Izrael és a Hamász háborújában gyakran előkerül, hogy mit mond a nemzetközi jog, egészen pontosan a hadijog. Tekinthető-e jogos önvédelemnek az izraeli hadsereg válaszlépése a Hamásszal szemben Gázában? Milyen mértékű lehet ez a válasz? Bíróság elé lehetne-e állítani a terrorakció kitervelőit? Minek kell tekinteni a túszokat ebben a konfliktusban, és miként nyerhetik vissza szabadságukat? A Kibeszélő vendége Lattmann Tamás nemzetközi jogász volt.
A beszélgetés elején azt tisztáztuk, hogy jelenleg Gáza, illetve Ciszjordánia önálló állam, mint palesztin terület, vagy sem. Ha ugyanis része Izraelnek, akkor egy ország a rend, a terrorcselekmények felszámolása érdekében a törvényei alapján cselekedhet. Ha azonban önálló állam, akkor Izraelnek – amelyet megtámadtak a Hamász fegyveresei – joga van az önvédelemre.
A nemzetközi jogász felidézte, hogy az ENSZ 1947-es határozata szerint egy zsidó és egy arab államot kell létrehozni Palesztinában, amely nyomán 1948-ban meg is alakult Izrael Állam. A palesztinok viszont azért nem alakították meg a sajátjukat, mert ezt a környező arab államok nem engedték nekik, hiszen nekik alapvetően Izrael létével volt problémájuk.
Lattmann Tamás szerint igen,
hiszen, a nemzetközi jog szerint, ha bármely államot támadás éri, akkor joga van az önvédelemre.
Ugyanakkor nem szabad összekeverni két dolgot. Az, hogy egy állam önvédelmet gyakorol, vagy egyszerű agresszorként jár el, az nemzetközi jogi kérdés. Az viszont, hogy ahol lőnek egymásra, ott milyen szabályok az alkalmazandók, az egy másik kérdés. Ugyanazok a hadijogi szabályok kötik az agresszort, mint a jogos védelmet gyakorlót.
A hadijogi szabályok mindenkire egyformán vonatkoznak, ezt a jogos önvédelmet gyakorló államnak is be kell tartania.
Például azt, hogy a konfliktusban nem érintett civileket, a polgári lakosság védelmét, lehetőségek szerint kíméletét kell szem előtt tartani. Éppen ezért nehéz a helyzet Gázában, ahol gyakorlatilag egy túlzsúfolt városban folynak majd a harcok, amely civilek százezrei van tele.
Viszont azt sem szabad elfelejteni, hogy a palesztin oldalon is sűrűn alkalmaznak olyan taktikát, amit kifejezetten tilt a hadijog. Ilyen például az, hogy a Hamász gyakran civileket telepít, kényszerít katonai objektumok közelébe, élő pajzsként használja a polgári lakosságot, vagy éppen iskolák, kórházak területéről indítja Izrael irányába a rakétáit.
Felmerült az is, hogy mi is igazán a háború. Lattmann Tamás a klasszikus, Carl von Klausewitz által adott definíciót idézte, vagyis a háború nem más, mint rákényszeríteni a politikai akaratunkat a másik félre.
A nemzetközi jogász megemlítette, nem biztos, hogy a palesztinok, ha most választhatnának, akkor is ugyanígy, a Hamász vezetése alatt szeretnének élni Gázában. Azért a Hamászt nem szabad egyfajta demokratikus politikai pártként láttatni, mert egyszer – 2006-ban – nyert egy választást a palesztinok körében. Néha nagyon nehéz különbséget tenni egy magát „szabadságharcosnak” tekintő terrorista szervezet és a nagyon sok egyéb, gyakran karitatív feladatot is ellátó politikai struktúrák között.
De a Hamász egyértelműen egy terrorista szervezet.
Arra a kérdésre, hogy a nemzetközi jog szempontjából minek tekinthető a Hamász október 7-i akciója, Lattmann Tamás azt mondta, hogy egyértelműen agressziós cselekmény, amely háborúhoz vezet.
Felmerült az a kérdés is, hogy az izraeli területről elhurcolt túszok ebben az esetben minek minősülnek. Túsznak, hadifogolynak, és melyikre milyen rendelkezések vonatkoznak? Mire akarja felhasználni a Hamász a külföldi túszokat?
A beszélgetés során még szó volt arról is, hogy
(Borítókép: Lattmann Tamás. Fotó: Kaszás Tamás / Index)