Index Vakbarát Hírportál

A siófoki önkormányzattól be sem kérték az Elios-ügy dokumentumait

2018. november 8., csütörtök 20:50

Nem kérte be a rendőrség a siófoki önkormányzattól az Elios-ügy dokumentumait, mondta az RTL Híradónak a város független polgármestere. Az RTL szerint tanúként sem hallgatták meg a település illetékeseit a nyomozás alatt.

Mint kedden megírtuk, a magyar hatóságok bűncselekmény hiányában megszüntették az Elios Innovatív Zrt.-vel szembeni nyomozást. Ez az eljárás azután indult, hogy az EU csalás elleni hivatala, az OLAF jelentésében azt írta: a Tiborcz István volt cége által elnyert 35 uniós közbeszerzésnél csalás gyanúja merül fel.

Siófokon 2520 lámpát szerelt fel az Elios jogelődje, ez 294,5 millió forintba került. A siófoki lámpacsere-programot az OLAF is megemlítette a jelentésében.

A rendőrség január óta nyomozott az ügyben, de most kiderült, hogy Siófokról mégsem kérték be a közvilágítási projekt dokumentumait. „A hivatalon belül az eredeti iratokat zároltam, és vártam, hogy majd megjelenik itt a nyomozó hatóság. Ehhez képest nem történt semmilyen megkeresés az irányomba" – mondta az RTL Híradónak Lengyel Róbert polgármester, aki 2014-ben váltotta le a város korábbi fideszes vezetőjét.

Azt mondta, ő is a sajtóból értesült arról, hogy a nyomozást már megszüntették. A rendőrség nem válaszolt az RTL-nek, hogy a többi városból bekérték-e az iratokat a nyomozáshoz.

Az OLAF is reagált: szerintük a nyomozás megszüntetése nem érvényteleníti az eredményeiket és a pénzügyi visszaélésre talált bizonyítékokat. A jelentés alapján az Európai Bizottság most is eljárást folytat az ügyben, tették hozzá.

Az egész ügyet itt magyaráztuk el részletesebben>>>

Rovatok