Index Vakbarát Hírportál

Szalma Botond: A KDNP nem az MSZMP

2012. április 2., hétfő 06:37 | aznap frissítve

Szalma Botond, a KDNP fővárosi elnöke szerint Schmitt Pál köztársasági elnöknek le kellene mondani, "semmi köze a mostani helyzethez, hogy PhD-t akar írni" - erről a KDNP fővárosi elnöke a Népszabadság hétfői számában megjelent interjúban beszélt.

"Én csak azt mondom, hogy én már nem lennék elnök, ha én volnék az államfő. Nyugdíjba vonulnék. De ebben a kérdésben az erkölcsi tartás a legfontosabb. Ezt kell helyreállítanunk az országban" - mondta a lapnak a KDNP fővárosi elnöke.

A politikus arra a kérdésre válaszolva, hogy felkészült-e rá, hogy kizárják a KDNP-ből, azt mondta: nem készült fel erre, mert emiatt nem kell senkit se kizárni a pártból. Hozzátette: örülni kell, hogy valakinek karakteres véleménye van, szerinte pártja "nem a Magyar Szocialista Munkáspárt, amikor az 50-es években megmondták, hogy mit kell mondani".

Beszélt arról is, hogy Rubovszky György pártügyész "ha tehetné, kitenné a pártból", mert mint fogalmazott: "biztos felizgatta, hogy én lettem a budapesti KDNP-elnök".

Szalma Botond szerint a KDNP-sek 95 százaléka osztja az álláspontját, de hallgatnak. Úgy fogalmazott: "nem divat ma a véleménynyilvánítás. De nem csak a KDNP-ben. Sehol, sajnos".

Szólt arról is, hogy rossz üzenetnek tartja Tulassay Tivadar lemondását, mint mondta: "nem érzem, hogy a rektor úr bármi rosszat tett volna".

Rovatok