Index Vakbarát Hírportál

Volnerék tárgyalásokat kezdenek Toroczkaiékkal

2018. október 30., kedd 13:27

Tárgyalásba kezd a Jobbikból kizárt Volner János és a pártból korábban távozó, és új pártot alapító Toroczkai László, írja a HVG. Volnerhez csatlakozik a Jobbikból szintén távozó Apáti István és Fülöp Erik is. Volner a mai sajtótájékoztatón hozzátette, hogy az a kérdés még nem dőlt el, hogy a kiugrott jobikkosok csatlakoznak-e a Mi Hazánk Mozgalomhoz.

Volner kiemelte, hogy olyan pártban gondolkoznak, amely felvállalja a Jobbik 2014-es programját, és nem kezdenek szövetséget kötni baloldali pártokkal, illetve a Jobbikkal ellentétben nem egy rendszerfenntartó ellenzékként működnének.

A tojásdobálás már megtörtént. Még számos olyan akciót fognak elkövetni, amelyben igyekeznek áldozattá válni. Normális esetben egy forradalom az emberek lelkesedéséből, egy valós társadalmi igényből fakad, nem pedig fizetett alkalmazottakat rendel ki egy párt elnöksége annak érdekében, hogy meglegyen a létszám egy tüntetéshez, és nem a pártigazgató szokta egy forradalom idején osztani a parancsot a tojásdobáláshoz sem.

- utalt Volner arra, hogy szerinte a Jobbik a rendőrök provokálásával igyekszik ellenálló erőnek tűnni. A politikus az Állami Számvevőszék büntetésére is kitért, miszerint továbbra sem tudja, hogy a párt helyi szervezeteitől begyűjtött pénzeket a kampányra költötték-e.

Mi sem látunk ebben az ügyben tisztán. Ugyanúgy, mint amikor a párt külpolitikai kapcsolatairól tájékoztatást kértem hivatalosan, elnökségi tagként, a párt alelnökeként, arról sem kaptam információkat. Volt is mit titkolni, hiszen kiderítettem, hogy különböző Soros Györgyhöz kötődő emberekkel tartott a Jobbik vezetése kapcsolatot.

- nyilatkozta Volner.

Rovatok