Index Vakbarát Hírportál

Emberi maradványok kerülnek elő a tengerbe zuhant gépről

2018. október 30., kedd 06:32

Újabb emberi testrészeket találtak az indonéz mentők kedden az előző nap történt repülőgép-katasztrófa helyszínén, miközben a helyi média úgy értesült, hogy egy fedélzeti műszer rosszul működött a gépen lezuhanása előtt – írta az MTI.

Mintegy 300 ember – köztük több tucatnyi búvár – kutat a gép és a rajta utazók maradványai után. Eddig már 10 zsáknyi emberi testrészt találtak, ezeket elszállították Jakartába orvosszakértői vizsgálatra és azonosításra. Ezenkívül a búvárok összeszedtek 14 zsáknyi tárgyat és törmeléket. A tárgyak között sok személyes van, például cipők, pénztárcák. A gép törzsét még nem találták meg, kedden kutatórobotok is segítenek, és a gép két fekete dobozát is keresik még.

A Boeing 737-800 típusú gépen 178 felnőtt utas, egy gyerek és két csecsemő utazott, valamint a nyolctagú személyzet. Az utasok között volt az indonéz pénzügyminisztérium húsz alkalmazottja, valamint Andrea Manfredi egykori olasz pályakerékpáros.

A BBC úgy tudja, a felszállása után 13 perccel Szumátra és Jáva szigete között a tengerbe zuhant gép után szonárral és drónnal is folyó kutatások során 13 ember maradványait gyűjtötték össze. A Lion Air légitársaság vezetője szerint a gép felszállása előtt javításon esett át. Ugyanakkor egy egyelőre közelebbről nem meghatározott műszer hibája miatt a pilóta kézi vezérlésre tért át. 

Pontosabbat a fekete dobozoktól lehet remélni, a munkálatokban részt vevők abban bíznak, hogy kedden ezt is megtalálhatják. Valószínűleg hamarosan a géptörzs is előkerül.

Rovatok