Index Vakbarát Hírportál

Mészáros Lőrinc eléggé eladósodott

2017. augusztus 23., szerda 07:58

Ahogyan arról már többször írtunk, a hihetetlen ütemben gazdagodó Mészáros Lőrinc nagyrészt hitelből finanszírozza a vásárlásait, a Magyar Nemzet pedig most cikkében azt is kiszámolta, hogy március óta legalább 10 milliárd forintos követeléssel kapcsolatban jegyeztek be zálogjogot a felcsúti polgármester cégeinél.

Mészáros nagy hitelezője az OTP, de kapott kölcsönt takarékoktól is, az egyik hozzá köthető társaságot pedig részben az az MKB hitelezi, amely szintén az ő érdekeltsége. A fedezet pedig valamennyi esetben állami beruházás. Mészáros R-Kord nevű cége például csak idén három közbeszerzést húzott be eddig a cég, amelyek összértéke megközelíti a 83 milliárd forintot.

Szerepel is a zálogtárgyak között a három szerződés, de ez nem minden. A cég más szerződésekből származó követelését is elzálogosította, épp ebből derült ki egyébként, hogy más állami gigaprojekteken is dolgozik. (A dokumentumok szerint például a cég a Siemens Zrt. és a V-Híd Zrt. alvállalkozójaként a Kelenföld–Százhalombatta-vasútvonal felújítására szánt milliárdokból is részesülhet.)

Mészáros Lőrinc cége összesen több mint 150 milliárdnyi állami megbízáson dolgozik jelenleg, amihez képest még akkor is eltörpül az említett adósság, ha a teljes hitelkeretet kihasználta a vállalat.

Rovatok