Index Vakbarát Hírportál

Újra várják a magyar kolbászt Amerikába

2014. augusztus 26., kedd 16:55

Friss és fagyasztott húst, valamint nem hőkezelt hústermékeket is szállíthatnak már ezentúl a magyar termelők az USA -ba, hivatkozik a Földművelésügyi Minisztériumra (FM) az MTI. A termékpaletta-bővítést az amerikai Mezőgazdasági Minisztérium Élelmiszer-biztonsági Ellenőrzési Szolgálata (USDA FSIS) a magyarországi helyszíni ellenőrzést követően véglegesítette. A szállítási engedély a korábban már jóváhagyott termékekre - teljesen hőkezelt, valamint hosszan érlelt sertéshús-termékek - továbbra is vonatkozik.

Friss hús is mehet

A mostani döntés az exporttermékekre vonatkozó eljárásrendben is könnyítést jelent, ugyanis az USDA augusztus 22-én elfogadta az újonnan jóváhagyott termékekre vonatkozó exportbizonyítvány mintákat. Így vált lehetővé a teljesen hőkezelt, valamint hosszan érlelt sertéshús-termékek mellett a magyar előállítók számára a friss és fagyasztott hús, és nem hőkezelt hústermékek kivitele is az Egyesült Államokba. 

Gombos Zoltán, az FM-től elmondta, hogy a nem hőkezelt termékek körébe tartoznak például, a különböző - tipikusan - érlelésen átesett termékek, kolbász- és szalámifélék. A teljesen hőkezelt termékre példa a dobozos sonka, a hosszan érlelt húskészítmény pedig például a hosszan érlelt, pácolt nyers paraszt sonka, de ilyen a téliszalámi is.

Az eljárások lényege, hogy a hőkezelés a pácolás, a füstöléscsökkenti a különböző kórokozók jelenlétét, és ezek az eljárások növelik a termékek eltarthatóságának időtartamát. Így gyakorlatilag megszűntek azok a korlátozások, amelyet a szlovákiai sertéspestis miatt léptettek életbe még korábban. Az élősertés-kivitel engedélyezése pedig a tenyészállat-export elindítását tenné lehetővé Magyarországról az Egyesült Államokba. 

Rovatok