Index Vakbarát Hírportál

A könyörtelen kritikust a tévés szereplése óta már felismerik

2023. november 18., szombat 10:46

Pierre kóstolgat – és hiszed, vagy sem, elégedett. Ezzel a címmel jelent meg Vajda Pierre könyve, amelyben mindegy hetven étterem kínálatának érzékletes leírása található, emellett betekintést kaphatunk Pierre munkamódszerébe, szakmai előéletébe is. Az arútluK podcast vendégeként olyan momentumokat is elárul az életéből, amelyekről eddig soha nem beszélt.

Könyörtelen, kekec gasztrokritikusnak mondják, de Vajda Pierre halál nyugalommal csak annyit válaszol erre: van véleménye, amit joga van elmondani, ahogy másoknak is szabadságukban áll. Abban viszont biztosak lehetünk, hogy a véleménye megalapozott, és ezt az az „igazoló jelentés”, gasztronómiai életrajz is alátámasztja, amelyet a Pierre kóstolgat – és hiszed, vagy sem, elégedett címmel most megjelent könyve bevezetőjében olvashatunk.

Menekülés az étterembe

Ez többek között arról szól, hogy Pierre már gyerekkorában étterembe járt – hogy ezt miért tette, mi elől menekült, az kiderül a podcastból, ahogy az is, mit örökölt párizsi bohém édesapjától és mit az édesanyjától, akit egyáltalán nem érdekelt az evés.

Pierre szociológiai megfigyeléseket is tett, például hogy a '60-as években hogyan őrizték a vendéglők a polgári világ nyomait, emberi magatartásformáit, és közben kialakult az az ínyenc ételszeretete, ami a mai napig él, és amit az étteremkritikáiban az Index olvasói is tetten érhetnek.

Az éttermekben főmérnök útnak szólították a 17 éves nyikhajt, aki fényes nappal Szovjetszkoje Igrisztoje pezsgőt ivott és bélszínt evett tükörtojással, utóbbi 1966-ban 34 forintba került: a podcastban elmeséli, honnan volt rá pénze.

Valójában az utolsó filléremet is arra költöttem, hogy ezeket az illúziókat megvásároljam. Vonzott a nagyvilági élet, amit a '60-as években a bárokban és bizonyos éttermekben meg lehetett találni

– mondja Pierre, akit hamar elkezdett érdekelni ennek a világnak a kulináris része. Ahogy az étkezésben ínyenc és válogatós, úgy a kritikaírásban is igényes. „Nemcsak az ételt rágcsálgatom, hanem a szavakat is megrágom” – mondja. Könyvéből tudást, tapasztalatot, de leginkább szemléletet kaphatunk arra vonatkozóan, mire érdemes figyelni, ha étteremben, vendéglőben étkezünk.

(Az Index Könyvek gondozásában megjelent Vajda Pierre Pierre kóstolgat – és hiszed, vagy sem, elégedett című könyve itt megvásárolható, előrendelhető.)

Aki lemaradt volna az arútluK podcast előző adásáról, ide kattintva meghallgathatja.

(Borítókép: Vajda Pierre. Fotó: Szollár Zsófi / Index)

Rovatok