Index Vakbarát Hírportál

Autó alá lökte a 85 éves nőt

2015. november 16., hétfő 12:42

Egy 19 éves férfi futás közben szándékosan meglökte a megállóban várakozó idős asszonyt. A 85 éves nő egy éppen érkező személyautó elé esett. A sofőr már nem tudott megállni, és elütötte. A Fővárosi Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés miatt emelt vádat. 

Az eset még tavaly júniusban történt a négyes-hatos villamos megállójában a Harminckettesek terén. A 19 éves férfi a Petőfi híd felől érkező villamos mellett futott, amikor a szemtanúk szerint nagy sebességgel, direkt neki ment az idős nő bal vállának, aki emiatt átesett az úttest és a peron közötti biztonsági korlát alatt.

Egy arra jövő autó elé esett. A sofőr már nem tudott megállni, áthajtott az úttesten fekvő nő lábain. Az asszony – akinek mindkét lába eltört – életveszélyes állapotba került a baleset miatt. Csak a szakszerű orvosi segítségnek köszönhetően maradt életben.

A férfi megpróbált elmenekülni a helyszínről, de az utasok ezt nem hagyták. 

A Fővárosi Főügyészség a vádlottal szemben életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt nyújtott be vádiratot. Nyolc év börtönt is kaphat.

Rovatok