Index Vakbarát Hírportál

Súlyos hiba, hadüzenet - nem lelkesednek Trump bejelentéséért

2017. december 6., szerda 11:50 | aznap frissítve

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelenti, hogy az Egyesült Államok elismeri Jeruzsálemet Izrael fővárosának, és átköltözteti az amerikai nagykövetséget is a városba. Ezt kormányzati tisztségviselők közölték kedden késő este újságírókkal Washingtonban. Trump a tervek szerint magyar idő szerint este hétkor kezdi történelmi jelentőségű bejelentését. A követség költöztetésének időpontjával nem fog szolgálni, mivel annak teljes előkészítése várhatóan három-négy évbe is beletelik.

Jeruzsálem fővárosként való elismerése nem csak magáról Jeruzsálemről szólna, hanem az 1967 óta zajló izraeli telepesmozgalom legalizálásáról is, mely miatt mára tucatnyi enklávé nőtt ki a város palesztin részei körül, mintegy 200 ezer zsidó lakossal. A probléma lényege, hogy Izrael Jeruzsálemet a saját "egységes és oszthatatlan" fővárosának tartja, vezető állami intézményeit is egytől-egyig oda telepítette. Csakhogy közben a világ talán legfontosabb vallási gócpontjának számító várost a palesztinok is sajátjuknak tartják, és a nemzetközi jog az 1967-ben megszállt Kelet-Jeruzsálem tekintetében igazat is ad nekik.

Trump bejelentése azért is érdekes, mert januárban ő állította le a tel-avivi nagykövetség költöztetését, arra hivatkozva, hogy ezzel katalizálja a térségben egy új békefolyamat beindítását. A Fehér Ház pálfordulása komoly visszhangot váltott ki, politikusok, diplomaták, vallási vezetők szólaltak meg az ügyben.

Véget érhetnek a béketárgyalások

Mahmúd Abbász a Palesztin Hatóság elnöke és Ferenc pápa telefonon egyeztetett az amerikai lépésről. A hívást Abbász kezdeményezte. Az MTI idézte Ferenc pápát, aki szerint a közel-keleti térségben, éppúgy mint a palesztin társadalomban, békét csakis a párbeszéd teremthet, valamint egymás kölcsönös megismerése és elismerése. Az egyházfő hangsúlyozta, hogy "a Szentföld a keresztények számára Isten és az emberiség közötti párbeszéd kivételezett helyszíne". Abbász szerint a bejelentésnek veszélyes következményei lesznek, a békefolyamat végét is jelentheti.

Abbásznál radikálisabb véleményt fogalmazott meg a Palesztin Hatóság londoni diplomatája. Manuel Hasszaszian szerint Trump "hadat üzen a Közel-Keleten, hadat üzen másfélmilliárd muszlim és több száz millió keresztény ellen, akik nem fogják elfogadni, hogy a szent helyek teljes egészében Izrael fennhatósága alá kerüljenek". A török külügyminiszter súlyos hibának nevezte az amerikai elnök döntését, szerinte káosz és instabilitás lesz a következményi, és hozzátette: az egész világ ellenzi a döntést.

Szalmán szaúdi király telefonon mondta el Donald Trumpnak, hogy mindenféle egyoldalú amerikai bejelentés nehezíti a béketárgyalásokat. A szaúdi közmédia szerint az ország támogatja a palesztin népet történelmi jogaik érvényesítésében. Irán legfelsőbb vezetője Ali Hámenei ajatollah arról beszélt, hogy Trump döntése az amerikai diplomácia kudarcának és inkompetenciájának következménye.

Iszmáíl Hanije, a Hamász vezetője szerint a bejelentés után erőre kap majd az izraeli megszállás miatti elégedetlenség a térségben, ami akár népfelkeléshez is vezethet. A szervezet arra figyelmeztetett, hogy Donald Trump szándékának kinyilvánításával "mindent tiltott vonalat" átléptek.

Az európai diplomácia sem örül

A német külügyminiszter, Sigmar Gabriel szerint "nagyon veszélyes következményei lennének". Aggályukat fejezték ki, hogy Jeruzsálem elismerése a zsidó állam fővárosaként az izraeli-palesztin konfliktust nem csillapítja, hanem ismételten felizzítja majd. A francia elnök, Emmanuel Macron személyesen győzködte Trumpot, hogy fontolja meg a döntést, szerinte egy ilyen ügyben az izraeli és palesztin fél közötti tárgyalásnak kell döntenie. Lényegében ugyanezt mondta az ENSZ szóvivője, Stephane Dujarric New Yorkban tartott sajtótájékoztatóján, ahol arról beszélt, hogy António Guterres ENSZ-főtitkár több alkalommal is jelezte, hogy az egyoldalú bejelentések minden esetben aláássák a tartósabb békét hozó, többoldalú megállapodásokat.

Boris Johnson brit külügyminiszter szerdán kiemelte: ezen tervezett intézkedés miatt "minden korábbinál fontosabb, hogy mielőbb bemutassák a régóta várt amerikai javaslatokat a közel-keleti békefolyamat újjáélesztéséről.

Benjámin Netanjahu a kakukktojás, az izraeli miniszterelnök videóüzenetet rakott ki Facebookra, melyben az izraeli nemzeti és történelmi identitás fontos kifejezésének nevezte Trump várható bejelentését.

Rovatok