Index Vakbarát Hírportál

Magyar György: Itt hagytak minket a kétharmaddal

2021. október 14., csütörtök 19:00

Az Index Kibeszélő című adásában Magyar Györggyel, a Civil Választási Bizottság elnökével beszélgettünk az előválasztás folyamatáról, jelentőségéről, költségeiről, az ellenzéki jelöltek tavaszi esélyeiről és a kampányban kialakult hangnemről.

Ők kiszálltak a politikából, és itt hagytak minket a kétharmaddal. Nem fair.

Ezt az Index Kibeszélő című műsorában Magyar György ügyvéd, a Civil Választási Bizottság elnöke mondta, több magyar politikusra utalva. Hozzátette, hogy a civil szervezet nélkül nem lehetne lebonyolítani az előválasztást, e téren csak nekik voltak tapasztalataik. Tagszervezetük, az aHang biztosítja a műszaki hátteret, a Számoljunk Együtt pedig az összegzésnél segít a pártok aktivistái mellett. 

Magyar György: Itt hagytak minket a kétharmaddal

A Nyomtass Te is! civil szervezet az információkat juttatja el oda is, ahová nem jutna el másként, hisz Magyar szerint a kormányzati média nem nem ad erről információt. Ez a tavaszi választás tréningje, azt szeretnék, ha a tízezer szavazókörben mindenhol jelen lenne legalább két aktivistájuk.

Magyar György szerint a kiélezett helyzet lehetővé teszi, hogy legalább annyian voksolnak majd, mint az első fordulóban.

A választás folyamatában a civil aktivisták tematizálnak, aktivizálnak és legitimálnak.

Pontosításként megjegyezte, hogy nem miniszterelnök-jelöltet választanak most, hanem listavezetőt, hisz a jövő évi választásokon pártok indulnak.

Országos előválasztás – amelyben még az online és az offline szavazatok is keverednek – nem volt, így a mostani lebonyolítás tanulási folyamat. A második forduló eredményhirdetési gyorsaságával szemben az adatok biztonsága és transzparenciája lesz az elsődleges.

A biztonságról szólva Magyar György azt mondta, az előválasztási szavazólapokon a QR-kód egyszerre hitelesíti a lapot és anonimizálja a szavazópolgárt, a lakcímkártyás azonosításra pedig azért van szükség, hogy ezáltal a többszöri szavazás lehetőségét kiszűrjék.

A választóknak a voksolás előtt értéknyilatkozatot is alá kell írniuk, erről a CVB elnöke azt mondta,

erről a pártok állapodtak meg, ezt én távol tartom magamtól. Ennek politikai felelősségéhez nekünk, civileknek nincs közünk.

Szavai szerint az előválasztásra is csak azért van szükség, mert a kormányoldal törvénymódosítással egyfordulóssá tette a választást, ezt pedig csak ennek a „nulladik fordulónak” a beiktatásával tudták kiigazítani. Míg a másik oldalon kijelölik az indulókat, itt megversenyeztetik. Tíz helyen ugyanakkor csupán egy jelölt volt, így nem volt verseny. Erről Magyar György azt mondta, a pártok meggyőzték őt arról, hogy vannak olyan jelöltek, akikben minden párt egyformán megbízik.

A kétszereplősre szűkült miniszterelnök-jelölti helyzetre reagálva úgy fogalmazott, nekik, civileknek már a kezdetektől az volt az álláspontjuk, hogy szerencsésebb, ha a második fordulóba csak két aspiráns jut.

Karácsony Gergely visszalépésével ez a helyzet előállt. Ezzel együtt életidegennek tartja, hogy a Karácsony Gergely értékvilágával azonosuló mintegy 170 ezer szavazó, illetve az őt támogató pártok egyetlen döntéssel beállíthatók lennének az első forduló harmadik helyezettje mögé.

A beszélgetésben szóba került még 

A teljes videót a fenti lejátszóra kattintva nézheti meg, a beszélgetés podcastverzióját pedig alább érhetik el. 

Rovatok