Index Vakbarát Hírportál

10 milliárd dollárért vesz Patriotot Lengyelország

2017. november 18., szombat 10:52

Az Egyesült Államok 10,5 milliárd dollár értékben ad el Patriot rakétavédelmi rendszereket Lengyelországnak – írta az MTI.

A Pentagon bejelentése szerint az eladást pénteken hagyta jóvá a külügyminisztérium.

A beszerzéssel a NATO-tag Lengyelország katonai súlya tovább növekedik. Az ország jelenleg is GDP-jének több mint két százalékát költi hadseregére, ez több mint hatmilliárd dollárt jelent. A Nyugat és Oroszország hűvös kapcsolatai nyomán tovább is növekedhet a katonai költségvetés.

Moszkva korábban is bizalmatlanul fogadta a lengyel beszerzéseket, válaszul a kalinyingrádi exklávéban tervezi növelni katonai jelenlétét.

Antoni Macierewicz lengyel védelmi miniszter már márciusban jelezte, hogy Varsó várhatóan aláírja a megállapodást a védelmi iparra szakosodott Raytheonnal a rakétavédelmi rendszerek vásárlásáról. Varsó elfogó rakétákat, robotrepülőgépeket, rövid hatótávolságú taktikai ballisztikus rakétákat vesz.

A megállapodásban szerepelnek a legkorszerűbb továbbfejlesztett Patriot fegyverrendszerek (PAC-3), radarok, lövegek, szállítóeszközök, karbantartási felszerelések, tartalék-alkatrészek és szoftverek.

A Pentagon közlése szerint a két szakaszban lebonyolítandó üzletkötés lehetővé teszi majd Lengyelországnak, hogy olyan NATO-szövetségeseivel együtt vehessen részt légi és rakétavédelmi hadgyakorlatokon, mint Hollandia, Németország, Spanyolország és Görögország, amelyeknek szintén Patriot rakétarendszereik vannak.

A fegyvereladást az amerikai külügyminisztérium engedélye után - mivel kifejezetten fejlett haditechnológiáról van szó - még a kongresszusnak is jóvá kell hagynia.

Az Egyesült Államok Klaus Iohannis román elnök júliusi washingtoni látogatásakor Romániával is megállapodott Patriot-rendszerek eladásáról. Bukarest 3,9 milliárd dollárért szerez be rakétavédelmi rendszereket.

Rovatok