Index Vakbarát Hírportál

Márkó és Barna Síkideg ÉLŐ: Giorgio és Barni – Gitár a postaládában

2024. március 16., szombat 13:21

A Márkó és Barna Síkideg e heti epizódjának vendége Fekete Giorgio és Héra Barni, a Carson Coma zenészei voltak. Beszéltek arról, ki hogy éli meg a zenekaron belül a késést, mit gondolnak a róluk készült, szaftos fan fictionökről és arról is, vajon a dallam vagy a szöveg születik meg előbb, amikor dalt írnak.

Barna szerint egy dalszövegből azonnal meg lehet mondani, hogy melyik zenekar daláról van szó. Sőt, készült is egy tipikusan carson comásnak hangzó dalszöveggel is, aminek a „Mezítlábas Cigi” fantázianevet adta. Az adásban el is énekelte a dalt, amiben természetesen előfordulnak a vászontáska, a Kádár-kocka és a Zalakaros hívószavak, amik Barna szerint tipikus Carson Coma-hangulatú szövegek. Ennek kapcsán kérdeztük a fiúkat arról, hogy a dalok írásánál vajon előbb a dallam vagy a szöveg készül el. Giorgiónak a dallam, míg Barninak a szöveg van meg előbb, de egy dologban egyetértenek, ettől a kérdéstől teljesen síkidegek.

Giorgiót a folyamatosan késő emberek húzzák fel, ezért saját maga is irritálja, hiszen ő maga is nagyon késős.

Ilyenkor begurul, hogy persze hogy nincs meg a kulcsa, hogy persze hogy nem érdemli meg, hogy meglegyen a kulcsa, hiszen késős. Barni maga is nagyon sokat késik, de az a különbség zenésztársához képest, hogy ő nem haragszik magára emiatt. Sőt, van, amikor attól ideges, hogy rájön, késhetett volna egy picivel többet is. Barni szerint ráadásul óriási különbség van aközött, hogy egy vagy több embert várat meg, hiszen ha többen várnak rá, akkor ők legalább egymást szórakoztatják, amíg meg nem érkezik.

Márkó szerint egy zenész előtt négy út áll, vagy sikeres lesz, mint például a Carson Coma, vagy feloszlik, mint Linczényi Márkó formációi, vagy gyerekzenekarrá válik, vagy pedig – és ez a legjobb – tribute zenekar lesz belőle. Magyarországon is sok ilyen van. A magyar Queen tribute zenekar énekese ráadásul Giorgio szerint egyben a Rolling Stones és a Doors tribute zenekaroknál is frontember. Barni egyébként szívesen beszállna egy Beatrice-koncertre dobolni, ha Nagy Feró megkérné, de természetesen csak akkor, ha sikerül megállapodniuk a gázsiról. Mondjuk, attól azért tart, hogy az igazi Beatrice-fanok kiutálnák a színpadról.

Több mint bromance

Barna nagyon féltékeny a carson comás srácokra, mivel róluk rengeteg, szaftos fan fiction íródik az interneten, de magukról egyet sem talált. Különösen felkeltette érdeklődését a „Több mint bromance” című, körülbelül 50 fejezetes rajongói iromány, amiből az adásban idézett néhány, a jó ízlés határán belül eső sort. Sőt, az írás annyira megihlette, hogy tollat ragadott, és írt egyet Márkóról és magáról, „Az angyalok is mezítláb járnak” címmel. A teljes művet az adásban hallhatják!

Giorgiót azok az emberek húzzák fel, akiknek van albérletük, van egy kutyájuk, van rendes munkahelyük, tehát kulturáltan élnek, és mégis repohárból isznak otthon.

Miért akarják ezek az emberek úgy érezni magukat otthon, mint egy szórakozóhely előtt, szorongva?

Repohárból otthon kizárólag házibuliban lehet inni. Barni legnagyobb problémája, hogy a borospoharat nem lehet betenni mosogatógépbe, ezért inkább fröccsözik repohárból.

Volt még szó a vegán étrend tartásának nehézségeiről a magyar vidéken, hogy milyen konyhai gépekben csalódik az ember, vagy hogy Barni hogyan rendel gitárt a postaládájába.

A Márkó és Barna Síkideg korábbi epizódjai itt nézhetők vissza.

(Borítókép:  Héra Barnabás és Fekete Giorgio. Fotó: Gerencsér Tamás / Index)

Rovatok