Index Vakbarát Hírportál

Egyszerűsítették az uniós agrárpolitikát

2017. december 13., szerda 23:42

„A magyar és európai gazdák pénzügyi és adminisztratív terheit jelentősen könnyítő jogszabálycsomagot hagyott ma jóvá az EP” - jelentette ki Erdős Norbert fideszes európai parlamenti képviselő az úgynevezett omnibusz-csomag agrárfejezeteit érintő plenáris végszavazást követően Strasbourgban. Az Európai Parlament Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottságának tagja hozzátette: a Közös Agrárpolitika négy alaprendeletének egyszerűsítése a jövő agrárpolitikájának fontos és megkérdőjelezhetetlen. „Ezeket az eredményeket nem kérdőjelezhetik meg a jövőben” - emelte ki Erdős Norbert.

„Az elfogadott szöveg kiemelt jelentőséggel bír a gazdáinknak” - foglalta össze a néppárti politikus, majd hozzátette: „minden területen - termelői szerveződések, zöldítés, termeléshez kötött és első pilléres fiatal gazda támogatások, uniós pénzek elszámolása - sikerült jelentős könnyítéseket elérni a magyar gazdák és hatóságoknak”.

A jelenlegi uniós politikai körülmények között komoly siker, hogy a vidékfejlesztési rendelet módosításából törölték azt az Európai Bizottság javaslatát, miszerint a tagállamok migránsokat segítő civil szervezeteket támogathassanak vidékfejlesztési forrásokból. „E kitétel törlését már a kezdetektől fogva sürgettem. A már ismert illegális bevándorlás elleni érveken túl arra is felhívtam a figyelmet, hogy a közvetlen kifizetések és a vidékfejlesztési források a gazdák és a vidéki emberek tevékenységének segítésére és életminőségének javítására szolgálnak. A mezőgazdaságon kívüli szociális célokat itt nem szabad megfogalmazni” - jelentette ki Erdős Norbert. A képviselő emlékeztetett: 2013-ban az uniós élelmiszersegély program éppen ezen érv alapján került át az uniós agrárpolitikából az EU szociális politikájába.

Erdős Norbert rámutatott: a jövedelembiztosítás szabályai és „a túlságosan bürokratikus és a gyakorlatban nehezen végrehajtható zöldítési szabályok számos ponton egyszerűsödtek”.

Az Agrárminiszterek Tanácsa és az Európai Parlament még október végén állapodott meg a Közös Agrárpolitika (KAP) négy alaprendeletének egyszerűsítéséről. Mivel az uniós politikák egyszerűsítését célzó ún. Omnibusz-csomag többi területén még nem született megállapodás, mind a Tanács, mind az EP eldöntötte, hogy külön jogszabályban fogadják el és adják ki a KAP egyszerűsítését érintő rendelkezéseket, így az európai és a magyar gazdák életét jelentősen megkönnyítő rendelet már jövő év január 1-én hatályba lép.

(EPP magyar delegációja)

Rovatok