Index Vakbarát Hírportál

Kész csoda, hogy még áll a Notre-Dame

2019. április 20., szombat 06:54

Az építészeknek és építőmunkásoknak sikerült stabilizálni a párizsi Notre-Dame székesegyház tűzvészben meggyengült struktúráját, és már a tűzoltók is befejezték az összes munkálatot, ezért péntek éjjel megkezdték a levonulást a katasztrófa helyszínéről - írja az MTI.

Gabriel Plus alezredes, a párizsi tűzoltóság fő szóvivője az amerikai hírügynökségnek azt mondta, hogy már nem áll fenn a veszélye annak, hogy az építmény falai leomlanak.  A tűzoltóknak sikerült lehűteniük a tűzvészben felforrósodott falakat és a tetőzetből lehullott kőtörmeléket, és már nincs több forró pont az épület belsejében - tette hozzá.

AZ KÉSZ CSODA, HOGY A KATEDRÁLIS MÉG ÁLL, ÉS AZ EREKLYÉKET, MŰTÁRGYAKAT SIKERÜLT MEGMENTENI - MONDTA.

A katasztrófa okait vizsgáló szakértők úgy vélik, hogy baleset történt, és vizsgálják a tűzvész kialakulásának körülményeit. 

A sajtóban olyan feltételezések jelentek meg, amelyek szerint egy számítógép hibája is hozzájárult a történtekhez. A Le Parisien című újság szerint a kezdeti tűzriasztáskor a gép félrevezethette a tűzoltókat.

Rovatok