Index Vakbarát Hírportál

Fiatal magyar sportcsapatot hagyott Milánóban a Ryanair

2018. október 29., hétfő 17:41

„A földön üldögélve várták a gyerekek reggel óta, hogy tájékoztatást kapjanak arról, hazajutnak-e Budapestre” - idézi a Blikk egy olvasójukat, aki szintén a Milánóban hagyott utasok egyike. Egy fiatalokból álló sportcsapat egy tornára utazott Milánóba, ma reggel jött volna haza a gépük, ám a cikk szerint bár az előttük induló gép gond nélkül felszállt, ők először azt a tájékoztatást kapták, hogy késve indulnak, majd azt: egyáltalán nem.

A milánói Bergamo reptéren várakozó utasokat az elmondásuk szerint nemigen tájékoztatták, hogy mire számíthatnak. Később délután azt mondták, érkezik értük egy busz, ami a cikk szerint csak nem akart megérkezni. Végül beszállókártyákat kaptak, és néhányukat fel tudtak tenni más, Budapestre tartó járatra, de többen még mindig, reggel óta a reptéren várják, hogy kiderüljön, hogyan juthatnak haza.

Időközben sikerült elérnünk telefonon az egyik kislány édesanyját. Azt mondta, hajnal 7:25-re mentek ki a gyerekek a repülőtérre a többi utassal együtt várták az indulást, majd bejelentették, hogy nem lesz indulás, de megoldják.

Erre egész nap nem került sor, majd délután, amikor bejelentették a busz érkezését, amivel hazaviszik őket Budapestre kiküldték őket a repülőtérről a szakadó esőbe. Viszont a busz késve jött, mindenki megázott, hogy aztán így vizesen felszálljanak rá és elinduljanak egy 10-13 órás buszútra haza. A busz ráadásul rögtön egy hatalmas dugóban indult lépésben Magyarország felé.

Viszont: a fiatal tánccsoport minden tagja világbajnok lett, ugyanis egy táncvilágbajnokságra utaztak Olaszországba: egy duó, és két egyéni.

Később egy másik táncos – helyszínen tartózkodó – édesanyjától emailen azt az információt kaptuk, hogy ugyan a buszjegyet megvették, de a magyar konzulátus azt tanácsolta nekik, ne induljanak haza busszal, mert Olaszország északi részén ítéletidő tombol, Velencében áradás van, Bibionéban elment az áram, a hegyekből pedig ömlik alá a víz. A tánccsoportnál és kísérőiknél nincs is nagyon váltóruha azon felül, ami már teljesen elázott, mert csak egy 1,5 napos útra készültek. Éjjel (a levelet este 11 után kaptuk) elázva, a hazaút kapcsán bizonytalanul várták a folytatást, 6 kislány, 5 anyuka és az edző.

Rovatok