Index Vakbarát Hírportál

Jönnek az elektromos Minik, egyenesen Kínából

2018. február 26., hétfő 15:36

A BMW csoport megegyezett a Great Wall Motors kínai céggel a Mini autók elektromos változatának gyártásáról az ázsiai országban – írja az MTI. A kínai vállalat közleménye szerint a következő hónapokban közösen keresnek helyet az autógyár építéséhez.

A Great Wall Kína legnagyobb városi terepjáró (SUV) gyártója. A BMW alig néhány nap alatt tető alá hozta a megállapodást, sietsége nem véletlen. Kína ugyanis szigorú kvótát vezet be az "új energia járművek" (New Energy Vehicle, NEV) gyártására és értékesítésére 2019-től.

A gyártóknak 2019-től eladásaik legalább tíz százalékát NEV modellekkel kell teljesíteniük és az arány évről évre fokozatosan emelkedik. A NEV modellek értékesítésének a kínai autópiacon 2020-ra el kell érnie a kétmilliót. Kínában tavaly 777 ezer elektromos és hibrid autót (NEV) értékesítettek, ami jelentős, 53,5 százalékos növekedés 2016-hoz képest. Kína a BMW vezető piaca, ahol tavaly közel 372 ezer autót adott el, ebből a Mini 35 ezer volt. Ezzel a márka negyedik legnagyobb piaca volt a kínai.

A napokban ez már a második esemény, ami a német és a kínai autóipar közeledését (illetve a kínaiak rárepülését a német autógyártásra) mutatja, vasárnap az derült ki, hogy a Li Sufu mintegy 9 milliárd dollárért megszerezte a Daimler 9,69 százalékát.

Rovatok