Index Vakbarát Hírportál

Mérgezi a világot a kolorizmus, de miért napozik akkor a fehér ember?

2023.12.15. 10:07

Az emberi civilizáció egyik legmérgezőbb rákfenéje a rasszizmus, annak pedig az egyik alapja az európaiakra jellemző fehér bőrszín. Erre és civilizációs felsőbbrendűségére hivatkozva kolonizálta a „fehér ember” a fél világot, és ültette el mélyen a rasszista gondolkodásmódot. Ideológiák, rabszolgaság, elnyomás, népirtás épült a bőrszínek árnyalatára, és bár régóta világos, hogy ennek semmiféle biológiai alapja sincs, mégis a mai napig áthatja a mindennapokat az egész világon.

Úgy tűnik, most egy újabb, amúgy is rozoga, ingadozó láb dőlt ki alóla, amikor nemrégiben kiderült, hogy a világ legrégebbi, teljes épségében (1991-ben, az Alpokban) megtalált jégbe fagyott emberi holttestének, az 5300 éve élt Ötzinek életében sokkal sötétebb volt a bőre, mint azt eddig gondolták. Az uralkodó elméletek szerint az afrikai őshazából körülbelül 40 ezer évvel ezelőtt Európába vándorolt Homo sapiens ősök bőre (a kevesebb napfény miatt) hamar kivilágosodott. A világosabb bőr ugyanis több létfontosságú D-vitamint képes felvenni a napfényből, ezért előnyösebb, mint a sötétebb.

Ez igaz is, csakhogy Ötzi legújabb vizsgálata azt támasztja alá, hogy még 8 ezer évvel ezelőtt is hasonlóan sötét bőrű népcsoportok éltek Európában, mint Afrikában, és csak (evolúciós léptékkel nézve) a „közelmúltban”, 3-4 ezer éve vált általánossá a sápadt bőrszín a kontinensen. A kifehéredéshez ugyanis szükség volt a letelepedésre és a (D-vitaminban szegény) gabonaalapú életmód elterjedésére is. A fehér bőrszín tehát – úgy tűnik – egy egészen új fejlemény, és megerősíti azt a már eddig is nyilvánvaló tételt, hogy a bőrszínre apelláló rasszizmusnak az égvilágon semmi alapja.

A Ma is tanultam valamit podcast legújabb adásában Tapasztó Orsi és Jocó bácsi vendégükkel, Márton Joci roma aktivistával merül bele a kolorizmus, a sötétebb bőrszín hátrányban részesítésének témájába. Kiderül, mennyire hálózzák be a világot a sötétebb bőrszínekhez társított értékítéletek és az is, hogy

  • honnan erednek ezek a zsigerből jövő ellenszenvek?
  • Miért napoznak akkor a fehér bőrűek?
  • Van-e értelme az antirasszista kampányoknak, vagy csak hergelik velük az arra fogékonyakat?
  • Eljött-e a posztrasszizmus korszaka? És hogy mi is az?

Tudja meg, mi lappang a toxikus gondolatok mögött, már csak azért is, hogy ma is tanuljon valamit! És persze ne hagyja ki a péntekenként jelentkező Ma is tanultam valamit podcast legutóbbi adásait sem az életünket megkeserítő túlagyalásról, a titokról, a sziesztáról, tudja meg, hogy valóban létezik-e a Nagy Ő, és ha igen, akkor merre jár, vagy hogy miként irányíthatjuk az álmainkat, és azt is, hogy kozmikus lottóötös-e az ember, vagy nyüzsögnek körülöttünk a földönkívüliek, na és hogy képesek vagyunk-e monogámok lenni? És persze leplezze le a notórius későket is!

A 2. évad adásai

Az 1. évad epizódjai   

Ma is tanultam valamit 1-2-3-4-5

5 könyv
Több mint 600 meghökkentő, érdekes és tanulságos történet!

MEGVESZEM
Ma is tanultam valamit 5

Megint 150 vadonatúj, izgalmas téma ismét meglepő válaszokkal

MEGVESZEM


Rovatok