Index Vakbarát Hírportál

Örök vita dúl arról, melyik a legnézettebb magyar film

2024. április 27., szombat 09:58

A vitát, hogy melyik a legnézettebb magyar film, az Index Kultúra rovatának podcastjában is lefolytattuk, és még folytatjuk is, hiszen ember legyen a talpán, aki tudja a pontos választ. Mágnás Miska, Meseautó, Egri csillagok – vagy valami egészen más? Végül is mindegy, csak magyar filmeket nézzünk, különösen április 30-án, mert akkor ünnepeljük a magyar film napját.

Minden egy tánccal kezdődött... 1901. április 20-án mutatták be – Pekár Gyula ötlete alapján – Zsitkovszky Béla rendező filmjét. A címe: A táncz. Rövid volt, néma volt, 24 táncmozdulatot tartalmazott, és nem is maradt fenn. De tudjuk, hogy ez volt az első, amit magyarok magyar alkotóktól láthattak, így 2018-tól ezen a napon ünnepeljük a magyar filmet.

De melyiket látták a legtöbben? 

Az Index Kultúra rovatának podcastjában, az arútluKban kisebb vita bontakozott ki arról, vajon melyik lehet az a magyar film, amit a legtöbben láttak. A podcast vendége volt korábban Ráduly György, a Nemzeti Filmintézet – Filmarchívum igazgatója, aki szerint a Mágnás Miska (Keleti Márton, 1949), s mivel neki ez a szakmája, hajlamosak vagyunk elhinni. 

Még akkor is, ha több helyen is olvastuk, hogy vannak 9 millió fölötti nézőszámú magyar filmek is, mint az Egri csillagok vagy A kőszívű ember fiai, de ebben a vitában nem teszünk igazságot. Már az is jó, hogy beszélhetünk magyar filmekről – még akkor is, ha ennek vannak tanulságai is. 

A beszélgetésben szót ejtünk arról, hogy

Ezek közül melyik tetszik a legjobban?

Most pedig arra kérjük az olvasókat, hogy gondolkozzanak el azon, melyik a kedvenc magyar filmjük. Az alábbi 25-ös listán ugyan nem valószínű, hogy mindenkiét eltaláltuk, de most eldönthetik, hogy ezek közül melyik a legkedvesebb magyar filmjük. Kérjük, szavazzanak!

Önnek melyik a legkedvesebb magyar film?

  • 2407
    A tanú (Bacsó Péter / 1981)
  • 1241
    A tizedes meg a többiek (Keleti Márton / 1965)
  • 1234
    Egri csillagok (Várkonyi Zoltán / 1968)
  • 1092
    Más
  • 700
    Hyppolit, a lakáj (Székely István / 1931)
  • 431
    A kőszívű ember fiai (Várkonyi Zoltán / 1976)
  • 399
    Az ötödik pecsét (Fábri Zoltán / 1976)
  • 384
    Valami Amerika (Herendi Gábor / 2002)
  • 343
    Kontroll (Antal Nimród / 2003)
  • 275
    Szindbád (Huszárik Zoltán / 1971)
  • 259
    Moszkva tér (Török Ferenc / 2001)
  • 227
    Dögkeselyű (András Ferenc / 1982)
  • 214
    Megáll az idő (Gothár Péter / 1982)
  • 192
    Eldorádó (Bereményi Géza / 1988 )
  • 177
    Valahol Európában (Radványi Géza / 1948)
  • 168
    Meseautó (Gaál Béla / 1934)
  • 155
    Mágnás Miska (Keleti Márton / 1949)
  • 102
    Jób lázadása (Kabay Barna, Gyöngyössy Imre / 1983)
  • 98
    80 huszár (Sára Sándor / 1978)
  • 91
    Szerelem (Makk Károly / 1971)
  • 87
    Testről és lélekről (Enyedi Ildikó / 2017)
  • 76
    Mephisto (Szabó István / 1981)
  • 52
    Szegénylegények (Jancsó Miklós / 1966)
  • 45
    Saul fia (Nemes Jeles László / 2015)
  • 44
    Sátántangó (Tarr Béla / 1994)
  • 32
    Fehér tenyér (Hajdu Szabolcs / 2006)

Aki lemaradt volna az arútluK podcast előző adásáról, vagy újra meghallgatná a beszélgetést, az ide kattintva megteheti.

(Borítókép: Részlet a Mágnás Miska című filmből. Fotó: Port.hu)

Rovatok