Index Vakbarát Hírportál

Tarjányi Péter: A háború nehézségei kezdik megenni Zelenszkij elnököt

2024. február 28., szerda 18:58

Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő szerint az ukrán társadalom egyre kritikusabban szemléli az elnök tevékenységét, az őt terhelő politikai, háborús és gazdasági nehézségek pedig meglátszanak rajta.

Az elmúlt napokban a nyilvánosság elé állt Volodimir Zelenszkij, aki a háború kitörése óta először beszélt az ukrán védelmi erők veszteségeiről. Az ukrán elnök sajtótájékoztatóján azt mondta, 2022. február 24. óta 31 ezer ukrán katona halt meg a háborúban, a sebesültek számáról azonban nem akart beszámolni, elmondása szerint azért, mert akkor „Oroszország megtudná, hányan hagyták el a csatateret”. 

Zelenszkij ugyanakkor az oroszok veszteségéről is beszélt, elmondása szerint ők csaknem ötször annyi katonát, 180 ezret veszítettek el a harcok során.

Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértőt az Index Frontvonal című műsorában többek között arról kérdeztük, mennyire tartja reálisnak az ukrán elnök által elmondott számokat. Az elemző úgy felelt: 

Semennyire. 

A biztonságpolitikai szakértő úgy látja, Zelenszkij elnökön nagy volt már a nyomás mind az ukrán társadalom, mind a nyugati szövetségesek oldaláról, hogy a háború második évfordulójához közeledve mondjon valamit a veszteségekkel kapcsolatban, főleg azért, mert az oroszok is nyilvánosságra hozták a saját számaikat, de szerinte egyik fél sem mond igazat az ügyben. 

Nem azért hazudnak, mert hazudni akarnak, hanem azért, mert háborúban állnak, és a pontos adatokat egyik fél sem akarja kiadni.

A biztonságpolitikai szakértő úgy becsüli,

Ukrajna vesztesége valahol 70 és 80 ezer közé tehető, míg az oroszok oldalán olyan 350 ezer lehet a reális szám. 

Tarjányi ugyanakkor egy másik szempontra is felhívta a figyelmet a sajtótájékoztató kapcsán. Szerinte ugyanis az ukrán vezetőn az látszik, hogy az elmúlt évek alatt „beleöregedett a háborúba”. Szerinte ma már az ukrán társadalom egyre több kérdésben sokkal szigorúbban vizsgálja és ítéli meg Zelenszkij tevékenységét, mint a háború kezdeti időszakában, ez a nyomás pedig meglátszik rajta. 

Az elmúlt év politikai, háborús és gazdasági nehézségei kezdik megenni Zelenszkij elnököt.

A műsorban továbbá szó esett még a svéd–magyar megállapodásról is, amely szerint négy új Gripent kap a magyar légierő, valamint arról is, hogy az ukrán hírszerzés szerint mégiscsak természetes halált halt Vlagyimir Putyin legádázabb ellenfele, Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus. 

A teljes beszélgetés itt tekinthető meg:

Ha tetszett az adásunk, és még nem tették volna meg, akkor mindenképpen iratkozzanak fel az Index YouTube-csatornájára, hogy ne maradjanak le a további műsorainkról, ha pedig inkább podcastként hallgatnák meg a Frontvonal legújabb részét, ide kattintsanak:

(Borítókép:  Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sajtótájékoztatón vesz részt az „Ukrajna éve 2024” fórumon Kijevben 2024. február 25-én. Fotó: Szergej Szupinszkij / AFP)

Rovatok