Aki járt már éjszakai szórakozóhelyen, annak ismerős lehet a kép: a klubban/bárban/lokálban vannak a sima vendégek, akik a pultnál igyekeznek a pultos csaj figyelmét felkelteni, hogy kapjanak egy túlárazott, felvizezett pohár valamit, meg vannak azok a kiváltságos népek, akik külön asztalnál ülnek, és kiviszik nekik a piát. Ezeket az arcokat az adott helyen minden alkalmazott jól ismeri, és láthatóan igyekeznek a kedvükre tenni, és nemcsak azért, mert tele vannak lével, hanem azért is, mert félnek tőlük. Az ilyen asztaltársaságok tagjai ugyanis csak ritkán kerülnek ki az MTA tagságából, leginkább a helyi alvilág tagjai alkotják. Jordan Vogt-Roberts (Kong: Koponyasziget, A nyár királyai) amerikai rendező is összefutott egy ilyen társasággal, és kis híján belehalt a kalandba. 

A Kong: Koponya-sziget rendezője először 2015-ben járt Vietnamban, akkor, amikor a film terepfelelőseivel együtt forgatási helyszíneket látogatott végig. Nem Vietnam volt az egyetlen ország a kalapban, de Vogt-Roberts azon a túrán eleget látott ahhoz, hogy rábeszélje a gyártó Legendary Pictures-t, hogy ott forgassák le a 185 millió dollárba kerülő, és a mozikban világszerte 585 millió dollárt termelő szörnyfilmet. Vietnamban nem szoktak túl gyakran amerikai filmeket forgatni, ennek ugye történelmi okai is vannak, de Vogt-Roberts hajthatatlan volt, és átvitte az akaratát. A film sikere után a helyi kormány meg megkereste, hogy legyen az ország turizmusának első, amerikai származású nagykövete. Igent mondott rá, és átköltözött Saigonba.

Én itt vagyok boldog,

mondta a GQ magazin újságírójának 2017-ben, amikor az meglátogatta Saigonban. A Kong előtt kisebb filmeken dolgozó rendező már a forgatás előtt sem érezte túl jól magát Los Angelesben, és amikor 2016-ban, a Kong marketingkampánya alatt meztelen képeket szivárogtattak ki róla a sajtónak, besokallt, a forgatás után pedig esze ágában sem volt Los Angelesben élni. Összepakolt és átruccan Vietnamba, ahol hol egyedül ment el túrázni, hol hajléktalanszállókon önkénteskedett, hol meg napokon át bulizott a város klubjaiban, például az XOXO nevűben, ahol nevetőgázzal megtöltött léggömböt pont úgy lehet rendelni a pultnál, mint vodkakólát. Vogt-Roberts hamar népszerű lett a helyiek körében, imádtak vele fotózkodni, és hasig érő szakállát fogdosni. "Vietnam királya" volt a beceneve. Imádta. 

2017. szeptember 9-én este az XOXO-ban bulizott a haverjaival, Ilram Choijal (a Kong verekedéseit koreografálta, előtte pedig Andrew Garfield dublőrje volt két Pókemberben), illetve két vietnami-amerikai filmessel, Timothy Linh Buival és Danny Dóval. A mögöttük levő asztalnál 10-12 faszi ült, kigyúrt, veszélyes arcú fazonok. akikről Do azt mondta a rendezőnek, hogy

ezekkel az emberekkel nem szabad szarakodni.

Vogt-Roberts nem is igen akart. Eleinte még akkor sem szólt semmit, amikor a másik asztaltársaság két tagja, egy sapkás és egy szakállas fickó, az ő asztaluknál ülő nőket kezdte el rángatni, hogy üljenek át hozzájuk. Később a rendező letette a pezsgőspoharát, a telefonját átnyújtotta egy nőnek és felállt, mire egy jól szabott öltönyt viselő fazon vállon ragadta, megfordította, és iszonyatos erővel arcon vágta. A rendező megtántorodott, de a java csak ezután jött: az asztaltársaság többi tagja nem úgy rontott rá, mint a klasszikus karatefilmekben, egyenként, hanem ahányan voltak, annyian kezdték el ütni. Összeesett, de a támadóit ez sem érdekelte különösebben, és a földön ütötték-rugdosták tovább.

Nem ő volt az egyetlen, akit megvertek aznap este, a tízperces tombolás végén kilenc sérült feküdt a földön. Vogt-Roberts a még súlyosabb verést azért úszta meg, mert Choi közbelépett, és felfejtette barátja nyakáról az egyik támadó kezét, mire a rendező feltápászkodhatott, és egy kis levegőhöz juthatott. A felvételen jól látható, hogy a tántorgó férfi ekkor egy mellette állóhoz fordul (azt kérdezte, hogy mi a fene történt), mire egy férfi odaugrik, és egy üveggel izomból fejbe verte. Vogt-Roberts összeesett, a támadók pedig elindultak kifelé, de egyiküknek eszébe jutott, hogy a telefonját az asztalon hagyta, és azt mondta - jól érthető, amerikai angolsággal - hogy menjenek vissza érte. A biztonság kedvéért pár embert még megvertek, mielőtt távoztak volna. A hely személyzete és biztonsági emberei szó nélkül végignézték az egészet, és kisujjukat sem mozdították a rommá vert vendégek védelmében. (A klub vezetése szerint ez nem igaz.)

Choi több tucat hollywoodi filmben dolgozott koreográfusként, a GQ-nak azt mesélte később, hogy ilyen erőszakos verekedést még életében nem látott. A filmes balhék minden mozdulatát jó előre megtervezik, míg a valós verekedéseket a pillanat heve és az ellenfelek reakciói irányítják.

Soha nem láttam még ilyen erőszakos tombolást. Egy hatvankilós amerikai gyereket leütöttek, majd amikor a földön feküdt, a legnagyobb darab fickó többször is ráugrott a fejére. 

Többen kórházba kerültek, de mivel Vogt-Roberts volt az egyetlen celeb köztük, a híradások szinte csak róla szóltak, eleinte verekedésnek titulálva az eseményt, majd később javítottak és verésről beszéltek, hiszen a verekedéshez két ember kell, az amerikai filmesnek arra viszont esélye sem volt, hogy visszaüthessen. Vogt-Roberts ezt kénytelen volt a nemzetközi sajtónak is elmagyarázni, mert a helyi híradásokat az amerikai tévék és lapok is átvették. A sérülései súlyosak voltak, különösen az, amit a fejére mért ütésben szenvedett el: az orvosok szerint betört a koponyája, több helyen megzúzódott a feje, bevérzett a koponyája, amin belül légbuborék alakult ki, ami nem egy jó dolog.

Tíz nappal később engedték ki a kórházból. A bent töltött időt leginkább morfiumködben töltötte, és azon filózott, ki akarhatta ennyire megverni, és miért. Az utolsó pár napban már nem kért morfiumot, és minden olyan saigoni barátját felhívta az esettel kapcsolatban, akik jól ismerték a város éjszakai életét, hátha hallottak valamit. A válasz minden esetben ugyanaz volt: ezt ne feszegesd, ereszd el, megúsztad, örülj neki. Miután kiengedték a kórházból, klasszikus poszttraumás sokk tünetek jöttek ki rajta, minden ajtócsapódástól összerezzent, az ajtót csak késsel a kezében nyitotta ki, és alig merte elhagyni a lakását.

A rendőrségre azért elment, és megnézte a támadásról szóló felvételt. Attól rettegett, hogy majd kiderül, hogy ő volt a seggfej, és kiprovokálta az egészet, de nem így volt - az egész azért robbant ki, mert a telefonját annak a nőnek nyújtotta át, akit a B-betűs sapkát viselő gengszter korábban molesztált. Szeptember 20-án visszarepült Los Angelesbe, ahol egy koponyaspecialista megvizsgálta, és közölte vele, hogy a koponyatörése sokkal súlyosabb, mint azt Vietnamban mondták neki, és nem sok híja volt, hogy belehaljon a verésbe. Súlyos agyrázkódása miatt szédelgett és állandóan fájt a feje. Egyelőre nem mehetett vissza Saigonba, a lábadozása alatt viszont bőven volt ideje a történteken agyalni.

Arra jutott, hogy a vietnami rendőrség úgysem fog érdemben eljárni az ügyben, hiszen semmiféle infót nem kapott tőlük, őt viszont a trauma utáni sokkot követően a düh kerítette hatalmába. És ezt a dühöt arra akarta használni, hogy kinyomozza: kik verték félig agyon.

Megvan, amit Obi-Wan mondott Vadernek a Halálcsillagon? Ha most halálra sújtasz rám, nagyobb lesz az erőm, mint amit el tudsz képzelni. Ez vezérelt.

A nyomozást a lehető legegyszerűbb és legkézenfekvőbb módon kezdte el: a Facebookon. Minden olyan barátjával beszélt, akinek csak a legkisebb infója is lehetett a történekről, és ebből azt rakta össze, hogy a tettesek nem vietnami gengszterek voltak, hanem kanadaiak, pontosabban vietnami-kanadai drogcsempészek, akik vagy azért menekültek el Vancouverből, mert Vietnamban szabadabban tevékenykedhettek, vagy klasszikus piacszerzés szándékával (odamegyünk és elvesszük). 

Más lehet, hogy ezen a ponton hagyta volna abba a nyomozást, hiszen elég súlyos arcokkal került szembe, de Vogt-Robertsnek esze ágában nem volt leállni. Szinte minden forrása két nevet emlegetett, a Cuongot és a Kennyt, akik előszeretettel vertek szét saigoni night clubokat. Vogt-Roberts ekkor azt tette, amit a cikk olvasása közben a kedves olvasó (és írása közben én) is: beírta a Google-be hogy Kenny Cuong Vancouver Vietnam. Az akkori keresési lista második helyén menten ott figyelt a kanadai rendőrség körözési listája, melyen előkelő helyen szerepelt egy Ken Cuong Manh Nguyen nevű fickó, (azaz a két megadott név egy személyt takart) a vállán bazinagy tigristetkóval, a szeme alatt helyes kis sebhellyel. És 1999-ben egy vancouveri klub előtt megölte egy rivális banda egyik tagját.

Vogt-Roberts tovább bombázta kérdésekkel ismerőseit és azokat a forrásokat, akiket időközben innen-onnan kapott. Tudni akarta, hogy a tigristetkós férfi volt-e a felelős szétvert arcáért. A tipp jó volt, sőt, egy lépéssel megint előrébb jutott, amikor az egyik vietnami forrása megírta neki (nem feledni, a nyomozás javarészt Facebook Messengeren zajlott), hogy ja, Kennek van egy testvére, igencsak ő is ott volt az XOXO-ban. Ekkora Vogt-Roberts mellett a GQ újságírója is nyakig benne volt a nyomozásban, és közösen kezdtek el egy kicsivel alaposabban utánanézni a vietnami-kanadai bűnbandáknak. Bírósági iratokból és kanadai rendőrségi forrásokból igyekeztek összerakni egy átfogóbb képet a Cuong testvérpárról.

Kenny Cuong a Chinatown Boys nevű helyi banda tagjaként kezdte, akiket nagypályás vietnami gengszterek béreltek ki időről-időre, ha valaki(k)nek a megveréséről, védelmi pénz vagy tartozás beszedéséről volt szó. Cuongot a vancouveri gyilkosságért elítélték, ült is 13 évet, majd 2012 azzal a feltétellel került szabadlábra, hogy nem hagyhatja el Kanadát, nem mutatkozhat ismert bűnözők társaságában, és nem teheti be a lábát egyetlen night clubba sem. Vogt-Robertséknek egy rendőr azt mondta, hogy ezeket a feltételeket nem szokás nagyon komolyan venni egyik oldalról sem, a betartatásuk inkább afféle fakultatív program – 2015-ben Cuong például engedélyt kért és kapott arra, hogy Vietnamba utazzon egy hónapra. Azóta sem látták, és ezért szerepelt a rendőrségi körözési listán.

Cuong és bandája tagja volt egy, magát United Nationsnek, azaz ENSZ-nek hívó szindikátusnak, mely a világ minden részén terjesztett kokaint. És a csomagolására rányomtak egy ENSZ-pecsétet. A kokain Mexikóból, repülőgépeken érkezett Kanadába, a forrása a Köpcösként ismert El Chapo vezette Sinaola kartell volt. A szindikátus egyik vezetőjét Billy Trannek hívták, aki egy ideje már Vietnamból irányította a szervezet működését, ahol az éjszaka egyik császárjaként ismerték. Vogt-Roberts kicsit rendszerezte az információt, és összeállított belőlük egy aktát, amit aztán átadott a saigoni rendőrségnek, ahol biztos nagyon örültek neki, hiszen nem azért nem mondtak neki semmit a támadásról, mert nem tudtak róla semmit, hanem mert mindent tudtak róla. És ha ez nem lett volna elég a gyomorbajhoz, a rendező a még mindig élő, turisztikai nagykövet titulusát felhasználva kiadott egy közleményt a klubban történtekről, melyben kifejezte abbéli reményét, hogy a saigoni rendőrség megtalálja az elkövetőket.

A két botcsinálta nyomozó ennél messzebb nem juthatott, a saigoni rendőrség pedig hallgatott. Vogt-Roberts ezekben a hónapokban (mert elég sokáig hallgattak) igyekezett feldolgozni és elfelejteni a klubban történteket, eleinte folyamatosan ivott, majd meditációba menekült, végül egy traumákkal foglalkozó terapeutánál kötött ki. 2018 januárjára úgy érezte, hogy az élete tönkrement, és mivel Los Angeles már nem tudott nyújtani neki semmit, ami segíthetett volna rajta, újságíró barátjával együtt visszament Vietnamba. Ahol természetesen, és tegyük hozzá gyorsan, a józan észnek teljesen ellentmondóan tovább szaglásztak a támadók után. Ismét megkérdezték az XOXO alkalmazottait, alvilági figurákat faggattak, az ominózius este többi áldozatával is beszéltek. Megtudták, hogy az egyik Cuong-fivér milyen autóval közlekedik (egy Mercedesszel, aminek 6666 a rendszáma) és hol lakik Billy Tran (egy folyóparti luxuslakásban, Saigonban), de azonosítani senki nem volt hajlandó őket, mert mindenki rettegett tőlük.

Max Marshall, a rendező újságíró barátja nem sokkal ezután kis híján nagy bajba került. Egy forrásuk, aki szemtanúja volt a szeptemberi eseményeknek, találkát kért tőle, helyszínnek egy éttermet jelölt meg. Amikor Marshall megérkezett a címre, ismerősnek tűnt az épület, aminek aljában az étterem volt: az a ház volt, amiben Billy Tran lakott. Pánikszerű gyorsasággal ült vissza a taxiba, és húzott el a környékről. Másnap reggel jött az áttörés. A kanadai rendőrségtől jelezték neki, hogy van valaki, aki azonosítani tudja az elkövetőket, egy egykori rendőr, aki a vancouveri vietnami bandákra szakosodott, és a kilencvenes-kétezres években foglalkozott velük.

A páros elért odáig, ahová elérhettek, bizonyítékuk volt Vogt-Roberts két támadója ellen. Az ügyet innentől átadták a rendőrségnek és az ügyvédeknek, és vártak. Pár héttel később váratlanul jó hírt kaptak: Kenny Cuong Nguyent letartóztatták Goán, ahol éppen egy nagybani ketaminüzletet igyekezett lebonyolítani két kanadai csempész társaságában. Ezért akár 12 évre is lesittelhetik Indiában, vagy hazazsuppolják Kanadába, ahol a próbára bocsátás feltételeinek megszegését is hozzácsapják majd a büntetéséhez, esetleg Vietnamba, ahol pedig a súlyos testi sértésért kell felelnie. Billy Tran egyelőre szökésben van, a hatóságok Thaiföldön és Vietnamban is körözést adtak ki ellene.

Ken Cuong letartóztatásának másnapján Vogt-Roberts bement a rendőrségre és megkérte az ügyében eljáró nyomozót, hogy mutassa meg neki még egyszer a videófelvételt. Leült egy asztal mellé, és mit annyiszor korábban, elindította a lejátszást. Végignézte a brutális pofonokat, a rúgásokat, azt, ahogy egy üveggel kis híján bezúzzák a koponyáját. És most először nem állította le a felvételt, hanem végignézte, egészen az utolsó kockáig, addig, míg fel nem állt a padlóról. 

Cikkünk a GQ Attack on Skull Island című cikke nyomán készült.