Index Vakbarát Hírportál

Elutasította a szexbalesetben lebénult nő keresetét az angol bíróság

2018. november 9., péntek 23:21

Biztos nem egy habkönnyű pettingelés folyt azon az ágyon, ami összetört, és amiről valósággal katapultálódott egy angol nő, aki az esés után lebénult. 

A 46 éves Claire Busby fejjel érkezett le a franciaágyról pózváltás közben, amikor a paralízist kiváltó sérülést szerezte. A nő az ágyat forgalmazó céget okolta, ugyanis szerinte hibás, rosszul összeszerelt ágyat adtak el neki, és be is perelte őket.

A bíróság azonban tragikus kimenetelű balesetnek nevezte az esetet, és elutasította a nő kérelmét. Barry Cotter bíró szerint ugyanis az ágy nem volt gyártáshibás, és semmi nem bizonyítja a gyártó felelősségét az ügyben. 

A berkishire-i Maidenheadben élő nő a gyártó szerint mindössze túl közel volt az ágy széléhez, és ezért eshetett ilyen szerencsétlenül, és a bíróság a hivatalos indoklásban is azt emelte ki, hogy rossz mozdulat, és az ágy szélén való elhelyezkedés együttesen okozta a balesetet, ugyanis a nő csak a két kezére támaszkodott, amikor a lábait maga alatt át akarta nagy lendülettel húzni, amit a bíróság “nem egyszerű manőverként” írt le. 

A Berkshire Bed Company cég közleményt adott ki, amiben üdvözlik a bíróság döntését, és sajnálatukat fejezik ki a baleset miatt, és jobbulást kívánnak. 

(BBC)

Rovatok