Studio!

– csak ennyit mond Bill Plympton a telefonba, amikor felveszi a New York-i szám, én pedig egy pillanatra megijedek, hogy most akkor melyik stúdió lesz ez, és egyáltalán ez a fiatalos hang tényleg a 68 éves Plympton vagy egy asszisztense. Pedig az utóbbi szinte kizárt, saját gyártócégénél nagyjából annyian dolgoznak, ahányan beférnek egy autóba, van ő, van pár animátor, van egy gyártásvezető és egy asszisztens. Persze hogy ő veszi fel a telefont, amikor interjú miatt keresik.

Bill Plympton a független animációsfilm-gyártás talán legnagyobb alakja, aki mégis úgy lett talán a legismertebb a világon, hogy az MTV adta a rövidfilmjeit. Ezek voltak azok, amikben általában két, nagyon hasonlóan savanyú képet vágó férfi valami szörnyű dolgot tett egymással faarccal. Azóta készített pár nagyjátékfilmet, ezekből kettőt (Idióták és angyalok, Mutánsok az űrből) vetítettek nálunk is a Titanicon, a legújabb, Megcsalás című az Anilogue-on lesz látható, kétszer jelölték Oscarra, idén is ott van a potenciális tíz jelölt között a Footprintsszal, készített élőszereplős filmet, róla pedig dokumentumfilm is készült.

A Megcsalás egy tipikus felnőtteknek szóló animáció, a kortalan, de stílusában ötvenes évekre hajazó történetben egy pár sebtiben egymásba szeret, de a kapcsolatukat kikezdi a féltékenység és a folyamatos gyanakvás.

Egy tizenöt évvel ezelőtt kapcsolatom volt ilyen, imádtuk egymást, összeköltöztünk, aztán már legszívesebben mindenki megfojtotta volna a másikat

 – mondja Plympton, amikor arról kérdezem, mégis honnan jött a Megcsalás ötlete. A rendező egyébként majdnem négy éve házas.

A Megcsalás egy fura világban játszódik, ránézésre olyan, mintha az ötvenes években járnánk, nincsenek mobiltelefonok, az emberek dodzsemezni járnak, és az összes kocsinak még kőből pattintott alakja van. Plympton nem akarta, hogy bármi konkrét időre vagy helyre hasonlítson a filmje, szerinte játszódhat akár egy másik bolygón is, de az ötvenes éveket kifejezetten szereti. Bírja a film noirokat, és szerinte mostanában az összes autó unalmasan néz ki, géppel tervezett, és ugyanolyan mind.

Azért vicces, hogy ezt mondja, mert Plympton maga is olyan, mint egy régi autó, amilyet már nem gyártanak mostanában. Saját maga rajzolja a filmjeit, a Megcsaláshoz 40 000 képkockát készített a saját két kezével, vagyis inkább az egyikkel. Amikor rákérdezek, hogy mégis hogyan néz ki a napja, akkor nagyon büszkén mondja,

És nem, nem fárad el benne, sőt, szerinte nagyon pihentető reggeltől estig egy rajztábla felett hajolni. A keze sem készül ki a végére. Soha egy percig sem gondolt arra, hogy átváltson számítógépes animációra, akármennyire is bírja a Pixar filmjeit.

És miből készülnek Plympton filmjei, ha nem hagyja, hogy bárki rajta kívül beleavatkozzon? Közösségi finanszírozásból. A Megcsalás végén elég változatos lista van arról, hogy kik segítettek a filmben, külön köszönetet kaptak olyan ismert emberek, mint Patton Oswalt amerikai komikus, és Notch, a Minecraft nevű számítógépes játék készítője is. Plympton annyit mondott, hogy ők annyiban segítettek neki, hogy hírét vitték a filmnek, megosztották a finanszírozó linket. A rendező lehet, hogy utálja azt, ahogy a kocsik kinéznek manapság, de a rajongók által történő finanszírozással nincsen semmi problémája, sőt, tetszik neki, hogy ha az embernek van egy ötlete és egy kis tehetsége, akkor azt képes megmutatni a világnak és befektetőket találni. Először Csepella Olivér Nyugat + Zombik című képregénye jut eszembe, mint pozitív példa, de aztán elmondom neki, hogy

Plympton tudja, hogy ez is benne van a pakliban, sok rajongója van, de nem gondolja, hogy ez csak a személyi kultuszról szólt, a Megcsalás Kickstarter-oldalára bőségesen pakolt fel videókat és rajzokat is a készülő filmből.

Pedig vannak rajongói bőven, az akadémia tagjai között is, a Footprints című filmje bekerült a 10 potenciális Oscar-jelölt film közé („ne hívjam jelöltnek, 2:1 esélye van csak arra”), akárcsak Bucsi Réka Symphony no 42. című animációja is. És igen, látta Bucsi filmjét, sőt, valamikor egy moszkvai rövidfilmfesztiválon zsűriként szavazott is rá.

Plympton workshopokat tart a világ minden pontján, úgyhogy muszáj neki mindig néznie a régi filmjeit, de egyáltalán nem unja még őket, pedig az igazi slágerei nagyjából 25 éve készültek. Mint például a How To Kiss (Hogyan csókolózzunk), a 25 Ways To Quit Smoking (A leszokás 25 módja), amiből az utóbbi simán a legviccesebb film, amit tőle láttam, de mivel oktatófilmnek van álcázva, muszáj megkérdeznem tőle, hogy volt-e már valaki, aki emiatt szokott le a cigiről.

Az anyám. Ő meg 40 évig cigizett, szóval elég nagy szó.

Mostanában Plympton egy Hitlerről szóló filmen dolgozik, igen, Adolf Hitlerről szól, vagyis arról, hogy mi lett volna, ha nem diktátor lesz belőle, hanem grafikus. Áldokumentumfilmről van szó, forgatott hozzá élőszereplőkkel is doksirészleteket, de főleg animációból fog állni. Figyelmeztetem, hogy annyira nem könnyű Hitlerről bármi vicceset csinálni, a Hipster Hitler online képregény is kifulladt, az angolok meg befürödtek egy Heil Honey I'm Home című szitkommal is, amit egyöntetűen gyűlölt az akkori közönség. Plympton is érzi a rizikókat, annak ellenére 

Őszinte leszek. Két alkalmazottam felmondott a Hitler's Follies miatt.

De ő töretlenül rajzol és rajzol, még dolgozik egy rövidfilmen is, plusz egy játékfilmen, úgyhogy nagyjából úgy néz ki a napja, hogy a majdnem 15 órás rajzolási maratonját felosztja órákra. Öt órán át ezt készíti, öt órán át azt. A többiben meg magyar újságírók kérdéseire válaszol. 

A Megcsalást november 21-én és 23-án, este 9-kor lehet megnézni az Uránia dísztermében a november 19-én induló Anilogue animációs filmfesztiválon.