Index Vakbarát Hírportál

Kiszámíthatatlanul tüntettek a diákok

2013. február 18., hétfő 17:56 | tizenegy éve frissítve

A korábbi diáktüntetésekhez képest jóval kevesebb, csupán 200-300 hallgató vett részt a hétfő délutáni vonuláson. Az ELTE BTK elfoglalt előadótermétől indultak, és ide is érkeztek meg két és fél órával később. A tüntetés végül nem a bejelentett útvonalon zajlott, nem kis fennakadásokat okozva a budapesti csúcsforgalomban.

Hétfő délután kiszállt a Nemzeti Nyomozó Iroda több nyomozóval az ELTE BTK épületébe az egyetemfoglaló diákokhoz, ezért az öt órára tervezett demonstrációjuk fél órás csúszással indult el. Körülbelül kétszáz demonstráló a Trefort kertben várakozott, miközben abban a teremben, ahol eddig a fórumokat tartották az NNI dolgozói tanúkat hallgatott ki. Ismeretlen tettes ellen nyomoznak közérdekű üzem megzavarásának előkészítése miatt, mert a diákok egy híd elfoglalásáról beszélgettek – erősítette meg az az NNI vagyonvédelmi főosztályának vezetője a helyszínen.

Az egyik kihallgatott diák kérdésünkre elmondta: arról kérdezték őket, volt-e szó fórumaikon hídfoglalás tervéről, és ha igen, ki beszélt erről. Egy másik, a fórumokon gyakran részt vevő diák a helyszínen arról mesélt, hogy pár napja valóban felmerült a hídfoglalás lehetősége, de csak egy rövid flashmob egy elemeként. Nem minden diák volt hajlandó jogi képviselő nélkül válaszolni a nyomozók kérdéseire, ők idézést kaptak, és egy későbbi időpontban kell majd beszámolniuk arról, hogy mit tudtak a hídfoglalás előkészítéséről.

A nyomozók elsősorban azokat a hallgatókat hallgatták ki, akik a legtöbb időt töltöttek az elmúlt héten az egyetemfoglaláson. A teremben korábban jogértelmezési vita zajlott le arról, hogy a hídfoglalásról való beszélgetés bűncselekménynek számít-e. Információink szerint a nyomozókat Dezső Tamás, az ELTE BTK dékánja arra kérte, hogy egyetlen diákot se vigyenek el kihallgatni, inkább felajánl egy termet ehhez. A Hallgatói Hálózat közleménye szerint az egyik egyetemfoglaló a kihallgatáson nem kívánta megadni a telefonszámát. A nyomozó ekkor azzal fenyegette meg a hallgatót, hogy “egyenruhást hív, lopás gyanújával elkobozzák a telefonját és megszerzik a számot”. Fenyegetését végül nem váltotta be, kénytelen volt megelégedni egy email címmel.

Hétfőn nap közben is sok rendőrt láttak a budapesti hidakon, de erre a hivatalos rendőrségi magyarázat az volt, hogy az „országos rendőrfőkapitány úr az ország egész területére 2013. március 31-ig fokozott ellenőrzést rendelt el, ennek kapcsán van fokozott rendőri jelenlét a főváros területén is”.

Vonulás

A hídfoglalás végül a délután mégis megvalósult, igaz, egészen biztosan nem az előre eltervezett módon. A rendőri intézkedés miatt a vonulás némi késsel, fél hét körül indult el Múzeum körúton. Némi meglepetésre a menet a Kálvin tér után nem a Corvinus egyetem felé indult el, hanem lefordult az Üllői útra. Ez volt az első alkalom, amikor a diákok váratlan irányváltása láthaóan meglepte a menetet biztosító rendőrsorfalat is. A menet az Üllői útról lefordult a Ráday utcára, a Közraktárak felé mentek, a híd irányába. A vonulás végig spontán jellegű volt, kijelölt útvonal nélkül, az elől álló diákok a sarkokon találták ki, hogy merre menjenek tovább. A diákok hét óra előtt 10 perccel a Boráros téri villamosfeljáró lépcsőn keresztül feljutottak a Petőfi hídra, két sávot elfoglalva vonultak Buda felé, a rendőrök hiába próbálták őket felterelni a járdára. Miután lejöttek a hídról, a budai alsó rakparton indultak el a Szabadság híd irányába. A műszaki egyetem épülete előtt a diákok megszavaztatták, hogy bemenjenek-e az egyetem épületébe, de végül a továbbhaladás mellett döntöttek. A Szabadság hídon körülbelül öt percre megállt a menet, a diákok az egész Pestre menő oldalt leblokkolták, a rendőrök pedig a villamossíneken álltak sorfalat, így a villamosforgalom szünetelt. Az öt perces hídfoglalás után megindultak lassan csoszogva le a hídról, de aztán ismét megálltak, és percekre az összes tüntető leült a hídon a hideg kőre. A pár perces hídon ülés után megint felálltak, és lassan levonultak a hídról.

Nyolc óra előtt tíz perccel váratlan fordulatot vett a demonstráció. A Fővám térnél befordultak a Váci utcára, és elindultak rajta a Vörösmarty tér felé a turistákat arra bíztatva, hogy menjenek velük. Kevés volt a turista, azok is inkább csak fényképeztek. A Váci utca egyik keresztutcájába, a Szerb utcába hirtelen befordult a menet, ekkor kis időre próbálták blokkolni őket a rendőrök, de aztán úgy döntöttek, tovább engedik őket, így kimentek az ELTE ÁJK Egyetem téri épülete elé. A tüntetés ezen szakaszán már szinte minden tüntető diákra jutott egy rendőr. Végül a diákok befejezve két és fél órás sétájukat, visszamentek az ELTE BTK épületéhez. Itt többen "Itthon vagyunk" skandálással köszöntötték az épületet. A pár száz diák az elfoglalt előadóba visszatérve újabb hallgatói fórumba kezdett.

A mostani tüntetések láthatóan már kevésebb diákot mozgatnak meg. A decemberi heves tüntetések után a kormány több ponton engedett a diákok követeléseinek. A vizsgaidőszak végén azonban újra felkorbácsolta a kedélyeket az az alaptörvény-módosítási javaslat, amely az alkotmányba foglalná a leginkább vitatott röghöz kötés intézményét. Február 11-én ezért újra több mint ezer diák vonult fel a Kiskörúton, majd három egyetemet elfoglalt, egy kisebb csoport pedig azóta sem hagyja el az ELTE bölcsészkarának egyik előadóját. Pénteken körülbelül háromszáz, főként középiskolás diák vonult a Deák térről a Parlamenthez.

A HÖK-elnök a rektornál jelenti fel az oktatókat

Információink szerint az ELTE BTK HÖK-elnöke nemcsak a diákok megmozdulását ellenzi, de egy levélben a rektornál jelenti fel azokat az egyetemi oktatókat, akik szimpatizálnak az akcióval. Garbai Ádám, a bölcsészkar HÖK-elnöke a levélben ezt írja a rektornak:

Mint a Hallgatói Önkormányzat felelős vezetője nem hagyhatom ugyanakkor szó nélkül a kialakult események azon fejezetét sem, hogy bennünket, tanulni vágyó ELTE BTK-s hallgatókat a tanuláshoz való jogainkban sértenek meg ELTE-s közalkalmazottak, akiknek mint az ELTE felelős vezetője Ön a munkáltatója. Sajnálatos módon azt tapasztaljuk ugyanis, hogy nemcsak bölcsész oktatók, hanem más karok tanárai is jelen vannak az illegális egyetemfoglaláson, megsértve és semmibe véve ezzel az egyetemi szabályzatokat és Dezső Tamás dékán úr mint a BTK felelős vezetője és a foglalás helyszínéül szolgáló terem felelős ingatlangazdája utasításait.

A HÖK-elnök szerint az ELTE-s oktatók jelenlétükkel és hozzászólásaikkal tovább bátorítják a jogsértőket, ezáltal tovább rombolják az ELTE BTK törvényes rendjét. A HÖK-elnök ezért a levélben azt kérdezi a rektortól, hogy ennek milyen munkajogi következményei lesznek, és a rektor miért nem ítéli el és akadályozza meg a jogsértéseket.

A HÖK-elnök leveléről szóló információinkat a tüntetőknek is felolvasták a Közraktár utcában, amit a jelenlévők hangos fújolással fogadtak.

Az egyetemfoglalók közleményben reagáltak a HÖK-elnök levelére. Fórumuk szerint a forráskivonások miatt kiéleződött helyzetben szakmai és morális szempontból elfogadhatatlan, hogy Garbai Ádám oktatók elbocsátását követeli. Az egyetemfoglalók szerint jogi nonszensz kérdések által azt sugallni Mezey Barna rektornak, hogy a feladatkörébe beletartozik azon oktatók eltávolítása a karról, akik saját döntésük alapján, a teremben jelen lévő diákok szavazásos beleegyezésével engednek be az órájukra az egyetemfoglalást képviselő hallgatókat.

Rovatok