Index Vakbarát Hírportál

Náray Tamás új regénye sokaknak fog fájni

2021. szeptember 5., vasárnap 10:02

A Volt egyszer egy varrodám társadalomkritika, korhangulat, egyben a szellemi tunyaság és a fizikai lustaság számonkérése, az elutazása előtti pár év története.

Az Index Sunday Brunch podcastje egy sikeres évadot és pár hét nyári szünetet követően folytatódik a második évaddal. A műsor szándéka szerint Magyarország kedvenceit várjuk a stúdióba. A ráérős diskurzus gyorsfénykép a vendég pillanatnyi lelkiállapotáról, aktuális munkáiról, élethelyzetéről. Az első évad csak hallgatható volt, a beszélgetések mostantól viszont videóformátumban is követhetőek, kinek melyik tetszik.

A Haris Parkba – amely beszélgetéseink helyszíne az évadban – vártuk Náray Tamást, akiről köztudott, hogy ha kell, újságírókat reggelizik. Ez most elmaradt, mondjuk lehet, hogy azért, mert ebédre érkezett. A találkozás azért is volt öröm, mert pár éve áttette lakóhelyét a napfényes Spanyolországba, és már csak elvétve látogat haza, interjút pedig ritkán ad. Így indultunk neki a beszélgetésnek. A pálya nehezített volt, de csak abban az értelemben, hogy az előző esti élő Boney M.-koncert után 5 óra alvás jutott neki az interjúig.

Sokaknak fájhat Náray Tamás új regénye

A felvételen a rá jellemző módon elegáns volt, igaz, nem egy korábbi Náray-kreációban érkezett, azt mondja, nem is nagyon van már saját darabja, mert:

Tudod, az a helyzet, hogy semmi sem unalmasabb a tegnapi divatnál.

A beszélgetésre új könyve apropóján került sor, ami az Utolsó reggel Párizsban folytatása. A Volt egyszer egy varrodám szeptember 15-én kerül a boltokba. Náray Tamás új regénye sokaknak fájni fog. A mű helyzet- és társadalomkritika, korhangulat, egyben a szellemi tunyaság és a fizikai lustaság számonkérése, az elutazása előtti pár év története közel 900 oldalba sűrítve.

Ezt nyilván sokaknak nem lesz jó olvasni, páran meg is fognak haragudni, akik magukra ismernek

– csinál kedvet rögtön a könyvhöz a szerző. Mostanában egy új családregényen dolgozik, emellett albumba rendezi divattervezői munkásságát, utóbbi a karácsonyi könyvpiacra jelenik meg. Ha ez kevés lenne, akkor fest, munkáiból két-három naponta el is ad valamit, emellett terveket sző.

Egyre inkább körvonalazódik, hogy kellene nyitni Spanyolországban egy cukrászdát. Ez nem tűnik irreális tervnek, még érlelem magamban 

– meséli, hogy mi foglalkoztatja. Terve nincs elrugaszkodva a valóságtól, hiszen 2021 nyarán ledobta a szénhidrátbombát Magyarországra, ekkor jelent meg ugyanis a ¡Viva España! – Kedvenc spanyol süteményreceptjeim című könyve, mely a spanyol desszertkultúrában biztos kézzel kalauzolja az olvasót.

Elidőzünk azon, hogy miféle jelzések kellettek neki, hogy úgy érezze, ideje csomagolni.

Nézzék vagy hallgassák meg a sokoldalú művésszel a beszélgetést!

A műsor első évadának vendégei voltak:

Spilák KláriLábas VikiLakatos MárkKulcsár EdinaGianni AnnoniPajor TamásMolnár Ferenc CaramelVarga IzabellaHerczegh AnitaTomán SzabinaRubint RékaRákóczi FeriZacher GáborRókusfalvy PálPalya BeaKammerer ZoltánPártai LuciaLukács Lászlóa Liu-testvérekdr Máriás Béla

A podcast második évada a múlt héten indult, Sárközi Ákos volt a vendégünk.

Borítókép: Náray Tamás. Fotó: Bodnár Patrícia / Index

Rovatok