékenység pedig hasznos lehet.
-
Az uniós ügyekért felelős miniszterrel beszélgettünk.
-
A biztonságpolitikai szakértő szerint a Hamász-támadás hadüzenet a Nyugatnak.
-
Valami végérvényesen megváltozik.
-
Kiderítettük, miért nem tudunk több magyar élelmiszert eladni.
-
Tomolya János szerint egyértelműen Iránnak állt érdekében, hogy felkészítse és Izrael megtámadására biztassa a Hamász fegyvereseit.
-
Soós Péter rendező elmondja, éppen mi történik.
-
Már többet számít, mennyien szeretnek az interneten, mint hogy hányan jönnek el a koncertedre?
-
A meglepő választ egy magyar kutató szállítja.
-
Az egészségügyért felelős államtitkár műsorunkban jelentette be, hogy felmentette az orosházi kórház igazgatóját.
-
Hatalmas összeggel növeli védelmi kiadásait Oroszország.
-
Ez vár ránk – a nem is annyira távoli jövőben.
-
Závecz Tibor és Mráz Ágoston Sámuel elemzőkkel próbáltuk megfejteni, mi zajlik az ellenzéki pártoknál.
-
2023. szeptember 30., 13:34
Új évaddal jelentkezik a Márkó és Barna Síkideg.
-
2023. szeptember 30., 10:15
Bíróság elé kerülhet az Aquincumi Múzeum régészeti tevékenységét vizsgáló ügy.
-
2023. szeptember 29., 09:35
A Ma is tanultam valamit podcast adásában alámerülünk az elementáris érzelem világába.
-
2023. szeptember 28., 18:00
A közgazdász a magyar inflációs helyzetről is elmondta a véleményét az Index műsorában.
-
2023. szeptember 28., 17:41
Nádas Bence és Tótka Sándor volt az Index Sportcast vendége.
-
2023. szeptember 27., 18:59
A biztonságpolitikai szakértő az esztergomi robbantásra is reagált.
-
2023. szeptember 26., 19:06
Hogyan változtatta meg a háború Európa viszonyát Ukrajnához? Mit kell mindenképpen átértékelnünk? A Kibeszélőben egy tanulmánykötet.
-
2023. szeptember 22., 09:49
A válasz nem is olyan egyszerű, mint hinnénk.
-
2023. szeptember 21., 18:48
A volt külügyminiszter szerint egy nap alatt teljesíthetők lennének a feltételek az uniós forrásokért cserébe, de okkal nem lépik meg Orbánék.
-
2023. szeptember 20., 20:02
Bravúr kell a Ferencvárostól az Ekl-csoport második helyéhez.
-
2023. szeptember 20., 19:01
Úgy fest, mégsem áll le az ukrán ellentámadás pár héten belül, ez pedig rossz hír lehet a demoralizált orosz hadsereg számára.
-
2023. szeptember 20., 10:10
Nagy fej, nagy szem – a cukiság már a politikában is megjelenik.
-
2023. szeptember 19., 19:03
Szeptember végén választások lesznek északi szomszédunknál.
-
2023. szeptember 16., 10:19
Celebeket és politikusokat is le lehet vadászni a legmenőbb budapesti fesztiválon.
-
2023. szeptember 15., 09:35
A Ma is tanultam valamit podcast legújabb adása választ ad minden kérdésre.