Index Vakbarát Hírportál

Buszt lopott, de a kézifék miatt semeddig nem jutott

2019. február 10., vasárnap 21:06

Miután leszállították a Ceglédre tartó vonatról, egy 24 éves férfi négy buszt is feltört szombat hajnalban Kecskeméten, hogy aztán az egyikkel megpróbáljon elindulni, de végül semeddig sem jutott.

Az RTL Híradó szerint a korábban jegy nélkül vonatozó, majd ledobott férfi sorban feszítette fel a parkoló buszok kasszáit, ám azokban nem talált semmit, így dühében még az egyik jegykiadót is földhöz vágta.

A ceglédi férfi aztán betörte az egyik busz ablakát, majd megpróbálta beindítani, de a kézifék kifogott rajta, ezért egy biztonsági őrtől kért segítséget, aki azonban az erősen füstölő buszt látva rögtön rájött, hogy nem valódi buszsofőr ül a járműben.

A biztonsági őr leguggoltatta a férfit, rendőrt hívott. A busztolvajt kihallgatták és őrizetbe vették, az RTL Híradó információi szerint nem tett vallomást, így egyelőre nem világos, hogy pontosan milyen tervei voltak a busszal.

A ceglédi elkövető több millió forintos kárt okozott a buszokban, a megrongált járműveket Fóton javítják majd.

Rovatok